A szőke, az antiszociális és a pszichopata - Befejezett

15. fejezet - utolsó

Minden össze mosódott. Valahol a szeme sarkába látta, ahogy a rendőrök lefogják Dylant, és elvezetik. Már nem tudta érdekelni a dolog. Ő csak ült, és élete legértékesebb dolgát szorongatta az ölében.

Valamikor megérkeztek a mentősök, hordágyra tették Darrent, és Nathanielt is. Neki is akartak egyet, de ő csak tiltakozott, a mentősök legnagyobb rémületére, akik el akarták látni a lőtt sebét, de nem engedett, végig a szőke mellett akart maradni. Ez a kórházik így is maradt. Ott nem követhette tovább. "Azonnal vérre van szüksége. Nem tudom megéli-e, míg adunk neki."

Aztán valamikor elvesztette minden erejét, és ő is összeesett.

Amikor magához tért, nővérek állták körbe, és egy orvos, akiről tudta, hogy Nathanielt kezelte. Jött, hogy közölje az Adam életét teljes egészében megváltoztató hírt.

Hogy Nathaniel túlélte, és túl is fogja.

Nem voltak rá szavak.

- Nem mondom, hogy sok híja volt, de a barátjának rettentő erős akarat ereje van - közölte mosolyogva a doktor. - Bár annyi vért vesztett, amitől normális esetben már rég meg kellett volna halnia, de kitartott, mi pedig képesek voltunk pótolni. Hamarosan stabilizálódik. Az egyetlen, amitől még tartanunk kell, a sebei esetleges elfertőződése.

Adam maga rendben volt, bár túlesett egy töltény eltávolító műtéten, de mivel semmi komolyat nem érintett, viszonylag hamar engedték, hogy legalább a kórház területén sétálgathasson. Első útja Nathanielhez vezetett. Mikor először járt ott, még nem volt magánál, de másodjára már igen.

- Borzalmasan festesz - üdvözölte a szőke. A hangja erőtlen volt, de legalább volt.

- Te beszélsz? - fintorgott, bár belül leírhatatlanul boldog volt.

- Tudom, tudom, ne is mond - sóhajtott. - A minap kaptam egy tükröt. Bár ne adták volna - itt egy kicsit elkomorodott. - Az orvosok azt mondták, a sebek többségét el lehet tüntetni, mintha sosem lett volna, de... akadnak olyan vágások is, amik túl mélyek, és mindig meg lesznek.

Adam hallgatott.

- Hát, legalább faszt nem vésett belém, azzal elég gáz lenne strandra menni.

Adam fájdalmasan felnevetett.

- Elképesztő vagy - suttogta. - Hogy vagy képes rá? Pozitívnak lenni? Mindezek után?

- Ugyan már, sosem voltam pozitív. Egyszerűen csak nem adom fel ennyitől - javította ki. - Mért tenném? Túléltem egy ilyet. Erősebb leszek, mint valaha.

Adam nem bírta ki, előre hajolt, és megcsókolta. Próbált finom lenni, és félt, hogy bármelyik mozdulatával fájdalmat okoz. Nathaniel erőtlenül, de viszonozta.

- Azért a piszchológust nem fogod megúszni, remélem tudod - egyenesedett ki.

- Uh, ne is mond - sóhajtott.

Kis csend keletkezett, majd:

- Darren...?

- Él - világosította fel. - De egyenlőre kómában van.

Nathaniel szomorúan bólintott.

- Ez az én hibám.

- Ugyan, ő akarta megmenteni a szörnyeteg öccsét. Ha nem lépsz közbe, egyébként is elvágják a torkát, azt pedig nem élte volna túl - ellenkezett Adam.

- És mi van Dylannal?

- Tárgyalásra vár - ugrott undorodó grimaszba az arca. - A kérdés, hogy beszámíthatatlannak találják-e. Ha igen, gyilkosok elmegyógyintézete, ami igazából börtönt jelent. Ha nem, kivégzik. De elég valószínű, hogy az előbbi lesz, nem fog meghalni.

- Ez is több, mintha még mindig szabadlábon lenne.

Ekkor egy férfi lépett be a kórterembe.

- Nocsak, látom maga is megvan - biccentett Wilson kapitány. - Ennek örülök.

- Köszönöm - bólintott Nathaniel.

- Adam, nem találkozott véletlenül az új kocsim kulcsaival? - kérdezte a kapitány. - Sehol sem találom őket.

Adam akarta mondani, hogy nem, de mikor felnézett, ki az ablakon megakadt.

- Kapitány - kezdte. - A kocsija azt hiszem most hagyja el a kórház parkolóját.

- Hogy micsoda?!

Ekkor egy újabb férfi érkezett, rendőri egyenruhába, és láthatóan rettentő zavarban volt.

- U-uram - hebegte. - Az őrzött betege eltűnt a kórterméből.

- Tessék? De hisz kómában volt!

- Attól tartok felébredhetett...

Aztán a kapitány fejében összeállt a kép.

- Az a rohadék! - ordította el magát. - Azonnal kezdje el köröztetni az autómat!

Azzal kiviharzott a kórteremből, nyomában az értetlen tiszttel, hogy kézre kerítse Darren Shant, aki immáron két autóval jött neki.

Nathaniel halkan kuncogott, és még Adam is megeresztett egy mosolyt.

- Viszont látjuk még szerinted azt az idiótát?

- Egész biztosan.

The end...? 

Talán nem látszik, talán igen, de a valóságban már évek óta (jóval az ide való feltöltés előtt) el lett  kezdve ez a történet, így nagy örömömre szolgál a végére érni. Egy élmény volt számomra. Ezer köszönet mindenkinek, aki végig olvasta ezt az agymenésem! És ne fussatok össze pszichopatákkal, igazából nem olyan jófejek :P