Eleonóra

7.

Hamarosan sort kerítettem arra, hogy Endrével közöljem a boldog hírt: apa lesz. Nem a tanórák közötti egyik szünetben akartam neki elmondani, hanem úgy döntöttem, elmegyek hozzá annak ellenére, hogy azt beszéltük meg a nyár végén, hogy iskola időben csak ritkán találkozunk, nehogy lebukjunk. Én e mögött a kérés mögött inkább azt sejtettem, hogy Andi miatt van, aki többet lesz otthon. Ezért nem szóltam Endrének előre, hogy menni fogok. Nem érdekelt, hogy az élettársa otthon lehet, és kiderülhet a viszonyunk. 

Amikor becsöngetettem az egyik tanítási nap utáni délután, Endre idegesen köszöntött. Gyorsan behúzott az ajtón.

- Nóri, megőrültél?! Nem megbeszéltük, hogy nem találkozunk annyit? - vont kérdőre.

- Beszélnem kell veled - mondtam határozottan, ami nagyon meglepte. Eddig általában annyit látott belőlem, hogy sóhajtozok és nyögdécselek alatta, nem sok időt fecséreltünk a beszélgetésekre. 

Bementem a kis nappaliba, és elhuppantam az egyik bőrfotelbe. Körbenéztem. Hányszor szexeltünk ezen a helyen, a kanapén, hányszor éltem át itt a gyönyört. El tudtam magunkat hármasban itt képzelni, ahogy kicsi babánk a padlón kúszik-mászik, mi pedig a kanapéról figyeljük őt, ahogy egymást öleljük. 

Endre nem ült le, idegesen járkált és vizslatva nézett rám, míg várta, hogy közlöm vele a nagy hírt. 

- Szeretném, ha elhagynád Andit és elvennél engem feleségül - mondtam egyenesen a szemeibe nézve.

Mintha megkönnyebbült volna attól, amit mondtam, mert abbahagyta az ideges járkálást és leült a másik fotelbe, velem szembe.

- Nóri - kezdte nagy levegőt véve. - Nem vehetlek el, mert még kiskorú vagy. 

Ez fájt és rosszul esett. 

- Elméletileg a szexhez is kiskorú vagyok .... - mondtam neki ártatlan szemekkel.

Elsápadt és magyarázkodni kezdett. 

- Ez igaz. Szégyellem is magam, hogy lefeküdtem veled. Ezért szeretném, ha befejeznénk ezt a őrült kapcsolatot a te érdekedben legfőképpen. 

- Én azt hittem, szeretsz! - kiáltottam fel elcsukló hangon. 

- Szeretlek is, Nóri, de én... én.... - odajött és átölelt. - Nem akarom tönkre tenni a jövődet kockáztatva a lebukást. Még fiatal vagy, előtted az élet. 

- Terhes vagyok - szóltam csendesen közbe a karjai között. Megmerevedett. Eltolt kissé magától és elkerekedett szemekkel nézett rám.

- Tessék? - kiáltotta. - Mit mondasz? 

Kihúztam magam a fotelben.

- Terhes vagyok! Tőled! - vágtam oda hozzá. 

- Ez...ez biztos?

Erre kivettem a kis táskámból a pozitív tesztet. Endre arca teljesen elsápadt, és ha nem ül le, szerintem elájul. Fejét két kezébe temette. 

- Uram Isten, mit tettem! - jajgatta. 

Odaszaladtam hozzá, átöleltem és megcsókoltam a fejét.

- Édesem! Semmi baj! Összeházasodunk és felneveljük a kicsit együtt, hiszen szeretjük egymást - nyugtattam gyengéden. Erre ellökött magától és felpattant. 

- Nóri, el kell vetetned a gyereket! Érted? - kiabálta indulatosan.

Szavai tőrdöfésként értek. Megölni a kicsimet? Soha!

- Nem! Nem! - kiáltottam és hevesen ráztam a fejemet. - Nem ölöm meg a bébimet!

Elkapta a két karomat, megrázott és rám rivallt.

