A szőke, az antiszociális és a pszichopata - Befejezett

5. fejezet

Nathanielnek volt egy pillanata, mikor azt hitte átöleli, vagy vigasztalja, részvétet mond vagy bármit tesz, ami kedves és bíztató. Ostobán érezte magát, de nem tette. Minden, ami kicsúszott a száján ennyi volt:

- Meg fogod ölni, igaz?

- Meg. Már tudom, hogy ezért kellett túlélnem.

Persze számított a válaszra, de még véletlenül sem ezt akarta hallani. Mégis mért életcél egy sima kis bosszú? Természetesen szörnyű a dolog, és rengeteg mindent megmagyaráz.

Adam hírnevét, hogy milyen remek nyomozó. Volt. Valószínűleg az eset előtt szerezte, mikor szabadidejét, meg persze munkanapjait nem a semmittevéssel és alvással töltötte. Régebben lehetett energiája mindezekre, de manapság az életkedv egy apró cseppje sem maradt. Vagyis, most mintha mégis talált volna valami motivációt. A bosszút.

- Nem akarom, hogy megöld – állt fel hírtelen a szőke, kissé ki is lötykölve forró csokiját. Adam elsőre nem is reagált. – Csak elcseszed az életed.

- Nincs mit vesztenem.

- Idióta – mordult fel dühösen, és magára hagyta a nyomozót. Sok volt neki ez a nap, túl sok. Ostobaságnak érezte, hogy meghívta magához, hiszen minek törekszik ő az életben tartásáért, ha Adamot mindössze az vezérli, hogy megölje az a szörnyet. Inkább dögölt volna meg az irodájában végkimerülésben. Az kevesebb papírmunkával jár, és úgyis neki kell elvégeznie.

Le akarta nyugtatni magát, így úgy döntött lezuhanyozik, vagy enyhe kísérletet tesz önön vízbefojtására, esetleg Darrenéra. Viszont mikor benyitott a még véletlenül sem bezárt fürdőszobába, eszébe sem jutott, hogy utóbbira alkalma is nyílik. Ugyanis Darren kellően kényelmesen a kádjában élvezett egy igen sok pancsolással járó fürdőt.

- Uh, látogató – kuncogott fel az érkezésére. – Csatlakozol?

- Idióta! – kapta el tekintetét a Nathaniel, és enyhe pír kúszott az arcára. – Véletlenül sem jutott eszedbe bezárni az ajtót, hm?!

- Nem, nem igazán – vont vállat Darren. – De remélni sem mertem, hogy csatlakozol.

- Még mit nem – vetette oda, és már fordult is volna ki a helységből, átkozva magát amiért egyáltalán megpróbálkozott egy nyugodt percet szánni magának, de a vörös elkapta a karját.

Először csak elkapta, aztán megrántotta. És Nathaniel úgy ahogy volt, ruhástól borult be hozzá a kádba. A feje nagyot koppant a csempén.

- Ah, ezt nem hiszem el, nem vagy normális – szitkozódott a szőke, és próbálta visszafogni kavargó fejét, és megtalálni merre is van az a bizonyos fent, meg lent. Próbálta elkapni a kád szélét, de nem sikerült, ujjai Darren meztelen felső testébe ütköztek. Akkor fogta fel igazán.

- Sosem tagadtam – vigyorgott a vörös, és kezét kinyújtva maga felé fordította a fiút.

Adam ott maradt, ült, bámulta a tv-t, és merengett. Furcsa mód zavarta a szőke távozás, hiány érzete lett tőle. Furcsa, feszítő dolog. Valahogy hiányzott neki valami, vagy talán másképp kellet volna csak valamit csinálnia. Nem igazán tudott rájönni a problémára.

Aztán csobbanást halott, és nem túl boldog hangokat. Nem kellet sokat agyalnia, hogy rájöjjön kié a hang. Elmerengett rajta, hogy esetleg meg kéne néznie mi történik oda fent, de voltak ellenérvei. Például, hogy fel kell állnia. Igen, ez egy elég komoly ellenérv volt. Meg ott volt az is, hogy legrosszabb esetben is csak egy végtagját törhette el, mivel ugye beszélni még tudott utána.

