A szőke, az antiszociális és a pszichopata - Befejezett

9. fejezet

Szóval volt az a kis dallam. Egyszerű, ismerős, és olyan simogató. Folyton ezt dúdolta, mikor a fogai épp nem a nyakáról marták le a bőrt.

Kapkodva, szabálytalanul vette a levegőt, igazából annak örült volna a legjobban, ha nem is kéne. Minden egyes korty, az éltető oxigénből, keservesen feszítette a torkát, és úgy érezte, az így is meggyötört, szétszaggatott bőre tovább foszlik.

A harapásnyomok, amik beterítették a nyakát, és elszórtan lefutottak a kulcscsontjáig, vagy fel az állára, nem voltak halálos sebek, de a bőre minden alkalommal átszakadt, és rettenetesen vérzett. Egy merő vörös trugyi, ami már néhol kissé megalvadt.

Ujjak fonódtak, és martak a sebeibe, ordítani akart a fájdalomtól, de nem volt rá képes, és nem is engedte meg magának. Szorítás, egyre fokozódó szorítás, aztán... Mindig volt egy pont, ahol a tüdeje kínzóan szűrni kezdett, és a mellkasa vészesen össze omlott, az a pont volt a fulladás határa, és a pont, amikor Dylan mindig elengedte. Utána sosem tudta eldönteni melyik volt a rosszabb, a sebeit feszítő, vagy a tüdejét gyötrő fájdalom.

Ahogy az ujjai elváltak tőle, Dylan megeresztett egy halk, vágyakozó sóhajt.

- Tudod – kezdte rekedtes hangon a férfi, és véres kezével fehér tincsei közé túrt, miközben felegyenesedett. Nathaniel vére megfestette a fehér szálakat. – Először mindig könyörögnek, sírnak, hogy hagyjam abba, nem tettek ellenem semmit, meg ilyen ostobaságok. És tudod, én mindig azt élvezem a legjobban, mikor végre képtelenek lesznek beszélni, és a hörgésen kívül semmi nem jön a szájukon.

A szőke megrándult. Pontosan tudta, miért nem képesek többé beszélni. Nem feltétlenül a beletörődés az oka.

- De te – folytatta enyhe fintor kíséretében, és kisétált a látóteréből. – Olyan csendes vagy. Nagyon érdekes, bár félek, hogy sosem fogom hallani a hangod. Mert ugye nálad fordítva kell csinálnom, el kell érnem, hogy könyörögj. Nagyon érdekes, igazán élvezem. – Valamit matatott, csörgés, vagy esetleg fém hangja. – De most kicsit lestrapáltnak tűnsz, és félek, hogy túl hamar meghalnál. Persze ne hidd, hogy az ilyen apróságokba, mint amit a torkoddal tettem, belehalnál, de mivel már a vendégem vagy, pár óra múlva a harmadik napja, és még nem igen szolgáltalak ki, félek, hogy kiszáradsz, vagy éhen halsz. Ezt pedig nem akarom, még olyan sok izgalmas dolog vár ránk.

Elé toppant, a kezében egy kés, nem túl hosszú, de épp elég félelemkeltő. Dylan elégedetten szemlélte, ahogy a fiú teste önkénytelenül összerándul. A kezeihez nyúlt, ahol a fekete, hozzá téve igen minőségi, körömlakk még mindig csodásan tartott, és a késsel elmetszett, de csak egy kötelet.

Nathaniel ijedten, és igen meglepetten meredt az ölébe hulló kezeire, amik annyira elzsibbadtak, hogy nem is érezte őket.

Dylan a karjára markolt, és talpra rántotta, amibe rögtön beleszédült, és esélytelennek tűnt, hogy önerőből megálljon. Az albínó megindult vele, és inkább cipelte, mint támogatta, de meglepően türelmesen csinálta, és rémisztően kedvesen mosolygott rá. Ha csak egy pillanatra is képes lenne elfelejteni, hogy ez az arc bámult rá, miközben fuldokolt, az hinné, egy angyal néz vissza rá.

Valamiféle szobába jutottak, ez fényesebb is volt, nem is bírta nyitva tartani a szemét. Finoman lelökték valahova, a háta mögött fal volt, érezte, mert rögtön neki esett.

- Egy kicsit rendbe szedlek – magyarázta Dylan. – Nem kell aggódnod, már volt rá példa, hogy valakit megpróbáltam egy-két napnál tovább életben tartani. Elsőre azt hiszem rosszul csináltam, de utána túlélték, amíg akartam.

Nathaniel résnyire nyitotta a szemét. A hely olyan volt, mint egy fürdő, valami széken ült, jobbra tőle asztal, szemben egy kád, wc és kicsit odébb egy szekrény. Dylan egy kis csapnál vizesített be törülközött, majd elé lépett.

Végig húzta véres nyakán, csípte, borzasztóan csípte, és fájt is, mikor áthaladt az a kevéske nyomás a sebein, mégis szinte már élvezte, és felüdülés volt az egész. Egyszer, mikor a törülköző épp teljesen körbe ölelte a nyakát, érezte a kezek tétova szorítását, de meglepő módon ennek nem lett folytatása.

Utána inni kapott, vizet palackból, nem volt képes egyedül tartani, mégis rettentő mohón itta, és hiába volt túl bő egy literen, csalódottan nyögött egyet mikor Dylan nem hagyta tovább. Aztán ehetett, valami kekszet, voltak benne gyümölcsök is, esetleg müzli lehetett. Kettőt is kapott, majd wc-re is mehetett. Aztán fürdő.

A víz meleg volt, és tökéletesen eltörpült, hogy csípte a sebeit. Valahogy úgy érezte, még sosem élvezett ennyire egy fürdőt sem. Igaz, mikor beszállt, el kellett viselnie Dylan méregető pillantásait, meg erőteljesen kellett kapaszkodnia a kád szélébe, de úgy vélte megéri. Elvégre túl akarja élni. Persze mikor a dolgok kicsit jobbra fordulnak, az ember hajlamos azt hinni, hogy túl van a legrosszabban.