Névtelenül egészen

Tizenhatodik fejezet

Forgolódok és sejtem.... vagy inkább egyenesen tudom, hogy Eric is ott van azon a rémes vacsorán, amiről Lisa beszélt. Eric, a szemérmetlen lányok, és az a három undorító alak a díszkíséretével mind egy légtérben perverzkednek, és számomra talán felfoghatatlan dolgokat művelnek, miközben bűnös, alvilági ügyekről egyezkedhetnek.

Hogy dögölne meg mind a kankótól.

A szívem egyre hevesebben dobog, ahogy tudatosul bennem, egy ilyen gonosz embert, egy tökéletes manipulátort készülök megvezetni. Elcsábítani. Ha csak nem csábulok el előbb én.

De már nincs bennem félelem, sem szemérem, neki köszönhetően.

Ha elnyerném a bizalmát, egyszer biztos adódna egy olyan alkalom, hogy bekapcsolva hagyná a laptopját, és akkor tudnék írni Keithnek vagy Angienek.

Az ágyamon elterülve az ablakon túli sötétségbe meredek és tisztelgésre emelem a kezem.

– Igenis, Keith tábornok, harcra készen állok – mondom ki hangosan. – Hadirokkantként végzem, de ha túlélem, az csak miattad lesz.

Összeszorul a mellkasom és nagyot kell lélegeznem, hogy érezzem, még élek. Keith nem tudja, mit tettek velem és milyen áruló érzések ébredeztek a szívemben. Sosem fog megbocsátani, de egyelőre csak a hiányomat foghatta fel. Biztosra veszem, hogy keres engem, a nyomaimat kutatja, és félek, előbb-utóbb eljut ahhoz a dílerhez, aki meg akart ölni minket, és ez katasztrófához vezethet. Amíg én itt terveket kovácsolok, távol az otthonomban baljós cselekmények sora vehette kezdetét.

Ekkor Eric szobájának az ajtaja nyílik, kíváncsian az oldalamra fordulok és felülök. A boltív még most is nyitott, ezek szerint bármikor magához rendelhet. Nem kapcsol fényt.

Különös gondolatok születnek meg bennem, miközben az ágy elejére kúszom, és amennyire csak tudok, kihajolok, hogy leskelődhessek.

Basil alig fél órája vonszolt vissza, ami azt jelenti, Eric mégsem maradt ott azzal a társasággal. Miért nem? És ez engem miért tölt el örömmel? Az alsó ajkamba harapva töprengek, amikor újból nyikordul a zár, és egy idegen, mély hangra leszek figyelmes. Basil az, felismerem a rideg stílusát. A kíváncsiságom elillan, és a lebukástól való félelem miatt az ágy végébe húzódok.

Eric és Basil beszélgetnek. Egy szavukat sem értem. A rosseb vinné el ezt az átkozott francia nyelvet.

Basil durva bariton hangján katonásan ejti a szavakat. Eric higgadtan, a fáradtságtól lassan válaszolgat, mire a másik egyszer csak felemeli a hangját. Kihúzom magam és az arcom megnyúlik a döbbenettől. Úgy veszem ki, most már veszekednek, és Eric mintha alul maradna, mert alig tud megszólalni. Egy mondatot ismételget, valami tagadást... azt hiszem. Legalább is a hanghordozása arra utal.

Basil végül távozik, és holt csend telepszik a falak közé. Lassan visszakúszok az ágy elejére, fejem félre billentem, de csak Eric lábát látom, mintha hanyatt vágta volna magát a matracán. Vajon Basil, egy egyszerű őr miért mer ilyen hangnemben beszélni vele? Ez egy újabb zavaró és érthetetlen dolog, ami körül lengi Ericet, pedig meg kell értenem mindent ahhoz, hogy a saját játékában vesztésre ítéljem.

Basil a bizalmasa lehet, csakis ez lehet a magyarázat, amiért ilyen vad fordulatot vehetett a társalgásuk.

Eric feláll. Hangosan fújtat.

Vajon azon töri a fejét, megtorolja az őr viselkedését vagy sem?

A koppanó léptek egyre hangosodnak, Eric nagyon idegesnek tűnik, így jobbnak látom, ha ma este elkerülöm.