Don't Leave Me (Befejezett)

I. /15. Fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új részt :) Remélem lesz akinek tetszik 😊
Évadzáró rész szerdán, második évad kezdete szombaton várható.
Kellemes olvasást!

Jinyoung: Amikor a menedzser azt mondja, beszéljünk még a vér is megfagy bennem. A folyósóra érve pedig egyből nekem szegezi a kérdést. A kérdést, amit sose akartam, hogy valaha is feltegyen. De rendben nem kertelek. Már nincs veszíteni valóm csak is Jaebum érdekel.

- Köztünk? Szerelem! Tiszta, viszonzott, őszinte szeretet teljes szerelem! - bátorságom már rég nem volt csak is a Jaebum iránt hajtott szeretetem engedte ki mondani a szavakat. A levegő megfagy köztünk. Nem válaszol és arcáról se tudok semmit leolvasni. Lehet, hogy most tettem tönkre a csapatot?

- Mióta? - hirtelen kérdése meglep. Azt hittem egyből ki rúg vagy valami rosszabb. Akkor talán a valami még rosszabb az esélyes...

- Régóta. De két hónapja, mi.. - szemébe nézek és nem látok semmit ez még rémisztőbb - együtt vagyunk! - határozottságom eltűnt és szinte alig lehet hallani a hangom, de mégis felkapja a fejét. Akaratlanul is hátrálok. Talán, talán ezt nem gondoltam át? Mi lesz a többiekkel?

Menedzser: - Te is tudod jól mik a szabályok! - nem tudnék most, hogy reagálni erre. A protokoll alapján jelentenem kellene, majd így feloszlatnák a csapatot valami gyenge indokkal. De nem tudnám ezt meg tenni velük. Azt se értem eleve mért baj, de mégis, most mit kéne tennem?

- Kérlek a csapat semmiben sem hibás! Ha valaki büntetést kap az én legyek! Senki más! - kétségbe esett. Nem! Büntetést? Az épp elég, hogy ebben a helyzetben vagyunk. Közelebb lépek, de ismét csak hátrál. A legnagyobb fájdalmában ijesztettem meg remek.

- Jinyoung ne félj tőlem! Nem kapsz se te, se a többiek büntetést! Épp elég, hogy a csapatból két tag is kórházban van. Viszont, ez nem derülhet ki. Ha én ezt most nem jelentem és mégis kiderül, mind repülünk! Jinyoung - megfogom a kezét. Reszket egész testében és majdnem biztos, hogy ha most mást mondok már bele halt volna. És mégis tartja magát. - ne törj össze! Jaebumot és Yugyeomot is támogatnod kell! Mindkettejüknek sokat jelentesz! Ne add fel te sem! - muszáj megölelnem. Félek, hogy bármelyik percben összeeshet, pedig komolyan mondtam mindent!

- Most menjünk vissza!

Angyal: Ahogy a menedzser és Jinyoung belép, a kórterembe minden szempár rájuk szegeződik. A légkör megfagy, az idő megáll. Jinyoung nem szólal meg. Yugyeom ágyához csoszog, majd mellé ül. Kezét simogatja, majd lassan már könnyei is megállnak. Talán kicsit megnyugtatták a menedzser szavai, vagy pont most adta fel?

Szótlanul, szemhéjait alig-alig mozgatva ül. Bambam és Youngjae riadtan bámulja, míg Jackson csak hálás tekintettel méregeti. A menedzser is szótlan még sem tükröződnek érzelmek az arcán. Nem is akarja, hisz itt már nem tehet semmit. Most minden Jaebumtól és a műtéttől függ. Mégis ő is csak kérdőn mereng a néma személyre. A szobában egy ember van aki tudja mért hallgat Jinyoung. Mark tudta, hogy Jinyoung nem reménykedett többet. Tudta, hogy elengedte Jaebumot és a sorsra bízta. Feladta? Nem! Dehogy! Csak elfogadta, hogy most nem tehet mást, mint hogy támogatja szerelmét és fogadott fiát egyaránt. Mark arcán egy mosoly kuszot végig. De azt ő se tudta, hogy Jinyoung is érezte. Ha Jaebum meghal, ő is vele hal.

Kereken négy óra várakozás után a kórterem ajtaja kinyílt és egy fehér köpenyes, középkorú úr lépett be, oldalán egy ápolóval. Bambam, Youngjae, Jackson, Mark és a menedzser azonnal felállt, de Jinyoung csak megszorította az alvó Yugyeom kezét. Úgy érezte a szíve széthasad. A fejében több milliárd gondolat ékesketett. Elméjére mély félelem borult. Nem tudta a folytatást, de nem is mert erre gondolni.

