A szőke, az antiszociális és a pszichopata - Befejezett

3. fejezet

A kihallgató ajtaja kinyílt, és Darren egy morcos szőkével, és teljesen nyugodt főnökével nézhetett szembe.

- Nos? – vonta fel szemöldökét.

- Egy pszichopata állat vagy, szóval nagyon remélem, hogy az az információ hasznos lesz – közölte unottan Adam.

- Ki kell fizetnem az autót! – tört ki mögötte Nathaniel. – Nagyon ajánlom, hogy adj bele pénzt!

- Természetesen az – hagyta figyelmen kívül a tajtékzó szőkét Darren. – De először halljam a te szádból is mit kapok érte!

- Nem vagy kezdő – biccentet már-már elismerően a nyomozó. – De ahogy akartad, velünk dolgozhatsz az ügyön, a Fekete Fojtó személyazonosságáért.

- Pontosan – bólogatott Darren. – Szóval, ahogy ígértem: a neve Dylan Shan. A testvérem.

- A... a testvéred? – nyögte döbbenten Nathaniel. - Ez végképp nem tűnik igaznak!

- Szóval a testvéred? – ismételte Adam olyan arccal, amiről még a legjobb ember ismerők sem tudtak volna leolvasni semmit.

- A drága kisöcsém – helyeselt szórakozottan. – Persze nagyon boldog gyerekkorunk volt, hogy szegénykém ide jutott. Biztos nem bírta a tömény boldogságot – magyarázta gúnyosan. – Meg egy ideje elszakadtunk egymástól, megszökött, vagy ilyesmi. Persze lehet, hogy ennek van köze ahhoz, hogy mielőtt eltűnt, szépen szólva rányitottam az egyik kis „vendégével", aki alig volt jobb állapotba, mint egy halálra fojtogatott hulla. – Itt szemei a nyomozóra ugrottak, így elkapta, ahogy Adam össze rándul. A férfi szemében felismerés csillogott. – Ezek után lépett le, és meglepő módon a Fojtó is leállt. Nem nehéz össze rakni.

- Ezt hamarabb kellet volna jelentenie – háborodott fel a szőke.

- Nathaniel, futasd le az adatbázisban Dylan Shan nevét – utasította Adam. Az asszisztens először tiltakozni, vagy inkább véleményt nyilvánítani akart, de mikor tekintete találkozott feletteséjével, torkára forrt a mondandója. Egész biztos, addig egyszer sem látta ilyennek, ilyen ébernek őt. Így végül megadóan távozott, miközben azon gondolkodott, hogy ő biztosan nem mondja el a kapitánynak, hogy Darren testvérét keresik.

- Nagyon édes kutyusod van – röhögött Darren. – Hogy is hívtad, Nathaniel?

- Hm, igen. Bár nem hittem, hogy eltalálom – bólintott Adam.

- Hé, tényleg! – csillant fel a vörös hajú szeme. – Ő tudja?

- Francokat – szaladt össze a nyomozó szemöldöke. – Egyelőre semmi köze hozzá.

- Ő is az ügyön fog dolgozni, nem?

- És? – vont vállat egyszerűen. – Oh, meg ha netán el akarod árulni neki valami véletlen folytán, a segged lehet közelebbről megismerkedik a pisztolyommal.

- Majd figyelek – biztosította Darren kuncogva, és magában elkönyvelte, hogy ezt ki akarja próbálni. – Egyébként elengedsz? – rázta meg bilincseit.

- Nem – érkezett a tömör válasz.

- Heee?

- Majd ha igazolták, hogy a testvéred tényleg létezik – bökött az ajtó felé.

- Hülye formalitások – nyögött panaszosan Darren, és magába kitudja hányadjára elátkozta az egész rendőrséget, és feltette a nemes kérdést: minek is léteznek? Hiszen ha nem lennének, senki se akadályozná abban, hogy végre rendbe tegye az öcskösét.

Az elkövetkező percek végtelenül hosszúnak és unalmasnak hatottak Darren számára, így elkezdett a bilincsével, pontosabban annak rögzítő csavarjaival babrálni. Két perc múlva az eszköz szó szerint darabjaira esett és a férfi kezei szabadok voltak.

Adamot ez a tevékenység pedig cseppet sem érdekelte már, felőle akár el is sétálhatott volna.

Ezt a jelenetet zavarta meg a belépő Nathaniel. A srác arca szokatlanul komornak és sápadtnak tűnt.

- Mi az? Megtaláltad? – érdeklődött Adam tőle szokatlan türelmetlenséggel.

- Igen, létezik – bólintott színtelen hangon. – De nagyjából ez az összes információ, amit tudunk róla. Viszont van valami sokkal fontosabb is...

- Mi történ? - kíváncsiskodott Darren.

- T-találtak egy holtestet a külvárosba – kezdte. – És minden jel arra utal, hogy ő a Fekete Fojtó legújabb áldozata.

- Akkor mi a francért vagyunk még itt? – mordult fel Adam, nem kis meglepetést okozva Nathanielnek, majd egyszerűen kiviharzott mellette.

- Hallottad, szöszi, indulás – veregette meg a vállát Darren és követte a nyomozót.

- Egész biztos, hogy szórakoztok velem – nyöszörögte elkeseredetten az asszisztens, és utánuk vetette magát.

...........................

A sikátor nyüzsgött a rendőröktől és helyszínelőktől. És míg előbbiek próbálták meggyőzni a bámészkodókat, hogy nem, hullát látni nem olyan jó móka, addig utóbbiak lelkesen tapicskolták össze azt, munkájuk lévén.

Darren, Adam, és Nathaniel hármasa a holtestet szemlélte.

Az szétvetett kezekkel feküdt, és a semmibe meredt barnás szemeivel. Mogyoró barna haja koszos volt, sok helyen csomókba állt a vértől. Ebből volt bőven a nyakán is, amit harapásnyomok borítottak, elég jól láthatóan kirajzolva az emberi fogazat csodás mintáját. Körmei és szája feketére festve. Igen fiatal volt, húszas évei elején járó, sovány srác.

- A halál oka szinte teljesen biztos, hogy fulladás – közölte a halottkém. – A harapásnyomok, és a vér kicsit megnehezíti, de attól még láthatók a zúzódás nyomok.

Adam leguggolt, és meglepően borús arccal ő is megvizsgálta a testet.

- Ez... ez... - próbálkozott valamit kinyögni Nathaniel. – Én...

Elfordult, nem bírta. Hivatalosan nem ez volt az első holttest, amit látott, és ezelőtt sosem akasztotta ki a dolog. A munka, vagy akkor épp a tanulmányai része volt, semmi több. Nem egy ember, hanem egy lecke. És ennek a srácnak sem kellett volna többnek lennie egy munkánál. De ennek a fiúnak a képe beleégett az emlékezetébe. Talán azért, mert vele egykorú, talán mert hasonlít rá, és talán mert olyan brutális dolog történ vele. És talán az, hogy esélyes, hogy egy sorozatgyilkos típusa. Önkénytelenül is elhátrált, és otthagyta a helyszínt.

- Hasonlít az áldozatra, nem? – bökött utána Darren.

Adam nem válaszolt, mert valahogy pont nem érdekelte a környezete. Fejében kavarogtak az emlékek, rengeteg gondolta és érzés, amit nem akart viszont látni, azóta, hogy sikeresen elküldte őket a francba. Csak nézte a testet, magában pedig újra és újra sorra vette azokat az oly ismerős kézjegyeket.