Don't Leave Me (Befejezett)

II. / 3. Fejezet

Sziasztok babócák! :) Itt lenne az új rész és bár rövidke meg kevésbé tartalom dús, mégis felrakom ezt így, mert nem sok időm jut most át szerkeszteni. :( Jelenleg muszáj voltam neki állni tanulni az érettségi miatt, szóval kevés időm maradt a ficikre.

Remélem lesz akinek tetszik, Kellemes olvasást mindenkinek! <3 

Yugyeom: Éreztem, ahogy Bamie kikászálódik az ágyból, majd hallottam az ajtó csapódást, de nem tudtam mire vélni, így kimászok én is az ágyból egyenes a zaj irányába sétálva, de amint a konyhához érek, megtorpanok. Bambam keservesen sír és azt hajtogatja Youngjaenek, hogy maradjon, nem történt semmi. Egy pillanatra megakadt a lélegzetem is, mert tudatosult bennem, hogy ők most valószínűleg miattam veszekednek. De Youngjae mégis hova akar menni és hogy teheti ezt? Azért, mert Bambam velem aludt? Akkor mért nem volt képes itt lenni vele és akkor nem nálam kereset volna menedéket. Különben is, tudtommal mind felnőttek vagyunk, akkor mért nem tudja ezt megbeszélni vele?

Bamie sírása már az én szívemet szorongatja, de Youngjae képes átlépni a küszöbön ezzel magára hagyva. Ahogy a földre rogy és még jobban sír, már a torkomat is felégeti. A nem rég érkező Mark és Jackson nem érti a helyzetet, de őszintén szólva én se. Viszont képtelen vagyok ezt tovább nézni, így Bambamhez lépek és felhúzom a földről, majd át ölelem.

- Nyugodj meg, Bamie! Visszafog jönni! – próbálom nyugtatni, de sírása nem enyhül. Belém kapaszkodik, pedig érzem, hogy ez most az én hibám volt. Talán nem kellett volna, hogy velem aludjon és akkor nem lenne Jae ilyen, de egyedül mégsem hagyhattam! És különben is: ha itt lett volna, akkor nem történt volna ez.

Nem tudom meddig állhatunk az ajtóban, de már Jinyoung és Jaebum is megérkezik. Persze azonnal Bambam iránt érdeklődnek, de amint Mark elmeséli mi is történt Jaebum idegesen szalad ki a házból én pedig Bamiet meg kímélve a további kérdezősködéstől: vissza viszem a szobámba, mert az van a legközelebb.

Pár nappal később

A héten már más dolgunk nem volt, mint próbálni és felvenni a dalokat, de úgy, hogy Bambam és Youngjae kerülik egymást... nos elég nehézkes volt. A jelenlegi próbáról például Youngjae hiányzik és Bambam elég szomorkásan ücsörög egyedül a pihenő időben is, de hiába megyek oda hozzá: nem beszél velem sem, így inkább Jacksonnal megyek egy kis frissítő italt venni a csapatnak.

Rossz így látni, de talán az a legrosszabb, hogy neki az fáj, hogy Youngjae elment. Sajnos én hiába vagyok oda érte, hiába hoznám le az égről az összes csillagot, hiába szárítanám fel az összes könnyét és csalnék mosolyt a gyönyörű ajkaira. Ő mást szeret, más iránt érez így és én nem vagyok képes ezt végig nézni. Látni minden elcseppent könnyét egy olyanért hullani, aki nem én vagyok: fáj, mérhetetlenül fáj. De a barátja vagyok, így muszáj mellette állnom.

- Gyeomie, figyelsz rám? – lép elém Jackson a kezében tartott italokkal ezzel visszarántva gondolataimból. Basszus, nem is érzékeltem, hogy már visszafelé tartunk. Mit kérdezett?

- Sajnálom, mit mondtál? – kérdem, kicsit talán bűntudattal is, de csak elmosolyodik és eltűri szememből a hajam.

- Mért nem mész oda hozzá? Te is megnyugodnál egy kicsit és ő sem lenne ilyen kis szomorkás. – tudom, hogy jót akar, de kétlem, hogy Bamie most kíváncsi rám. Végül is – bár nem mondták ki – érzem, hogy haragszik rám, hisz miattam vesztek össze. Megrázom a fejem, majd besétálok a táncterembe, nyomomban Jacksonnal. Mindenkinek kiosztjuk a narancs levet és pár perc múlva el is kezdenénk a próbát ismét, de Jackson hirtelen megragadja a kezem, mintha megkapaszkodna és nem telik el egy fél perc, már is előre dől, így nehezen, de még időben elkapom. Mindenki ijedten gyűl kőrénk és Jaebum már hívja a mentőt amíg én próbálom felébreszteni az ájult fiút. Elképzelésem sincs mi történhetet. Az előbb még jól volt.

