A Szivárvány és az Angyal °LS°

On My Way~He's Like A Star

Louis szemszöge

A fiú haja izzadtan tapadt a nyakára,miközben az utca hűvös járdájának kövén trappolt végig. Mióta Harry kómába esett,teljesen elhanyagolta magát. A kissé göndör,barna tincsek már a vállát súrolták és kócosan meredeztek össze-vissza. Már az álla sem volt teljesen sima. A szája alatti vékony részt is borosta fedte,bár igyekezett rendszeresen nyírni,valahogy sosem volt kedve azzal bíbelődni. Az öltözködését is teljesen elhanyagolta. Egyszerű kék farmer feszült a combjaihoz,aminek a kiegészítésére fekete edzőcipőt és egy kinyúlt,fehér pólót vett magára.

A lépteit megszaporázta,miközben jó mélyen beszippantotta a langyos,márciusi levegőt. A nap is sütött és,ha nem lett volna annyira izgatott,talán élvezte volna a kellemes időjárást. De erre nem volt sem energiája,sem ideje. Ahhoz túlságosan sietett. Zayn,a fiatal kórházi orvos körülbelül egy órája hívta,hogy Harry állapota teljesen stabil lett,a feje jóval szebb,mint a hétvégén és lassan esélyes az ébredésre. Louis szíve zakatolt,mikor ismét a csodás hírre gondolt. Csak az járt a fejében,hogy újra láthatja az Angyalt,aki bearanyozza a mindennapjait. Aki minden kis bókba belepirul,akinek zöld szemei megcsillannak a fiú látványára,akinek a mosolya igaz és élettel teli.

A kórház vaskos ajtaja előtt Louis egy pillanatra megállt,hogy kifújhassa magát. A nagy fehér épület cseppet sem volt hívogató,de ez egyáltalán nem érdekelte. Ott akart lenni,ahol Harry. Neki mindegy volt,hogy a világ végére kell-e mennie vagy sem. A karjaival határozottan lökte be a kaput,majd megindult felfelé a harmadikra,hogy megkeresse a megadott szobát. Hangosan trappolt fel a lépcsőn,pedig tudta,hogy a lift üres és sokkal gyorsabban feljutna,de hirtelen nem is akart olyan hamar a 321-es szoba ajtaja elé állni. Félt. Méghozzá nem is kicsit. Az eset után napokig nem tudott aludni,főleg,mivel Harry a kómában maradt. Az állapota stabil volt és senki sem aggódott a hogyléte miatt,hiszen tudták jól,az egész baleset volt,Harry nemsokára rendbe jön és ismét napsütötte lesz a világ. De Louis-nak mégis hihetetlen bűntudata volt. Úgy érezte,az egészről ő tehet és a történtek utáni harmadik nap,a szoba felé tartva ez csak még jobban fokozódott benne. Végül mégis erőt vett magán és halkan benyitott a fehérre meszelt helyiségbe.  

A kissé kényelmetlennek tűnő ágyon fekvő fiú szemei le voltak csukódva és csak halk szuszogása töltötte be a szobát.

-Szia Angyal..-Louis suttogása bár értelmetlennek tűnt,ő tudta,hogy Harry minden szavát pontosan hallja még akkor is,ha nem válaszol rá.-Remélem hamar felébredsz,mert már nagyon hiányzol.

A táskáját hanyagul a koszos padlóra vetette és egy széket közelebb húzva letelepedett az alvó fiú mellé. Igyekezett nem arra gondolni,hogy ez az egész az ő hibája. Persze milliószor megpróbált szépíteni rajta és átformálni,letagadni,de a végén mindig ugyanott lyukadt ki. Menthetetlen volt a helyzet. Igenis az ő hibája. Az ujjait összefűzte Harry-ével és végigsimított a fiú kézfején. Melegség töltötte el a szívét,hiszen újra hozzáérhetett az emberhez,akit mindennél jobban szeret. Csodálatos volt. Harry arca meglepő módon még kómába esés közben is teljes nyugodtságot tükrözött. Mintha egy apró mosoly is görbült volna rajta. Bár a bőre fehérebb volt,mint normális esetben,Louis figyelmét elterelték a csodás rózsaszín ajkak. Harry gyönyörű volt. Maga a tökéletesség. Legalábbis Louis-nak az volt. Ő volt mindene.

-Nagyon szeretlek Harry. Esküszöm,ha kinyitod a szemed én itt leszek.. És kérlek ne haragudj rám! Hidd el nem így terveztem az egészet..-a szemeiben kósza könnycseppek gyűltek és makacsul végigfolytak az arcán. Fájt. Nagyon fájt,hiszen hihetetlenül hiányzott neki Harry hangja és teljes jelenléte. Hogy nem ölelhette és csókolhatta meg. Nem beszélhetett vele,nem hallotta a rekedtes tónust,ami mindig megmelengette a szívét. Talán ez volt a legrosszabb. Mintha kiszakítottak volna belőle egy darabot. Egy jó nagy darabot.

Az ujjaival még jobban körülfonta és megszorította Harry kezét,miközben közelebb hajolva apró puszit hintett rá. Nem tudott segíteni vagy varázsolni,hogy a fiú minél hamarabb felébredjen. Csak várni tudott és ez elég nehezére esett.

-Én is szeretlek...-a halk és akadozó hang késként hasított a levegőben,miközben Louis eszeveszett tempóban kapta fel a fejét. Harry szemei nyitva voltak és lágy tekintettel vizslatta a fiú könnytől ázott arcát. Annyi szeretet és megértés volt abban az egy pillantásban,hogy Louis szíve hatalmasat dobbant. Átjárta az ismerős és igen furcsa érzés,amit annyira hiányolt. Ismét szerelmes volt és most még jobban,mint előtte bármikor.

xoxo M