A Szivárvány és az Angyal °LS°

On My Way~Whatever

A napok csak teltek sorra egymás után és úgy tűnt,már semmi nem árnyékolhatja be Louis és Harry életét. Minden perc elmúltával egyre boldogabbak lettek a másik mellett és a szerelmük egyre csak erősödött. Néha hosszú órákig ültek csendben Harry szobájában. Nézték egymást és ez teljesen elegendő volt ahhoz,hogy mosoly terüljön el mindkettőjük arcán. Talán tényleg ez volt a kulcs. Nem tudtak meglenni egymás nélkül. Harrynek szüksége volt Louisra ahhoz,hogy boldog legyen és ezzel teljesen tisztában is volt. Egyre jobban érezte,hogy a dolog kölcsönös,így sokszor már csak gondolnia kellett a fiúra,a szíve megtelt melegséggel,az arca kipirult és a világ legszerencsésebb és legszerelmesebb emberének érezte magát.

-Szeretlek.-Louis susogva ejtette ki az édes szót a száján,ami ismételten megmelengette Harry szívét. Louis még jobban átölelte a karjai közt fekvő fiút és pici ujjaival Harry sötét,göndör fürtjei közé túrt,amik szinte a vállát súrolták. Régen nem vágatott már belőlük,de egyszerűen imádta,ahogyan lassan átcsusszannak Louis kezei alatt,amikor hozzájuk ér. Harry a fiú vállába fúrta a fejét és igyekezett elfojtani a hatalmas mosolyt az arcán. Mindig azt hitte,ennél már nem is lehetne boldogabb,de,mikor Louis kiejtette ezt a szót a száján,a szerelem majd' szétvetette belülről. Hihetetlen érzés volt. A srác,akit a világon mindennél jobban és teljes szívéből szeret,akinél azt hitte,sohasem kerülne szóba,most őt ölelte az ágyán heverészve és a világ legszebb szavát mondta ki neki.

-Én is szeretlek. Nagyon.

Ha lehetséges,még jobban összekuporodtak,hogy közelebb lehessenek egymáshoz,bár már így is teljesen összegabalyodtak. A szívük szinte egy ütemre dobbant és,amint Harry Louisra emelte a tekintetét,a zöld,majd a kék szempár egyszerre villant meg a boldogságtól.

-Megnézhetem azt a rajzodat?-a fiú ujja a tükrön lógó,eléggé maszatos képre tévedt. Régóta díszítette már a szobát teljes fényében,mivel Harry körülbelül egy éve rajzolhatta. Az első olyan műve volt,amire igazán büszke lehetett,hiszen teljes élethűen ábrázolta a valóságot. Talán ezért is imádta a fiú annyira.

-Nemtudom.-Harry arcára pír költözött. Elfelejtette elrakni a fiókba,pedig ezt mindig megtette,mikor Louis jött hozzá látogatóba,ami mondjuk elég gyakra és sokszor elég váratlanul is megtörtént. És,hogy miért is csinálta ezt? Egy egészen egyszerű okból kifolyólag. A kép Louis Tomlinsont ábrázolta.-Ha nagyon ragaszkodsz hozzá...

Az ujjait tördelve kelt fel és lassan odasomfordált a tükörhöz,hogy levegye a rajzot. Közben a saját tükörképére pillantott. Kipirult az arca,a szája mosolyra görbült és egy fekete ruhadarab sem volt rajta. Egy boldog fiú nézett vissza rá. Harry még szélesebb mosolyra húzta az ajkait,aztán lassan beharapta őket. Nem is tudta miért,egyszerűen csak fura volt arra gondolni,hogy Louis szinte minden nap megcsókolja őket.

-Mért nézed magad ilyen gondterhelten Angyal?-Louis hátulról átölelte Harry derekát és a váll hajlatába fúrta a fejét,hogy puszit lehelhessen a nyakára.-Szerintem gyönyörű vagy.

Harry szégyenlősen lehajtotta a fejét és képtelen volt elfojtani a pirulást. Bizseregni kezdett belülről a kedves szavak hallatán,amikkel szinte sosem értett egyet,de olyan jó volt hallani őket. Közben azt figyelte,ahogyan Louis pillantása a kezeiben pihenő rajzra téved. Az ajkaira édes mosolyt ült ki és a tekintetével többször végigpásztázta a képet.

Nem szólt semmit csak bámult bele a grafittal vonalazott szempárba,ami pontos mása volt az övének. Kék szemeit könnyek lepték el és ezt Harry nem értette. Figyelte,amint Louis újra a vállába fúrja az arcát,de ezúttal nem puszi miatt. Zokogás hangja szakadt ki belőle. Mélyről jövő sírás volt,ami Harryt megborzongatta és hirtelen zavarba is hozta. Feszengett,hiszen nem csinált semmi olyat,amiért mindennek meg kellett volna történnie.

-Louis..Louis..-vékony ujjaival végigsimított a fiú karján,amire az érintésétől libabőrök ültek ki.-Mért sírsz..Szivárvány?

Ismét nem válaszolt,csak gyengéden megfordította Harryt és a sírástól kissé feldagadt szemeivel a fiú vakító zöld tekintetébe nézett. Az ajkain édes mosoly ült,majd hirtelen mindenfajta szó nélkül megcsókolta Harryt. A könnyei még mindig folytak le az arcán,de olyan kedvesen és finoman csókolt,hogy Harry szinte szétolvadt a karjaiban.

-Meg sem érdemlem,hogy ennyire szeretsz..-a fiú hangja rekedtesen csengett,miután szétváltak. A fejét lehajtotta,az ujjait összefűzte és a csuklóján lévő vastag eret kezdte nyomkodni,mintha csak viszketne. Harry megborzongott,ugyanis Louis bőrén néhány éktelen nagy vágásra emlékeztető hegmaradvány díszelgett. Elkapta onnan a fiú kezeit és összekulcsolta az övéivel.

-De igen. Szeretlek Louis William Tomlinson. Magad miatt szeretlek.-mélyen a szemébe nézett,majd egy mosoly kíséretében lágyan folytatta.-Bármit is tettél,vagy teszel,szeretni foglak. Mert te vagy a Szivárványom.

xoxo M

U.i.: "Hoppá,tizenötödik rész.:) Mérföldkő."