Don't Leave Me (Befejezett)

I. /10. Fejezet

Sziasztok! Egy kis késéssel, de megérkezett az új rész. Most már igyekszem kihagyás nélkül hozni az újakat és nem csalodást okozni a tartalommal!
Azt viszont szeretném kérni minden Olvasomtól, hogy az új évadot ebben a könyvben folytassam majd, vagy újban?!
😮
Na de nem rizsázok többet 😆 Kellemes olvasást mindenkinek! 💕

Jackson: Most tényleg megbántottam? De hisz csak azt akartam, hogy elmondja mi a baj. Eszembe se jutott elutasítani, csak reméltem, így elmondja. Tévedtem? Úgy tünik.
De mért ment a fürdőbe? És...és most sír? Ennyire megbántottam? Vagy ennyire komoly dolog bántja? Valószínű, hisz komoly ok nélkül ő nem sírna. Ahh Yugyeom, kérlek, ne haragudj rám! Rossz előérzetem van!

- Kicsim, mi a baj? - kérdem az ajtónak támaszkodva, de válasz nem jön csak a sírás halkul. Nem úgy mintha megnyugodna, nem; inkább olyan elfolytottnak hangzik, mintha hiba lenne sirni.

- Kérlek nyisd ki az ajtót! - hiába rángatom a kilincset az ajtó nem nyilik. Valami nagyon rossz jár a fejében érzem. Válaszolni sem hajlandó, vagy csak nem akar. Remélem tényleg csak nem akar válaszolni és jól van.

- Yugyeom, válaszolj kérlek! Gyere ki! Megtudjuk oldani akármi is bánt! Gyere ki! - hiába probálom kinyitni, be zárta. Aggodok! Sőt, egyenesen félek! Még sose láttam ennyire maga alatt. Talán most a legrosszabb, hogy a sírása is egyre halkabb.

- Yugyeom, azonnal nyisd ki! Beszéljünk! Yugyeom! - egész biztos valami történt ott bent és, és nem válaszol. Mért nem válaszol? Ha valamit csinált magával...nem! Nem veszíthetem el!

Yugyeom: Megbeszélni? Ugyan mégis mit? Nem fogok vissza menni! Nem fogom többé a hetedik kereket játszani! Nem fogom végig nézni ahogy Youngjae magához édesgeti Bamiet, nem akarom látni ahogy elveszítem Jacksont és nem fogom megvárni amíg a csapat feloszlik!
Minden gondolat egy újabb vágás és egy újabb vércsepp, míg nem a pulcsim ujja már vörösben játszik. Mindenki jobban jár, ha nem vagyok, nem létezek. Bambam nem lesz szomorú többé, hisz én akár mit is teszek, őt mindig csak megbántanom sikerül. Jacksonnak sem lesz több baja, Mark talán még el is felejtett, Jaebumnak pedig megszünik minden gyerekes gondja, arról nem is beszélve, hogy többet nem siratom meg Jinyoungot. Az elmúlásom csak pozitív lehet, hiába ellenkezik most Jackson.

Jackson: - Yugyeom, kérlek...vá...válaszolj... Szeretlek! - hangom is megakad ahogy a rossz érzés felül kerekedik rajtam..szeretem tudnia kell. Nem lehet baja! Nem teheti! Ahogy ki mondom mit érzek iránta sírása ismét felerősödik egy aprócska mértékkek, de én már ettől kicsit megkönnyebülök. Akkor legalább halja amit mondok.

- Kérlek, legalább nyísd ki az ajtót! - még mindig könyörgöm. Érzem, ha nem nyitja ki azonnal: én biztos betöröm a falapot!

- Ha nem nyitod ki betöröm! - ingerülten kiabálok rá. Már épp készültem amikor kattant a zár. Azonnal kirántottam azt, majd megláttam.
Megláttam ahogy szinte magatehetetlenül, könnyek közt hevert el a padlon. Keze véres volt, ujjai közt egy szilánk darabot szorongatott.

- Yugyeom, mit csináltál? - azonnal ölembe huztam és leszorítottam a sebeit. A szilánkot a kukába dobtam. Szerencsére nem voltak mélyek a vágások. Könnyeit is azonnal letörlőm és még inkább magamhoz huzom.

- Édesem, mért csináltad ezt? Mért? - persze tudom, hogy nem fog válaszolni, de akkor se tudom felfogni mi kéztette erre. Egésznap szépen el volt. Reggel ...ohh az a reggel. Azt hittem boldog, de amióta az orvos elmondta, hogy nem sokára haza mehet.. Várjunk csak..ő nem akar..

