A Szivárvány és az Angyal °LS°

On My Way~Depressed Problem

Egy teljes hét telt el Louis depressziós rohama óta. Harryn kívül csak Felic és Louis egyik barátja,Liam tudott az egészről. Mármint nem a teljes egészről. Ugyanis,ami a fiú és Harry között történt,arról nem beszélt senki. Egyikük sem. Titok maradt. Egy saját,különleges emlék,ami mindig mosolyt csalt Harry arcára. De előfordult az is,hogy hihetetlenül megríkatta.

Harry először azt hitte,minden megváltozik miután Louist kiengedik a kórházból. Már tudott a fiú depressziójáról és teljes mértékben mellette akart állni minden nehézségben. Segíteni szeretett volna. Éreztetni akarta az egész dolog súlyát és azt,hogy Louis bármiben számíthat rá. De erre nem került sor. Az egésznek pont a fordítottja történt. A napok csak teltek és,bár Louis visszament az egyetemre,bejárt órákra és nevetett a barátaival,Harryt észre sem vette. Mintha minden emlék és történés kitörlődött volna a fejéből. Idegenként viselkedett. Harry nem létezett számára. Nem nézett és nem mosolygott rá,köszönés nélkül ment el mellette minden áldott nap. Harrynek pedig fájt. Fájt,mert nem értette,mivel érdemelte ki ezt a bánásmódot,mikor mindig figyelt Louisra és vigyázott rá. Oda akart menni a fiúhoz. Meg akarta ölelni. Szerette volna Szivárványnak szólítani. Mindennél jobban. 

-Harry,kihoznád a munkádat?-az ellentmondást nem tűrő hang késként fúródott Harry fejébe. Ideges volt. Louis a szokásához híven a terem legtávolabbi sarkát választotta ülőhelyként és egész nap egy szót sem szólt,ha a fiú öt méternél közelebb volt hozzá.

Harry a lapján díszelgő rajzra pillantott. Egy megtépázott,igencsak betegnek tűnő fiút ábrázolt a kép,aki gépekre kötve fekszik egy hófehér teremben. Csapzott és homályos volt az egész mű,már,ha lehet ezt műnek nevezni. Hiszen tökéletesen ábrázolta az elmúlt valóságot. Megint Louis.

Remegő kézzel nyújtotta a lapot a tanár felé,aki egy határozott mozdulattal vette át,majd végigfuttatta rajta a szemeit és elnyomott a szája sarkában egy mosolyt. 

-Szeretném,ha mindenki legalább ennyire komolyan venné az érzelem kifejezős feladatot. Ezt most körbeadnám,ha nem probléma.-Mr.Bright elindult az utolsó padhoz,pont oda,ahol Louis ült a népszerű barátaival. Harry nem mert hátranézni. Nem akarta látni a fiú reakcióját. Neki úgyis mindegy. Úgy érezte,ezek után már végképp halálra lesz ítélve az egész szerelem dolog,amit Louis iránt érez. Reménytelen az egész.

(***)

-Harry édes..mi a baj?

Az ebédszünet iszonyúan hosszúnak tűnt. Harry még sosem érezte ilyen borzasztónak,hogy nem köti le a figyelmét a tananyag,hanem a barátaival kell csevegnie. De most. Bármit megadott volna,hogy visszaülhessen a kopott padba és egyenleteket oldhasson,ahelyett,hogy a sült krumplijára meredve várja a csengő megszólalását,ami a szabadulást jelenti a Louis nevezetű börtönből. Azaz csak abból a börtönből,ahol látnia kell. Mert persze a gondolatainak képtelen volt parancsolni,így azok délutánra is Louis nevű magánzárkába küldték.

-Kicsit fáradt vagyok. Ne haragudj..-az orra alá mormolta,ami éppen eszébe jutott,aztán belekortyolt a kólájába,hogy újra kivonhassa magát a beszélgetésből. Sessy megadóan bólintott és a többiek felé fordulva ismét magyarázni kezdett valamit egy másik egyetemre járó srácról,aki állítólag "állati édesen" ásít. Hát jó.

