Fly with me /YuMark/ (Befejezett)

2. Fejezet

Sziasztok babócák! Itt lenne a következő rész, bár nem hiszem hogy jól sikerült, de sajnos most nincs időm és őszintén ihkletem se ahhoz, hogy átírjam... :/

Azért remélem tetszeni fog és nem csalódtok nagyott...

Kellemes olvasást! ;)

Yugyeom: Kinyílt az ajtó és éreztem, hogy egy számomra idegen parfűm lengi körbe. Képtelen voltam megfordulni és szembesülni a valósággal. Tényleg megcsalna? De mért tenné? Azt mondta szeret, vagy ez a lassan három év alatt már kihunyt? Hova lettek azok a reggelek mikor hozzám bújva ébredt, engem ölelve és azt mondva, hogy szeret? Mikor kezdett el hanyatlani a kapcsolatunk? Mikor történt ez? Talán a sok munka viselte meg a kapcsolatunk vagy csak lejárt az időnk? De én a mai napig ugyanúgy szeretem, mint az első nap mikor megláttam. Bambam, mi történt? Én rontottam el?

- Gyeomie, na, ne sírj! – Mark édes hangja egy egész picikét segít, de képtelen vagyok elhinni, hogy tönkre ment a kapcsolatom és még csak észre se vettem. Vagy észre vettem, csak nem akartam tudni. Bambam az utóbbi időben nagyon furcsán viselkedik és ha hozzám bújva alszik az is csak addig tart, míg el nem ragadja az álom, utána elfordul. Nem hibáztathatom, hisz én se lehetek a legjobb pár, de ha-ha már nem szeret... Nem ez nem lehet igaz.

- Miért nem szeret már? Mit rontottam el? – kérdem, de tudom, hogy Mark nem fog tudni választ adni. Könnyeim még mindig szaporán versenyeznek egymással, míg Mark ölel magához.

Mark: Megijesztett ahogy egyre keserveseben sírt és amikor megkérdezte, hogy miért nem szereti már... egyszerűen nem tudom hova tenni. Én eddig azt hittem, hogy jól meg vannak. Tévedtem? De miért ő rontotta volna el?

- Édesem, nem rontottál el semmit. Biztos szeret, csak-csak... nézd Yugyeom, minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. – igazából, gonosz mód, de a szívem mélyén azt kívánom, hogy szakítsanak. Mindig fájt látni, hogy Yugyeom milyen szerelmesen néz Bambamre, arra aki nem becsüli meg. Azonban a támogatáson kívül mást nem tehetek, mert még mindig őt szereti és sajnos őt is fogja.

- Nem érdemeli meg a könnyeid. – súgom magam elé, nagyon remélve, hogy nem hallja meg, azonban nincs szerencsém. Könnyes szemeivel rám néz, de nem kérdez semmit. Mért nem kérdez? Aish, Yugyeom, olyan bonyolult vagy.

Yugyeom: Halottam a szavait, de biztosra veszem, hogy csak nyugtatni akart velük. Mégis, a tekintette fájdalmat, csalódottságot tükröz. Szívesen megkérdezném mi bántja, de valahogy félek a válaszától. Mi ketten mindig is közelebb álltunk egymáshoz, mint a többiek, mégis amióta Bambammel vagyok elhanyagoltam.

Már hosszú ideje csak egymást nézzük, mikor egy halk kopogás szakít ki a gondolataimból. Mark az ajtóra pillant, majd vissza rám, mintha engedélyt kérne.

- Gyere! – szól, majd mikor nyílik az ajtó: a belépőre pillant. Tudom, hogy Bambam az, de jelenleg nem biztos, hogy akarok vele beszélni.

- Beszélhetnénk, Yugyeom? – hallom hangján, hogy sírt. Ebben a pillanatban tűnik el a haragom és kezdek aggódni érte. Mindig ez van, akár mi történik, egy pillanat alatt elveszik a haragom és csak őt akarom. Ez lenne a szerelem?

Felülök az ágyban és anélkül, hogy rá néznék bólintok, majd Mark ki megy, így magunkra hagy. Lassan lépked mellém, majd leül az ágy végében, de most ő nem néz rám. Látom rajta, hogy könnyeit próbálja visszatartani – több, de inkább kevesebb sikerrel –, majd letörli apró gyémánt cseppjeit. Ilyenkor olyan ártatlan, tiszta, de kezdem elhinni, hogy ez csak a látszat.

- Hol voltál? – kérdem halkan, míg ujjaim összefonom és inkább azokat fixírozom Bambam helyett. Nem biztos, hogy én ezt akarom tudni, de van egy olyan sejtésem, hogy ő sem akarja, hogy tudjam, más különben már válaszolt volna. – Bambam, nem fogok haragudni, de ne titkolózz előttem. Lehet, hogy neked fel sem tűnt, de nekem igen is fáj, amikor szó nélkül eltűnsz, vagy bármit mondok és teszek a vége mindig veszekedés. Belefáradtam, érted? Ha már nem szeretsz akkor mond meg, de ez így egyikünknek sem jó. – öntöm ki a szívem neki és a végén már én is könnyeim törölgetem. Nem, ha most azt mondaná, hogy már nem szeret, azt nem élném túl.

- De én szeretlek! – súgja, majd elém mászik az ágyban, karjait nyakam köré fonja és fejét vállamra ejti. Érezem rajta, hogy nem volt magabiztos a kijelentése, de nem akarom elhinni, hogy már nincs köztünk semmi. Bambam, teljesen megőrjítesz!

- Akkor hol voltál az éjjel? – kérdem, mert erre frappánsan elfelejtett válaszolni. Szorosabban bújik hozzám, így elterülünk az ágyban, de ekkor megérzem könnyeit lefolyni bőrömön és nem kérdezek többet. Tudom, hogy akár hol is volt, biztosan megbánta.

- Szeretlek Bamie! – súgom fülébe, majd adok egy puszit rá és én is magamhoz ölelem. Nem bírom elviselni, ha sír.

Mark: Biztosan kibékültek. Akárhányszor veszekednek a végén mindig együtt maradnak. Rossz vagyok, ha azt kívánom: bár szakítanának? Hisz ez a kapcsolat láthatóan nem jó senkinek. Se Yugyeomnak, se Bambamnek. Mindketten szenvednek csak, de mégis újra és újra együtt maradnak. Miért? Ennyire szeretnék egymást? Tényleg?

Gondolataimból Youngjae szakít ki, aki szinte könnyek közt fut a szobájába. Mi van itt? Ma mindenki rosszul kelt? Utána sietek, de csak annyit látok, ahogy össze tép egy képet és egy papírlapot, majd azt ki dobja és a fürdőbe rohan. Hiába kérdem mi a baja, ő csak annyit felel, hogy semmi és már el is tűnik.

Nem vagyok egy szemétben turkáló egyén, de most nagyon is érdekel mit dobot ki. Ki véve a ketté tépett képet azonban olyan mértékű harag uralkodik el rajtam, mint még soha. Ez-ez mi? Össze rakva a két lapot egy olyan kép tárul elém, ami bár sok mindent megmagyaráz, mégis a legszívesebben számon kérném őket.

Nagyon is érdekelne, hogy mikor és hogy is készült a kép, de talán az még jobban érdekel, hogy miért tépte szét. Bambam, a te érdekedben remélem, hogy nem történt köztetek semmi, különben esküszöm, azt is megbánod, hogy megszülettél.