Fly with me /YuMark/ (Befejezett)

8. Fejezet

Sziasztok babócák! :) Bár a fici szünete még tart, azért hoztam egy részt!
Kellemes olvasást, remélem tetszik! 😇😊😘💕

Mark: Gondolataim messze szállnak, valahol az ön becsülésem és férfiasságom utolsó szikrájával együtt. Ujjainkat összekulcsolva egymás szemébe nézve zihál mindkettőnk teste, mégis csak én sikítók úgy, mint egy olcsó szajha.

Jobban bele gondolva nem is voltam drága, alig két perc alatt vallottam szerelmet és szinte azonnal szét tettem a lábam. De mit tehetnék? Mindig őt akartam, rá vágytam, szeretem! Szeretem és akarom!

- Ahh... - vált gyorsabb ütemre, majd ajkaimra mar vágytól túl fűtve. Teste szorosan simul bőrömhöz, így égetve fel lelkem és minden porcikám. Csókjába fúlva nyögők mikor elér az élvezet, szinte vele egyszerre. Fáradtan pihegve dől mellém, zihálva csapzott hajjal, de ujjaink még mindig összekulcsolva pihennek. Minden porcikám remeg, izzadtságom úgy folyik homlokomról, mintha vizet öntöttek volna rám.

- Sajnálom! - súgja, majd hajamba csókol, de nem igazán nyugtat meg vele.

- Mit sajnálsz? - kérdem, kicsit talán a kelleténél nagyobb felháborodással. Azt ne merje mondani, hogy neki ezek után is csak Bambam kell, mert akár mennyire szeretem biztosan elverem.

Tekintetét a plafonra szegezi, míg én fejem csupasz mellkasára hajtom. - Yugyeom, megbántad? - kérdem, de félek a választól.

- Nem, csak-csak én eddig mással nem voltam. Ez így most olyan, mintha tényleg vége lenne. Mintha lezárult volna a mi fejezetünk. - suttogja halkan és valami mégis hangos sivításként hat érzékszervemre.

- Mintha? Ezzel mire célzol? - kérdem, felülve, de tekintetét keresve.

- Nem tudom, csak - mély levegőt vesz és felülve megfogja kezem, majd szemembe néz - hyung, hanyagoljuk ezt, kérlek!

- Most hyung? Az előbb még .. - de tenyerével befogja ajkaim, így elcsendesítve.

- Mark, kinyitnád? Beszélnünk kell! Mindkettőtökkel! - hallom meg Jinyoung hangját és biztos, hogy Jackson is itt van.

- Nem, nem kell! - kiabálok ki, de Yugyeom halk nevetése miatt szégyenlősen pirulva hajtom le a fejem. Én tényleg nem akarom hallani, hogy hibáztunk! Most nem! Csak ki akarom élvezni, hogy ha csak egy kicsit is, de velem van!

De ő nem így véli valószínűleg, mert csuklómra fogva, szó szerint maga mellé húz és ágyékunk fölé rántva a takarót szól ki Jinyoungéknak, hogy jöjjenek be. Értetlenül tekintek most hamiskásan mosolygó arcára, de mikor hallom az ajtó nyitódását szégyenlősen bújok háta mögé, feljebb húzva a takarót. Nem hiszem el! Hisz a hülye is látná, hogy épp az előbb mit csináltunk. Nem fél?

- Hát, na erre nem számítottam. - kerekedik ki Jackson szeme, míg megtorpan az ajtóban. - Ti… - kérdezne, de Yugyeom nem hagyja végig mondani.

- Igen. Mit akartok? - hangja nyugodt, mint általában, de érzem, hogy izmai ujjaim alatt megfeszülnek. Ideges lenne?

Yugyeom: Segít, hogy Mark karjait derekam köré fonja és hasamon összekulcsolja ujjainkat. Jó érezni a közelségét, testének melegét, szíve gyors dobogását, de egyben zavar is, hisz így olyan valóságos. Fogalmam sincs miért tettem, de reméltem talán, hogy leállít, reméltem, hogy nemet mond, hogy elutasít, de nem tette. Hagyta én pedig kihasználtam az irántam való érzéseit. Fáj beismerni, hogy igen is tudtam a szereméről irántam már a kezdetektől, de figyelmen kívül hagytam. Mit is tehettem volna?

- Nézd, Yugyeom, nem támadásként mondtam, csak furcsa! Én csak nem hittem, hogy képes vagy mással... – kezdi Jackson, de nálam itt szakad el az a bizonyos cérna és félbe szakítom.

