Harry az ágytámlának dőlve próbálta megérteni a matekháziját és igyekezett tényleg odafigyelni, hogy legalább a valóshoz közelítő eredményeket írjon le a füzetébe. A fejében azonban csak egyetlen személy járt. Nem, most kivételesen nem az utánozhatatlan Louis William Tomlinson, hanem az édesanyja. Anne Styles hetek óta alig tartózkodott otthon. Korán reggel indult dolgozni és szinte éjjel érkezett haza. A válás óta teljesen a munkájába temetkezett. Bár próbálta kifogástalanul betölteni az anyaszerepet, igazából sosem volt elég ideje sem a fiára, sem a lányára. Harry mégis hálás volt neki mindenért. Csodálatra méltónak találta a kitartását és az igyekezetét. Próbált neki és Gemmának tökéletes gyermekkort biztosítani, hogy megkaphassanak és megélhessenek minden fontos dolgot, ami egy gyereknek úgymond "jár". Harry elképesztőnek találta, hogy erre mind egyedül volt képes. Mégis, bármennyire csodálta ezért, hiányzott neki az édesanyjával együtt töltött idő.
A kisebbfajta elmélkedésből a mobilja csörgése ébresztette fel, ami egyre hangosabban játszotta le ugyanazt a dallamot újra és újra. Harry-nek már, mióta megkapta a készüléket ugyanaz volt a csengőhangja. Imádta a zene refrénjét és teljesen azonosulni tudott a szöveggel. Olyan volt, mintha kifejezetten neki találták volna ki. Harry gyorsan a telefon után nyúlt és a képernyőre emelte a tekintetét. Ismeretlen szám?
- Tessék.- a füléhez passzította a mobilt, miközben törökülésben újra elhelyezkedett az ágyán.
- Szia Harold! Louis vagyok.- a fiú a hang hallatán kis híján szívrohamot kapott. Arra számított, hogy valami reklámos pasas hívja, hogy eladjon neki valami tök felesleges dolgot. Mint általában...
- Sz..szia Louis!- a hangja meglepően érdesen hatott és nagyon remélte, hogy Louis-nak nem tűnt fel, hogy éppen átesett egy kisebb fajta szívrohamon. A tenyerét közben a farmerjába törölte, mert ettől a hirtelen sokktól szinte csatakosra izzadt. -Miért hívtál?
- Felic akar veled beszélni valami matekos dologról, amiről nekem gőzöm sincs. Esetleg átjöhetnél elmagyarázni neki.- hadarta a fiú kissé zaklatott és fáradtnak tűnő hangon. -Ráérsz?
Harry szíve szinte egy teljes ütemsort kihagyott. Elképzelte, ahogyan Louis-ék házában sétálgat, ahol valószínűleg pontosan ugyanolyan illat terjeng, mint, amilyen a srácé. Kellemes, kissé mentolos aroma. Talán Louis szobájába is benézhetne. Ezt az ötletet nagyon gyorsan elvetette, hiszen végül is nem házkutatásra megy, csak segíteni valami matekban.
- Igen, azt hiszem.- igyekezett nemtörődöm lenni, mintha igen el kellene gondolkodnia azon, ráér-e. -Viszem a füzetemet.- a válasz hallatán Louis hatalmasat sóhajtott. Valószínűleg nagyon megkönnyebbülhetett.
- Köszi Harold! Egy angyal vagy!- jelentette ki, mire Harry szíve ismét ijesztően hatalmasat dobbant. -Átküldöm a címet. Esetleg rendelhetünk pizzát is, ha éhes lennél.
-Jól hangzik.- mondta Harry mosolyogva, majd egy sóhaj után megpróbált elköszönni,ami elég nehezére esett, hiszen mégiscsak Louis-val beszélt. -Akkor nálatok.
- Szia Harold!
- Szia Louis!
A telefonját visszatette a kis éjjeliszekrény tetejére, majd egy hatalmas vigyorral az arcán a gardróbjához vonult és válogatni kezdett a felsők és farmerek között.
- Nem ezt biztos nem. Túl bő. Túl régi. Túl ocsmány. Ki van zárva.- egy kupacba dobálta azokat a darabokat, amiket teljesen lehetetlennek tartott, de a végén azon kapta magát, hogy egy szem ruha sem maradt a szekrényében.
-Jesszus, olyan vagyok, mint egy lány!
Azonban hirtelen eszébe jutott az is, hogy Louis miatt viselkedik így. Aki egy srác. És nem mellesleg hozzá kell tenni, hogy Harry is az. Tehát alapjában véve ő ebben a helyzetben tényleg lány. Fancsali képpel bámult bele az üres szekrényébe, miközben az előbb átgondoltakon rágódott. "Hm, lány vagyok."
És ekkor, mint valami Istentől jövő szikra, eszébe jutott, hogy ő körülbelül egy éve a fiók komódjaiba száműzte az ingjeit. Eszeveszett módon esett neki a válogatásnak, majd végül egy lilás alapon, fehér csillagokkal borított mellett döntött. Elengedhetetlen fekete, feszülős farmer (mást fel sem merne venni), aztán újra a tükörbe pillantott. Remek. Elégedetten konstatálta, hogy most már nem úgy fest, mint egy átlag alatti nyugdíjas.
xoxo M
