Eleonóra

Epilógus

Az elkövetkező évek tragédiával tarkítottak voltak. Anyát nem sokkal azután temettük el, hogy Edmunddal szakítottam. Az alkohol tönkre tette a máját és sok áttétes daganat alakult ki a szervezetében. Borzasztó volt látni, ahogy anya a szemeim előtt elsorvadt, majd egy nap örökre lehunyta a szemeit, így vetve véget a sok szenvedésnek, amin élete során keresztülment. 

Apát nagyon megviselte anya halála. Minden szabad idejében bejárt hozzá a kórházba eleinte Noémivel, majd a végén már nélküle. A temetésen úgy zokogott, hogy azt hittem, megszakad a szívem. Nem gondoltam, hogy apa anyát még mindig ennyire szerette. Mivel anyával élete utolsó idejében sokat törődött, Noémivel tönkre ment a kapcsolatuk és elváltak útjaik. Apa haza költözött és újra ketten éltünk a nagy házban. Apa mellett dolgoztam teljes munkakörben, vele mentem mindenhová és tanultam tőle. Futó kalandjaim voltak, de senki nem kötött le igazán. Talán már féltem bárkit is közel engedni magamhoz, mert annyi csalódás ért az életben. 

Harmincnégy éves voltam, amikor apát is elvesztettem. Agydaganat végzett vele. A kiadót átvettem, ahogy ő mindig is akarta. Gazdag voltam: volt egy nagy és szép házam, két autóm és egy saját kiadóm, ahol én voltam a vezérigazgató... Apa vágya teljesült, hisz mindig is ezt az életet szánta nekem... 

De hol voltak az én álmaim és vágyaim? Minden este, amikor haza mentem, csak az üres szobák köszöntek rám némán és csendes sóhajukban hallani véltem néma vágyaim elfojtott szavát...