Azt már szinte teljesen el is felejtette, hogy azon az éjjelen ő is kapott nem kevés verést mikor közbe avatkoztak. Az orvos hangját teljesen elfedte az elméje. Nem látott, nem hallott. Orrából vér áradat zúdult hirtelen, majd öklendezni kezdett. A szervezete megadta magát és Mark karjaiba zuhant. Nem tudta mi történik, nem értette a fájdalmait. Nem gondolkodott tovább. A sötétség hívogatta és ő nem állt ellen a kísértésnek.

Mark: Ahogy belépett az orvos.. Nem, nem lehet! De a rossz érzés ellenére Jaebum túlélte.

Oldalra fordulva viszont egy rendkívül meghökkentő látvány fogad.

- Jinyoung! - alig tudom elkapni. Máris hozzák a hordágyat és nekem csak most esik le.

- Az nap este lehet, hogy ő is megsérült?! Hisz, hisz hárman támadtak ránk! Jinyoung! Sajnálom! - az én hibám. Nem védtem meg! Meg kellett volna. És még így is ki bírta ennyi ideig.

Jinyoungot is meg kellett műteni. Mint kiderült elég komoly belső vérzése volt. Az orvos szerint sikeres volt a műtét és túléli ellenben az egyik támadó, akit megvertem elhunyt az éjjel. Nem tudom, ennek örüljek vagy se. Én öltem meg?

- Mark pihened kéne! - Jackson ölelő hangja húz a jelenbe. Rá pillantok, de kár volt. Én még mindig reménytelenül szerelmes vagyok. Nem válaszolok. Képtelen vagyok. Na meg persze a pihenés. Nem-nem! Csak ha mindhárman végre kinyitják a szeműket és mind otthon leszünk. Csak visszafordulok Junior ágyához. Hirtelen terem előttem majd magához von. Mellkasa az enyémhez ér és valami különös forróság fut át rajtam.

- Ne tedd tönkre magad! - súgja a fülembe. Amikor ilyen kis törődő csak még jobban szeretem. Megkönnyebbült, jóleső sóhajt engedek meg ajkaim közül kiszökni. Látszólag nem zavarja, sőt egyre szorosabban von karjai közé, hozzám simulva. Én is ölelésébe simulva hajtom le pilláim. Olyan jó, hogy itt van. Bár örökké így maradhatnánk.

Az ölelkezésből Jaebum egyre gyorsabban pityegő gépe hallatán szakadunk el és szinte egy lépéssel az ágy mellé érünk. A nővér és az orvos is egyből ott terem és mintha ott se lennénk vizsgálni, kezdik. Az aggódás jeleként Jackson megfogja a kezem. Az egy kis idő múlva ránk néz majd elmosolyodik. Akkor ez jót jelent?

- Kérem, ugye jól van? - hebegem talán kicsit reménykedő hangon, mire bólint. Istenem most egy óriási mázsás súlytól könnyebbültem meg.

- A délután folyamán lecsökkentjük a a gyógyszereket így remélem holnap már felébred. Viszont.. - közelebb lép hozzánk és Jinyoung ágyához invitál. - sajnálom, de érte mi már nem tehetünk semmit. Sajnos a műtét előtt már kómába esett. Az, hogy felébred-e csak is rajta múlik. A sérülései nem súlyosak így nem emiatt történt. Valószínűleg így védekezik a szervezete ez az egész esemény, az egész helyzet elől. Reményeink szerint, ha a társa felébred ő is fel fog, de ez csak feltételezés. - a szavai szívbe markolóak. Megfogom Jinyoung kezét. Nem az nem lehet, hogy pont ő és pont most adja fel. Csak, csak pihen.

Angyal: Egy hét telt el. Egy teljes hét. Mivel a csapat immáron négy tagból állt kénytelenek voltak le mondani a fellépéseket, fanmeetingeket és minden egyebet. Jackson ismét a kórházba költözött Markkal karöltve - így egyre közelebb kerülve egymáshoz -, míg a menedzser a dormban tengette estéit Bambamel és Youngjaevel. A napjuk nem állt másból, mint reggel a kórházba menni, este haza menni. Ezért is maradt velük menedzserük. Vigyázott rájuk és közben gondoskodott is róluk. Aggódott a csapatért.

Jinyoung állapota változatlan, míg Jaebum egész szépen gyógyul. Az ágyból nem kelhet fel, de le se veszi szemét szerelméről. Nem beszél. Mikor elmondták mi történt Jinyounggal egy árva szó sem hagyta el ajkait. Magába fordult? Magát hibáztatta. Hogy valójában mennyire volt felelős azt nem tudta. Vajon akkor is ez történt volna, ha nem megy el? Ha nem találkozik azokkal az emberekkel? Ezt már sosem tudhatja meg.

De vajon Jinyoung elméjében most mi jár?