- Elment az eszed!? Nem tarthatod meg! 

- Mi folyik itt? - kérdezte egy hang a nappaliba lépve. Mindketten megpördültünk és szembe találtuk magunkat Andival, Endre élettársával. Fogalmam sem volt, mikor jöhetett haza, mióta lehetett a lakásban és mennyit hallhatott abból, ami elhangozott a nappaliban. 

Endre odaszaladt hozzá.

- Semmi, semmi, drágám! - mondta neki idegesen és megpróbálta megölelni, de Andi ellépett tőle és összefonta a két karját maga előtt. 

- Endre elhagy téged, elvesz engem feleségül és együtt neveljük a pici babánkat - mondtam ki magabiztosan.

Andit lesokkolta a bejelentésem. Elkerekedett szemekkel nézett Endrére, majd rám. Szép nő volt, ezt el kellett ismernem. Középmagas nő volt, formás csípővel, szőke, fazonra nyírt hajjal. Arca szépen sminkelt volt. Szürke szoknyás kosztüm volt rajta. A szoknya bőven térd felett ért neki, kiemelve szép ívű, kecses lábait. Ízig-vérig nő volt.

- Te összekufircoltál a tanítványoddal, aki ráadásul még teherbe is esett tőled? - kérdezte metsző hangon Endrétől. - Te megőrültél? Hány éves ez a lány? Tizenhat vagy tizenhét? 

- Hamarosan tizenhét leszek - szóltam közbe, de mintha meg sem hallották volna. 

- Én...Andi... - dadogta Endre teljesen leforrázva, megsemmisülve. 

- Gyanítottam, hogy csalsz, míg nem vagyok itthon, mert mindig is szexmániás voltál, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy egy gyerekkel! - vágta az arcába megvetően. - Tudod, hogy ezért le is csukhatnak?! - aztán felém fordult és úgy kérdezte: - A szüleid tudnak róla?

Tagadólag ráztam a fejemet. Anya holnap fog hazajönni a szanatóriumból, elméletileg szín józanul és teljesen felgyógyulva. Eddig mindig ivott, ha probléma adódott az életében. Nem voltam benne biztos, hogy jót teszek vele akkor, amikor közlöm, hogy gyereket várok a tanáromtól. Ahogy elnéztem Endre és Andi reakciót, egyre jobban féltem a szüleimtől. Csak most hasított belém, hogy ez nem úgy alakul, ahogy én elterveztem, ez nem "örökké élnek, míg meg nem halnak" befejezésű sztori lesz. A csalódás, a kiábrándultság, és a rettegés hullámokban tört rám. Meg kellett értenem, hogy Endre nem akar sem engem, sem a babát. Rám tört a hányinger és pánik egyben. Felkaptam a kis táskámat és kirohantam a lakásból, le a lépcsőn, ki az utcára, ahol végre levegőt kaptam. Torkomat a sírás fojtogatta. Nem engedem senkinek, hogy a babámat elvegye tőlem! Határoztam el. Gyűlöltem Endrét, mert gyenge volt ahhoz, hogy felvállaljon engem a kicsivel. Ő is csak a testemet használta, mint eddig mindenki, aztán, amikor már nem kellettem, eldobott. Én nem fogom a kicsim babámat eldobni! Én szeretem őt! 

Már fogalmam sem volt, hogyan jutottam el a házunkig. Apa kocsija a felhajtón állt, és amikor beléptem a házba, ő jött elém mosolyogva.

- Hogy vagy, kincsem? - kérdezte meleg hangon, de amikor meglátta feldúlt arcomat, a mosoly azonnal lehervadt az arcáról, és aggódva kérdezte: - Minden rendben van, Eleonóra?

- Nem, nincs, semmi sincs rendben! - kiáltottam sírva és felrohantam a szobámba. 

Levetettem magam az ágyamra és fejemet az egyik párnámba fúrtam. Tudtam, hogy apa fel fog jönni utánam a szobámba, hogy megtudja, mi bánt. Nem voltam biztos abban, hogy ma még képes leszek vele is szembe nézni.