A kórházban sok-sok vizsgálat után végül kiderült: Jackson súlyosan vérszegény és a doktor leginkább pihenést és egészséges étkezést írt fel neki. Mintha az nekünk olyan könnyen menne. Bár bent akarták tartani, ő ellenkezett – mondván, hogy mostanában épp eleget volt már bent –, így most itt fekszik a szobámban, mert egyedül azért mégsem lehet. Nem is bánom, legalább tudok rá figyelni, hogy tényleg jobban legyen.

- De ugye már jobban vagy? – kérdem, míg le ülök ágyamra ahova édesen bebújt, mint egy kis gyerek. Megjegyzem, amióta saját szobánk van, én még nem aludtam egyedül egyszer sem.

- Igen, csak picit fáj a fejem, de jobban vagyok. – nyüszögi édesen, majd rám néz azokkal a kis kutya szemeivel, amiben most apró könnyek leltek lakhelyükre a láz miatt. Ujjainkat összekulcsolva felül és át öleli nyakam, mint egy beteg kis gyermek. Ilyennek még nem is láttam, de nagyon aranyos. – Yugyeom, itt maradsz? – kérdezi halkan és képtelen lennék neki nemet mondani, pedig még van nekem ma egy ének próbám, de így nem tudom itt hagyni. Majd..majd max leszidnak, nem érdekel.

- Persze, hogy maradok! – súgom fülébe, majd eldöntöm az ágyon és én is befészkelem magam a meleg takaró alá, hagyva, hogy hozzám bújjon és ujjaimat hajába futtatom, így simogatva, míg el nem alszik. Most tényleg olyan, mint egy gyámoltalan, szeretetre vágyó kis fiú.

- Yug.. ohh bocsi. – nyit be Jaebum, majd lejjebb veszi hang erejét, nehogy felébredjen Jackson – Csak szólni akartam, hogy ha akarod akkor elintézem, hogy ma ne kelljen bemenned, de gondolom most amúgy sem tudnál. De lehet jobb is lenne, ha a pihenője alatt vele maradnál. – Jaebum, mint egy gondolatolvasó. Bólintok egyet mosolyogva, majd miután ki ment, jobban magunkra húzom a takarót. Jacks, remélem hamar meggyógyulsz.

Bambam: Ebben a pár napban volt időm végig gondolni mindent, engem és Youngjaet, de nem jutottam semmire. Kedvelem tényleg, valamilyen szinten szeretem is nagyon, de akkor is mindig Yugyeomhoz húz a szívem. Mindig így volt és szerintem ez már így is marad. Tudom, most azt hiszi haragszom rá, de nem. Nem az ő hibája, hogy Youngjae elköltőzött, ez az én hibám, csak is az enyém. Gondolhattam volna előbb is rá, hogy megbántom, de tényleg semmi rossz szándék nem volt bennem, csak nem akartam egyedül lenni és más nem volt ott. Nyilván jól is éreztem magam vele és ez még inkább kiborít. Egyre nehezebben nézek a szemükbe, de most, hogy biztosan tudom: össze lennénk zárva a stúdióban, én inkább meglogok! Végül is csak Youngjae, Jinyoung és Jaebum hangját kell felvenni a lemezhez, így akár felesleges is lennék. Na de Mark sehova sem akar elmenni és ha a dormban maradok, akkor a menedzser biztosan behívat a céghez. Nem maradt más választásom, pedig biztos vagyok benne, hogy nemet mond, de nem baj, akkor megyek egyedül, csak Jaevel ne kelljen találkoznom.

- Yugyeomie - lépek mögé, majd mikor megfordul egészen elpirulok –, elmegyünk ma valahová? Csak egy kicsit, kérlek! – mondom szomorkásan, hátha meggyőzőm, de mielőtt válaszolna Jackson közbe szól.

- Menj csak, neked is kell egy kis felszabadult nap. – mondja, majd megsimogatja Gyeomie hátát engem pedig elönt a féltékenység.

- De te... és ha rosszul leszel? És ha – hárít, de Jackson nem hagyja, hogy befejezze. Egy laza mozdulattal teszi tenyereit ajkaira, ezzel elcsendesítve, majd egy tőle megszokott vigyorral nyitja száját beszédre.

- Menj! – hangzik szelíd parancsa és Yugyeom egy mély levegő vétel után rám emeli gyönyörű fekete íriszeit.

- Jó menjünk, de – Mark felé fordulva nyújtja Jackson gyógyszereit – vigyázz rá! Ha bármi baj van hívj! – hangja aggódó, mégis tekintélyt parancsoló. A fiatal korához képest, nagyon is komoly és anyáskodó is néha, de épp ezt szeretem benne a legjobban.

Mark bólint, majd engem is és Yugyeomot is szinte kirak a lakásból, amin mi csak nevetünk egyet. Őszintén szólva kíváncsi leszek kettejükre, mert egy jó ideje kerülik egymást és most tulajdonképpen kettesben hagytuk őket egy félnapra.

- Na hova menjünk, Bamie? – kérdezi Yugyeom, míg ujjainkat összekulcsolja, ezzel kirántva a gondolataimból. Én csak megindulok előre és bízom benne, hogy ez egy szép nap lesz.