Eleonóra

Prológus

Anyáék egy kis grillpartit csináltak a barátaiknak. Vasárnap délután van. Szépen süt a tavaszi nap. Kertünk gyönyörű pázsitja újra zöldell, a madarak vígan csicseregnek a fák ágain. A kertet vidám nevetgélés tölti be. Látom anyut az elmaradhatatlan italos pohárral a kezében és aput, akinek mindenkihez van egy-egy jó szava, és szélesen mosolyog a fiatal nőkre. Aput mindig körülveszik a nők, szeretik, mert szépen bánik velük, szeretik, mert sokat mosolyog rájuk. Én is szeretem aput. Én vagyok a kis hercegnője. Ő hív így engem. Persze, amikor összejövetel van nálunk, akkor nem ér rá velem foglalkozni, mert oda kell figyelnie a vendégekre, főként a női vendégekre. Anyu ilyenkor mindig figyeli aput, de az tudomást sem vesz róla. Anyu kezében mindig egy pohár ital van.

Anyu most is, amikor az egyik vendéggel beszélget, szemét alig-alig veszi le apuról, aki éppen valami vicceset mondhatott, mert a körülötte állok nők hangosan kacagnak, és apu nagyon örül annak, hogy meg tudta őket nevettetni.

- Szia, Nóri! Hogy van ma az én kis cicamicám? - hallom meg a hangját. Gyomrom összeszorul. Szeretnék elbújni, de már késő, mert felkap a karjába és magához szorít. Riadtan keresem a szememmel aput és anyut, de nem érnek rá. Nem figyelnek felém. Miért is aggódnának bármin, amikor Richárd bácsi apu legjobb barátja és történetesen az én keresztapám is.

- Nézd csak, mit hoztam neked - mondja negédes hangon, és a zsebéből elővesz egy tábla csokit. Tudja, hogy szeretem. Már kapnék utána, amikor visszarántja a kezét: - Megkaphatod, cicamica, ha jól leszel...

Ijedten nézek rá. Szeretnék kiugrani a karjaiból, de megdermeszt a félelem. Richárd bácsi bevisz a házba, amely üresen áll, mivel mindenki a kertben van, és felvisz a szobámba....