A Szivárvány és az Angyal °LS°

On My Way~All You Need Is Love

Elsírta magát. A sós,kövér könnycseppek szökőárként hullottak alá a szemeiből. Boldog volt,de egyáltalán nem tudta,mit kezdjen magával. Mit csináljon? Teljesen össze volt zavarodva. Minden vágya az volt,hogy együtt lehessen Louisval,főleg,mivel már tudta,a fiú is táplál iránta gyengéd érzelmeket,amit őszintén szólva hihetetlennek tartott. De közben. Közben az járt a fejében fel és alá,hogy nem teheti ezt Louisval. Hiszen ő nem akar meleg lenni. Nem akar kilógni a megszokottból. A depresszió mellé nincs szüksége még egy akkora koloncra,mint ez az egész szerelmesdi.

Hirtelen ajtókattanás hallatszódott,amire Harry riadtan kapta fel a fejét,hiszen senki érkezését nem várta. Az izmai megfeszültek és jeges borzongás járta át a testét,de,amint meglátta az édesanyja alakját,ennek a helyét melegség öntötte el.

-Hamarabb végeztem a munkával,gondoltam...-de elakadt a szava,mikor meglátta Harry megtépázott,könnyektől szétázott arcát. A tekintete még jobban ellágyult és kitárt karokkal indult a szipogó gyermeke felé.-Jaj,kisfiam!

Letelepedett mellé az ágyra,miközben Harry a védelmező karjai közé bújt,az orrát pedig az édesanyja vállába fúrta. Igyekezett nem hangosan felzokogni. A forró ölelés megnyugtatta,de kissé fel is zaklatta. Kísértetiesen hasonlított arra,mikor ő tartotta ugyanígy Louist az iskola folyosóján ülve.

-Azt hiszem,a sétálást lefújhatjuk,igaz? Inkább meséld el,mi nyomja a szíved ennyire.-Anne Styles mosolyogva,szeretetteljes pillantással nézett a fiára,aki hüppögve rábólintott az ajánlatra.

Harry törökülésbe húzta a lábait és magára terítette az ágyon heverő piros plédet. Pont olyan volt az egész,mint,mikor pici korában,kakaóval a kezében hallgatta az édesanyja meséit. A különbség csak az volt,hogy akkor nem szívügyekről kellett beszélni. Nem volt sem szerelem,sem fiúkhoz vonzódás,sem maga Louis Tomlinson. Csak Ő volt az anyukájával. Meg persze a kakaó.

-Louisról van szó..-kezdte halkan,mire Anne szemforgatva nézett rá.

-Minő meglepő! A nagy Louis Tomlinson. Ezúttal miért kell elbeszélgetnem az anyukájával?-csendesen kuncogni kezdett. Harry édesnek találta,de hirtelen túl sok minden nyomta a lelkét ahhoz,hogy mosolyogni tudjon.

-Szeret engem anya..-a suttogása olyan halk volt,hogy még a teljes csöndet imitáló körülmények között is elenyésző volt. A hangjában,mintha félelem játszott volna. Pedig nem félt. Egyszerűen csak szerette Louist és nem akarta,hogy olyan legyen rákényszerítve,amit alapjában véve nem szeretett volna soha. Soha. Csak ez visszhangzott Harry fejében.

-De kicsim..ezt vártad. Ezért voltál vele mindig kedves és megértő. Akkor mi a probléma ezzel?-Anne zavarodott volt. Harry látta rajta,hogy nem ért semmit,ami mondjuk teljesen jogos volt,hiszen az egyetem kezdete óta ezt a pillanatot várta. Hogy Louis viszont szeresse. Mintha nem tudná értékelni a helyzetet.

-Louis nem akar meleg lenni..Nem akarom ráerőszakolni ezt az egészet,ha nem szívesen teszi.-Harry újra a sírás határán volt. Úgy érezte,ha el kell engednie ezért Louist,akkor készségesen megteszi. Nem lesz egyszerű,de muszáj. Érte még erre is képes lenne. Azt hiszem erre mondják azt,hogy,ha igazán szereted,még elengedni is el tudod,mert neki az jó.

-Harry..-az édesanyja hangja lágy és pátyolgató volt. Nem lenéző,egyszerűen csak szeretetteljes és ezt imádta a fiú.-Louis szeret téged. Ő maga mondta. A szerelem ellen pedig nem sok gyógyszer van,ezt magad is jól tudod. Ha Louis nem akarna veled lenni,nem mondta volna el ezt az egészet. Tisztában vagyok vele,mennyire szereted őt és,milyen sokat szenvedtél érte. És most szeret. Szüksége van rád és neked is rá. Ebben biztos vagyok.

Harrynek elapadtak a könnyei. Talán tényleg ennyire egyszerű az egész? Megszokta,hogy mindent túl kell bonyolítani,hiszen az élet nehéz,főleg,ha az ember olyanhoz vonzódik,mint Louis. Olyan tökéleteshez,aki bárkit megkaphat és mindig boldog. Egy igazi szivárványhoz.

Az édesanyja feltápászkodott az ágyról,majd egy laza "csinálok vacsit,lent találkozunk,addig gondolkodj" mondat kíséretében lesietett a földszintre. A fiú még mindig zavarodott volt,de,aztán. Aztán valami olyan érzés tört rá,hogy szüksége van Louisra. A jelenlétére. Az ölelésére. A mosolyára. Az egész lényére.

Az elmélkedéséből a telefonjának pittyenése ébresztette föl,amit bosszúsan vett magához. De persze ez a bosszúság rögtön tovaröppent,mikor a kijelzőre pillantott.

Louis: Rád gondoltam. Hiányzol Angyal.

xoxo M