Végül valami érthetetlen ok miatt, legalábbis számára mindenképp az, felkelt és elindult felfelé. Tökéletesen kedvetlen arccal nyitott be a fürdőszobába, és már kezdte volna mondani, hogy ha bárki ki mer hívni szirénázó idiótákat lesz némi összetűzésük, mikor megpillantotta őket.

Nathaniel a kádba, átázott és rátapadt ruhákkal, Darren pedig alatta.

Volt egy dobbanásnyi szünet. Aztán még egy, mikor tudatosult benne mit fog csinálni. Ez utóbbi sokkal nagyobb döbbentett jelentet számára.

- Én nem... - kezdte a szőke, mikor Adam megindult feléjük, de aztán a meglepettségtől képtelen volt befejezni.

A nyomozó megragadta Darrent a hajánál fogva, és kirángatta a kádból a szerencsétlen, csuromvizes szöszi mellől.

- Nyugi, nyugi! – kapálózott a vörös. – Eskü nem csináltam volna vele semmit! Hatvan százalék, hogy nem!

Adam nem foglalkozott vele, mit mond, egyszerűen kilökte a fürdőszobából, úgy ahogy volt, meztelenült, aztán pedig bezárta az ajtót. Egy lélegzetvételnyi szünet, aztán megfordult. Észre sem vette, hogy megnyalja az ajkait. Mikor az ingét gombolta ki, és dobta a földre Nathaniel szabályosan felnyüszített, és a kád legvégébe hátrált.

Innentől úgy szállt be hozzá, ahogy marad, nadrágban, meztelen felsőtesttel. Beletérdelt a már így is jócskán kilötykölt vízbe, a szőke keskeny csípője pedig a lábai közé szorult.

- Ugye ezt nem gondoltad kom... - kezdte volna Nathaniel. Adamot nem érdekelte.

Megcsókolta. Először nem volt vad, se durva, de még csak nem is követelőzött. Aztán megcsókolta újra, és újra, mígnem az alatta lévő test enyhén lihegni nem kezdett, és akarva, vagy akaratlanul, de vissza nem csókolt. Erre várt. A következő alkalommal a duzzadt ajkakba harapott, és jól megszívta őket, mielőtt elengedte volna őket. Onnantól nem titkolta, hogy ízekre akarja szedni.

Átkarolta, magához húzta, fogaival pedig végigkarcolta a nyakát, harapta szívta, nyomot akart hagyni. Nem tudta mért, hogy mért kell most ez annyira. De akarta, jobban, mint bármit. Akarta, hogy ott legyen, hogy az övé legyen, hogy érezze.

Kapkodva, és véletlenül sem arra figyelve rángatta lejjebb, centiről centire a szőke vizes, tapadós nadrágját, majd türelmetlenül kezdte előkészíteni magának. Nathaniel hangos volt, lihegett, akadozva vette a levegőt, és szinte megállás nélkül nyöszörgött, látszott rajta, hogy képtelen visszafogni magát.

Mikor végre beléhatolhatott, Adam is majdnem felnyüszített. Rettenetesen szűk volt, és komoly erőfeszítésbe került, hogy ne menjen el azonnal. Nathaniel már nem bírta ilyen jól, így újból gondot kellett fordítania rá, hogy izgalomba hozza. Nem panaszkodott.

Volt egy ütemük. Egy vad, mégis gyengéd, egy szenvedélyes, mégis szelíd ütemük, ami néha vágtatóan gyors volt, néha őrjítően lassú.

Kapkodó lélegzetvételek, a víz loccsanása, obszcén hangok. Ennyi volt csúcs.

Adam csak lihegett, és nézte a szőke tüneményt, aki szinte elalélt alatta. Megpróbált óvatosan kihúzódni belőle, mégis kapott egy panaszos nyögést. Halkan nevetett rajta.

Nevetett. Ő nevetett.

Nathaniel elfordult, és lesütötte szemeit. Az arca láthatóan égett, kezeivel pedig még mindig görcsösen markolta a kád szélét.

A nyomozó bosszúsan tűrt a gazdája arcára tapadt szőke tincsek közé, és hátra fésülte őket. Tulajdonképpen megerőszakolta az asszisztensét. Elvégre Nathanielen bőven látszott, hogy erre még nem állt készen. Nem így, nem ilyen hirtelen. Elbaszta.

- Ettől még – szólalt meg Darren kissé rekedtes hangon, az ajtó túloldaláról. – Nem higgyétek, hogy megkapjátok az ágyat!