Olivér
A folyosó síri csendbe burkolódzott, egyre sötétebb lett, ahogy előrefele gyalogoltam. Bár maga a hideget nem éreztem, biztos voltam benne, hogy a levegő a mínuszhoz közelít. Nem látszódott a leheletem. Arra számítottam, hogy a menetelés közben összefutok néhány farkasba bújt alakváltozatóval, de helyette másra lettem figyelmes. Halk pityergések, motoszkálások és suttogások jöttek a sötét sarkokból és a különböző elágazások mélyéből. Mintha minden fal élt volna és attól félnének, ütött az órájuk.
Lények. Menekülő, gyenge lelkek, akik félnek a haláltól, akiken valamilyen okból kifolyólag nem hatott a szer vagy egyszerűen elkerülték az oltást. Szánalmas.
Nem féltem. Hogy a magas erő-e az oka, vagy más, azt nem tudom. Még akkor sem remegett meg a gyomrom, mikor hullák tömegét találtam meg fetrengve a saját mocskukban, a könyvtár alaksorában. Minden ázott a vértől és a halál szagától. Egy fiatalabb lány szólongatta a párját, de a teste már régen kimúlott.
– Már meghalt. – mondtam. A lány könnyes szemekkel nézett fel rám.
– Megöltek mindenkit! – hebegte zavaros tekintettel. – Valahogy idejöttem, összegyűltünk, meghaltak, hogy ő tiszta maradjon!
– Egy szavadat nem értem. És nem is érdekel. Merre mentek?
Remegő ujjakkal mutat az öreg könyvespolcok felé. Kettétörve roskadozik, jól látható, hogy valaki széttörte, hogy tovább mehessen a folyosón. A lány tovább beszélt valami hatalmasról és veszélyesről, de eszemben sem volt végighallgatni.
Csak Mara számít. Ő legyen jól, meg legalább 2 elfogott erős lény, és a segítségükkel kijutunk innen.
– Ott van! Arra szalad! – kiabálta valaki nem is olyan messziről.
Bingó.
Amilyen gyorsan csak tudtam, futni kezdtem a hang irányába. Pontosan azt láttam, amire szükségem volt. Angyalka harcolt néhány őrrel, de mire oda értem, mind elterült a földön.
– Lám, lám! Csak nem a madárhátú?
– A fenébe, már csak te hiányoztál! – Feszült meg minden porcikája a látványomra. Komolyan mondom, élveztem a reakcióját.
– Mi történt a szárnyaiddal? Kicsit hiányosak a tollaid!
– Nincs időm a csacsogásra, meg kell találnom a többiket! Ó és egy jó tanács; Ne menj tovább. – Sietett el mellettem, de én csak vigyorogva megfordultam.
– Milyen többiek? – A kérdésemre megtorpant, visszasietett hozzám. Megfogta a vállaim és ijesztő tekintettel elkezdett beszél.
– Azonnal mond el...
– Ne parancsolgass nekem! – Löktem el magamtól. Az egész itt tartózkodásom alatt, talán most kezdett el a leggyorsabban dobogni a szívem a rémülettől. – Ne merészelj olyat csináltatni velem, amit én nem akarok!
– Hol vannak a többiek? – Ismételte meg ezúttal nem varázslattal teli szavakkal.
– Emese, Arnold és Lisa valamennyivel mögöttem, a folyosó egyik eldugott szegletében itatják az egereket.
– Ezt mégis hogy érted?
– Nora meghalt.
Írisz arca eltorzult a fájdalomtól.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
єgу кüℓöηℓєgєѕ αηgуαℓ тöятéηєтє - 𝙵é𝚕𝚟é𝚛 𝚜𝚣á𝚛𝚗𝚢𝚊𝚔
FantastikMiután kiderül a döbbenetes tény, hogy Írisz további napjait nem egy kicsinyke tanyán kell leélnie, hanem a helyen, ahová erőszakkal teleportálták el, döntést kell hoznia: Vagy ellenszegül, vagy beletörődik. Csakhogy amint döntésre juthatna, egy kül...