- Nem akarsz vissza jönni a dormba? - kérdem ledöbbenve, szinte már elcsukló hangon. Nem válaszol, de most ölelésembe bujik. Halom ahogy ismét kissé pityeregni kezd.
Nem hiszem el! Nem akar velünk lenni? De mért? Talán ennyire bántja Bambam és Youngjae kapcsolata? De...de akkor mért nem jönn át hozzám? Vagy én annyira nem számítanék neki? De...de akkor mért ilyen velem?

- Yugyeom szeretlek! - most már én is mindjárt el sírom magam. Nem lehet, hogy ennyire ne számítsak neki. De ha mégis ő akkor is fontos nekem! Nem teheti ezt magával!

- Te Markot szereted, ve..velem..velem csak jobban érzed magad. Jackson ne akard, hogy beléd zúgjak úgy, hogy tudod te nem viszonoznád! Kérlek csak, csak ne hazudj nekem! - a szavai a szívem legmélyebb pontjába marnak és most mintha a lelkem akarna meghalni.

- Igazad van abban, hogy szeretem Markot, de ez más! Jobban érzem magam, de nem úgy ahogy gondolod. A jelenléted tesz boldogabbá! Szeretem a lelked, a jelenléted és szeretem ahogy csókolsz, ahogy hozzám érsz. Szeretem a reakcióid ha hozzád érek, ahogy zavarba esel, ahogy mindenkit támogatsz! Szeretlek úgy ahogy vagy minden porcikádat! És de! Azt akarom, hogy viszonozd! Ha akarod ha nem én szeretlek, ezt vésd a fejedbe! - mondom határozottan, vissza utasítást nem tűrve szemeibe nézve. Talán most először érzem azt, hogy soha többé nem engedhetem el őt!

Yugyeom: Miért csinálja ezt? Mért foglalkozik velem? Láttam össze törni Mark után, nem mondhatja, hogy engem szeret!

- Nem! Nem szerethetsz! Felfogtad? Lehetetlen! - szinte már orditva, könnyekkel az arcomon vágom hozzá a mondanivalóm.

- Kérlek ne nehezitsd meg! El kell mennem, nem birom tovább! Nem birom... - szavaim ellenére a lehető legszorosabban bujok hozzá. Szükségem van rá, pedig nem szabad. A francba is csak hagyott volna meghalni.

- Mért vagy ilyen? - kérdem durcásan, pulcsijába bujva.

- Milyen? - most mosolyog? A hangja olyan.

- Kedves, törödő... Mért foglalkozol velem? - most már szemét vizslatom. Tudni akarom mért érdekli ennyire hogy élek vagy halok.

- Süket vagy? Mondtam! Szeretlek! - nem igazán hagy időt reagálni, azonnal ajkaimra mar olyan szenvedéllyel, mint még soha. Kihasználva a sokkomat egyből el is mélyíti. Finoman, mégis vadan térképezi fel a szám belsejét. Aprót harap alsó ajkamra majd meg is nyalja. Ezt követően nyakamat kezdi csókolgatni. Egyből beleremegek érintésébe akaratlanul, persze csak elkuncogja magát majd folytatja. Nem hiszem el!
Azt mondja szeret? Vajon tényleg így érez? Ha igen akkor lehet még álmodom? Lehet ez nem is a valóság?

- Ahh - ahogy finoman ráharap a reggel már megkinzott, érzékeny bőrfelületemre kristály tiszta, hogy igen ez a valóság!

- Jacks..Jackson. - akadozva mondom ki nevét ahogy hirtelen a kezeibe kap és felemel a hideg kőről. Ahogy az ágyba tesz majd be bujik mellém..ahh..komolyan, mint egy csöpögös, nyálas, hülye film...de most mégis romantikus és megható.

- Yugyeom? - még a nevemet is édesen mondja.

- Igen picur? - magához huz szorosan és mélyen a szemembe néz. A szemei olyan gyönyörűek eltudnék veszni bennük.

- Ígérd meg, hogy többé nem teszel ilyent! Nem hagyhatsz így el! Nem teheted! - megmosolygom amit kér, hisz nagyon aranyos ahogy elmondja kívánságát.

- Megígérem, hogy nem teszek ilyent! - hozzá bujok majd a lehető legszorosabban ölelem. Szükségem van rá...én..én..szer..nem ne butáskodj Yugyeom nem!
Az álom hamar elnyom minket. Édes Istenem még álmomban is velem van...