-Egyébként a rajzos feladatod iszonyú jó lett.-Niall gyengéden vállba verte Harryt. A szőke srác már körülbelül a világ kezdete előtt is a legjobb barátja volt. Csodálkozott is,hogy nem belé lett szerelmes,hanem Louisba. Bár a fiúk két teljesen különböző világ. Nem csoda hát,ha Niall annyira félti Louistól. Össze sem lehetne őket hasonlítani. A jelenlegi helyzetben meg végképp.

-Harry,nem kapj szívrohamot légyszi,de Louis idejön.-Sessy ideges hanglejtése utalt arra,hogy ezúttal nem hülyéskedik,hanem tényleg úgy van,ahogyan mondja. Ezt az is bizonyította,hogy Niall fintorra húzta a száját és inkább a tányérján pihenő pizza szeletet kezdte figyelni. Harry szíve a torkába ugrott.

-Beszélnünk kell.-a rekedtes hangra felkapta a fejét,de abban a pillanatban el is pirult. Louis olyan közel látta magához az elmúlt hét napjaihoz képest,hogy újra előtörtek rajta a Louisitisz tünetei. Remegés,dadogás,vigyorgás,rendszertelen szívdobbanások,erős szuszogás. Semmi különös.

Lassan feltápászkodott az asztaltól,ahol hirtelen mindenkinek ők lettek a legérdekesebbek. Harry feszengett,de Louis kedvéért megpróbált nem túl idiótán viselkedni. Szerette,ha Louis mosolyog rá és beszél vele,ezért próbált mindent úgy tenni,hogy ez sokkal többször forduljon elő. Lassan követni kezdte a fiút a kihalt folyosó felé. Közben alaposabban megnézte,ahogyan előtte sétál. Kivételesen nem fekete csőfarmert és fehér bő pólót viselt. Csíkos felső fedte a bőrét,hozzá kék szaggatott fajtát választott. A tartása feszes és ideges volt,de még így is gyönyörűnek találta,ahogyan az apró lábait egymás elé rakosgatja. Olyan volt,akár egy durcás kisgyerek. És Harry ezt is imádta benne. Nem,mintha minden mást nem szeretett volna benne,de ez volt az egyik kiemelkedő dolog,ami megdobogtatta a szívét.

-Harry,nem csinálhatod ezt!-Louis megtorpanása váratlanul érte a fiút,így majdnem felbukott a lábaiban. Na igen. Neki nem olyan édes tappancsai voltak,mint Louisnak. Inkább hasonlítottak egy pár elefánt lábra. Harry utálta őket.

-Nem tudom,miről beszélsz Louis..-lehajtotta a fejét,mert tényleg nem értett egy kukkot sem. Igyekezett kitalálni valamit,amiért ezt mondhatta,de nem jutott túl sokra.

-Nem teheted ezt Harry! Megtiltom! Nem akarom,hogy lerajzolj,hogy foglalkozz velem,hogy ott legyél,amikor a kórházban poshadok és vigyázz rám! Nem akarom,hogy ennyire szeress!-Harry szemei megteltek könnyel. Koloncnak érezte magát,aki rátelepszik Louisra és nem hagyja élni. Úgy érezte,szétrobban belülről.-Kérlek,ne foglalkozz velem! Nem akarlak látni,vagy magam mellett tudni! Én..én nem akarlak szeretni a francba is! Nem akarok meleg lenni!-Louis a kezeibe temette az arcát és lerogyott a szekrénye mellé. A válla rázkódott a sírástól. Harrynek megszakadt a szíve.

Leült Louis mellé és köréfonta hosszú karjait,hogy védelmező ölelésbe húzza a fiút. Tudta,hogy nem helyes,amit csinál,de képtelen volt tétlenül nézni,ahogyan zokog. Ahhoz túlságosan szerette.

-Szeretlek Louis. Ezen nem tudsz változtatni.-motyogta szomorkás mosollyal az arcán. Louis egy pillanatra felnézett rá és,mintha elnyomott volna egy apró görbületet a szája szélén.

-Angyal vagy.

xoxo M