- Hogy képes vagyok mire is? Talán már az is baj, ha valaki szakítás után tovább lép? Vagy csak neki szabad? Az Istenért már! Ő csalt meg, ő keresett mást, akkor mért engem pesztráltok? – kiabálok rájuk, kicsit sem törődve vele, hogy bárki meghalhatja. Érzem ahogy Mark szorosan hátamhoz bújik és megfeszülnek izmai, míg karjaival szorosabban húz magához.

- Sajnálom! – suttogja maga elé Jackson, míg a kissé ellenkező párját kézen fogva kivezeti a szobából ezzel magunkra hagyva minket.

Ahogy bezáródik az ajtó, könnyeim azonnal utat törnek maguknak. Nem bírom vissza tartani, de nem is érdekel. Talán-talán végre elmúlik a szorító fájdalom a mellkasomból. Hibát követtem el?

Mark, ha lehet még szorosabban ölel magához, majd könnyed puszikat lehel tarkómra, amik őszintén szólva nagyon is jól esnek. Vállaim rázkódnak csak, de egy hang sem jön ki a számon. Képtelen vagyok akár csak megszólalni is. Érzem, ahogy kibújik mögülem, majd elfektet az ágyon. Kedvesen, érzelmesen csókol nyugtatásként, de ettől csak jobban szorít a fájdalom. Gyengéden simogat, hajamba csókol és bár a maró érzés egyre csak nő, könnyeim elállnak és fátyolos, könnyáztatta szemekkel nézek, vad, sötét íriszeibe. Látom rajta, hogy majd megörül, hogy kérdezhessen, de nem mer. Mért nem mer? Mitől fél?

- Kérdezz! – suttogóm ajkaira, miket rövid időn belül már annyiszor magamévá tettem, de mégis minden egyes érintés olyan, mintha a mennyországba repítene.

- Tényleg tovább léptél, vagy csak próbálsz? – kérdezi szomorú szemekkel és nekem nincs szívem megbántani az igazsággal. Képtelen vagyok kiverni a fejemből Bambamet, de Mark őszinte és reménnyel teli csillogása nem engedi őt sem elfeledtetni velem. Sosem láttam még nála gyönyörűbb embert és őszintén szólva ez az egy alkalom is jobb volt vele, mint Bamievel az eddigiek összesen, mégsem vagyok képes viszonozni az érzéseit, nem tehetem. De ezt neki egyelőre nem kell tudnia!

- Nem próbálkozom! Tovább léptem! Persze, hogy fáj, de tovább léptem! – csukom le szemeim, képtelen lennék a szemébe hazudni, de mégis úgy érzem magamnak hazudok. Fáj, rohadtul fáj, de nem tudom mi. Félek, de nem tudom mitől, vissza akarom kapni, de nem tudom mit. Ennyire hiányozna Bambam? Vagy Mark van ilyen hatással rám?

- Yugyeom, én-én komolyan mondtam azt, amit. Én tényleg szeretlek! – suttogja fülembe, majd fejét nyakamba fúrja. Érzem, ahogy szíve egyre hevesebben ver, látom testén, hogy reszket az elutasítástól, a fájdalomtól, kiszolgáltatta magát nekem és nem tudja eldönteni, hogy megbánta-e vagy sem. Mért engedted, mért nem löktél el? Az eszem azt súgja megbánom, de a szívem most mégis csendre inti és sarokban tartja.

Te magadat adtad egy olyannak, aki nem ér fel hozzád.

- Nem érdemlem meg! – simítok végig reszkető hófehér hátán, míg ujjaimat puha barna tincsei közé futtattom.

- Azt majd én eldöntöm, hogy ki érdemel meg! – hangja magabiztos, de szíve még eszeveszettebben verdes mellkasában. – Én téged akarlak! – emeli fel fejét, majd ajkaimra hajol ezzel akaratlanul is elérve, hogy a szívem nyerje az érte folytatót harcot.

Ajkaim elnyitva engedek utat mohó nyelvednek, de már nem bánom, érzem, ahogy minden porcikám többért és többért könyörög. Fölém magasodva csókolsz egyre vadabb, egyre érzékibb módon és már teljesen kiüresedett elmével szólalok meg.

- Kelessz nekem! – majd csillogó, vágy ittas, fekete szemed nézve hagyom, hogy rám zuduljon a lavina, amit te okoztál lelkemben, ezzel megbénítva szárnyaim. Mark, fogok én még valaha szárnyalni?