Don't Leave Me (Befejezett)

I. /14. Fejezet

Sziasztok! Itt is az új rész! :)
Elég rövidke lett, de azért remélem lesz akinek tetszik! 😊
Kellemes olvasást mindenkinek!

Jaebum: Már órák óta csak a városban bolyongok. Jinyoung ezerszer hívott, de képtelen voltam fel venni. Hülyeség miatt léptem le, ráadásul ezzel maximum Mark kezére hajtom.

- Ahh hogy lehetek ekkora barom? - üvöltök fel, kezem a hajamba futtatva. A szívem gyorsabban ver, mint valaha a vérem mégsem képes az ereimben folyni. Életem szerelmét bántottam meg egy idióta álom miatt. Jaebum te barom!

A lábaim futásnak indulnak a könnyeimmel együtt. Nem! Nem ronthatom így el! Szeretem őt! Szeretem!

- Mi van bazdmeg nem látsz? - egy ismeretlen hang állít meg. Rideg, bosszús tekintet nézz rám majd kezét felemeli. Ennek hatására még kettő nem éppen kedvesnek tűnő férfi kerül látó szögbe. - Nézd már! Ez egy kis idol. Tuti az! Innen érezni a buzi szagot! - röhög. Undorítóak! Mért kell így viselkedniük?

- Mi van már? Megnémultál? - ahogy közeledik felém hátrálnék, de nem tudok. A lábam a földbe gyökerezik.

- De bátor itt valaki. - a hang a hátam mögül érkezik. Az agyam teljesen leáll. Cselekednem kell, de..de lefagytam. Hirtelen valaki a vállaimnál fogva hátra ránt majd az előttem álló lendíti a kezét és egyből gyomrom közepét éri nem kis erővel. Azonnal felsikkantok, de erre csak arcon vágást kapok.

- Kussolj! - mondja, majd térden rúg, amitől lábaim felmondják a szolgálatot és földre zuhanok. Valaki a hajamba kap hátulról, felránt és falhoz vág. Egy sötét sikátorban lelem a halálom? Remek. Most mind hárman előttem állnak röhögve én pedig csak zihálásra és hasam fogására vagyok képes. Mért kell ezt csinálniuk? A középen álló indul meg felém és mielőtt védekezhetnék, karomat hátra rántja így megfordítva engem. Hajamba mar majd hátra rántja fejem és valaki alhasamba rúgva taszít még hátrább. Ettől fogva tartom kissé meghátrál.

- Mi van bazd meg? Nem tudsz állni se te barom? - ordítja a fülembe. - Válaszra se méltatsz minket? Hol hagytad a jó modorod? - röhög. Undorító. Hányni tudnék a mocsoktól. - Majd én tiszteletre tanítalak kis ribanc. - súgja a fülembe, de mielőtt reagálhatnék valaki ismét az alhasamon talál rúgni. A mögöttem álló hím tagomra szorít így a saját ágyékának nyomva fenekem.

- Azonnal engedj el! - kiabálok rá. Én magam se tudom honnan ez a nagy bátorság, de nem érhet hozzám! Nem engedem!

- No, csak megszólalt! - majd erősen rám szorít nadrágon keresztül ami rendkívül kellemetlen. Az érzésre fészkelődni kezdek, de ezzel csak azt érem el, hogy erősebben rántja meg a fejem. - Ha nem ellenkezel előbb szabadulsz ribanc! - súgja fülembe majd bele nyal. Esküszöm, lehányom! Az egyik eddig csak ácsorgó övemhez nyúl, de ekkor kapok az alkalmon és combon rúgom. A fejemet hátrább rántja a mögöttem álló majd akit meg rúgtam az alhasamba üt amitől össze görnyedek. Az eddig ácsorgó lefogja a lábam, a mögöttem álló most a kezeim rántja hátra míg a harmadik övem veszi ki a nadrágomból és combomra csap vele. Ettől hangosan, fájdalmasan nyöszörgök fel, de nem hatja meg őket.

- Mi van csak nem fáj valami? - vigyorog a pofámba, de nem érdekel. Csak leköpöm. Nem érdemel mást! - Chh. Másra használd a pofikád! - mondja veszélyesen közel hajolva, majd már épp földre akar tolni amikor valaki közbe szól.

- Hey! Engedjétek el! - ismerős a hang. Mikor megfordulnék az övem a mellkasomon csattan majd a hasamon. A fájdalomtól rogyok a földre és még egy ismerős hangot hallok meg.

- Süketek vagytok? Hagyjátok békén! - kétségbe esett a hang, és ha gondolkodnék, biztosan felismerném, de ahhoz már túlságosan a fájdalom ural. Az egyik hátba rúg a lendülettől arrébb csúszok majd a másik gyomron talál. Halom, hogy ketten mintha felém futnának, de már nem látok. Valaki épp fejbe talál rúgni majd szemeim maguktól csukódnak le, az elmém elcsendesül. Ennyit bírtam. Gyengeségem és makacsságom lett a végzetem. Csak remélem Jinyoung boldog lesz! Szerelmem sajnálok mindent! Szeretlek! Majd a világ teljesen elcsendesül!