Eleonóra

3.

Szilvi barátnőm nagyon neheztelt rám a diszkós hétvége után. Gyanítottam, hogy inkább féltékeny, hogy nekem van pasim, neki pedig nincs. Nem akartam vele haragban lenni, mert mi még az óvodába is együtt jártunk, nem csak az általános iskolába, így ő már régi barátnőm volt. A legjobban hetedig osztályban kovácsolódtunk össze, akkor váltunk nagy barátnőkké. Szilvi fontos volt számomra, de Gáborba meg szerelmes voltam. Gábor minden szünetben keresett és velem akart lenni, haza is akart mindig suli után kísérni, ami persze rettentően zokon esett Szilvinek. Barátnőm duzzogott és nem akart szóba állni velem. Fogalmam sem volt, hogyan engesztelhetném ki, ezért úgy döntöttem, hagyom, hadd dohogjon magában egy ideig, aztán majd meglátjuk. Én élveztem azt, hogy Gábor figyelmének középpontjában vagyok, hogy sokat vagyunk együtt. 

A szüleim persze rájöttek, hogy udvarlóm van, hiszen Gábor mindig haza kísért suli után, és, ha a buszmegálló üres volt, akkor oda húzódtunk be csókolózni, összesimulni. Ezt persze a szomszédok észrevették és elmondták anyának, anya pedig apának. Apa szinte vérig volt sértődve, hogy mástól kellett megtudnia, hogy pasizok.

- Tudtam, hogy nem lett volna szabad elengednem téged a diszkóba! - dohogta. - Többet nem mész! 

- Apa, Gábort nem a diszkóban ismertem meg - világosítottam fel nyugodt hangon, - hanem az iskolában. Ugyanoda jár, ahová én.

Apa meglepődött ezen a tényen, és tanácstalanul ráncolta a homlokát. Tudta, hogy hiába tiltja meg a diszkót, az iskolába járást nem tilthatja meg. 

- Eleonóra -váltott gyengédebb hangnemre. - Még fiatal vagy. Ráérsz fiút találni magadnak, ha idősebb leszel. 

- Ugyan, Ervin - szólt közbe anya a kanapéról, aki eddig csendben figyelt bennünket és az italát kortyolgatta. - Amikor te tizennyolc voltál, te is egy tizenöt évesnek udvaroltál. Jól mondom?

Apa megsemmisítően nézett anyára, aki erre kajánul felnevetett. Én meglepődve néztem apára. Eddig még sosem beszéltek a tini korukról. Érdekelni kezdett.

- Ki volt a lány? Ismerjük? - firtattam a dolgot.

- Dehogy, nem ismered. Egyébként is régen volt - próbálta apa elterelni a számára kellemetlen témáról a figyelmet. - Amúgy is, most rólad van szó, nem rólam.

- Lefeküdtél vele? - kérdeztem merészen, és apa minden mozzanatát árgus szemekkel figyeltem.

Apa szinte sokkosan nézett rám.

- Kislányom, ez nem tartozik rád! 

 - Hát, persze, hogy lefeküdt vele apád - szúrta közbe ironikusan anya. - Kivel nem feküdt le?!

- Katalin! - förmedt rá apa anyára. - Ebből elég volt! Már megint túl sokat iszol és összevissza fecsegsz!

Anya harsányan felnevetett, erre apa dühösen odalépett hozzá, kitépte a kezéből a poharat, anyát pedig a karjánál fogva felrántotta. 

- Azonnal fejezd be! - parancsolt rá kemény hangon. Anya azonnal magához tért és riadt szemekkel nézett apára. Apa erre megenyhült, és gyengédebb hangon folytatta: - Mára elég lesz az ivásból. Menj, pihenj le.

Anya imádattal nézett apára. Annyira szerette, hogy szinte belehalt abba, hogy apa - állítása szerint - csalja. Nem csodáltam, hogy annyira odavolt apáért, hiszen jóképű férfi volt még negyven felett is. Ő is magas volt, mint anya, erősebb testalkattal, sötét hajjal, ami már őszült, és csak még férfiasabbá vált tőle. Sötét szemei mindig melegséget sugároztak. A hangja kellemes volt. 

- Ami pedig téged illet, kisasszony - fordult felém, - szeretném, ha a tanulásra koncentrálnál, nem pedig egy fiúra. Fiút ráérsz fogni még magadnak, az megvár. A karrier nem.