Fly with me /YuMark/ (Befejezett)

4. Fejezet

Sziasztok! Itt lenne a 4. Fejezet és sorry a kihagyásért, de se idő se ikhlett nem volt. Most viszont hálelujá van :) Kellemes olvasást mindenkinek - és igyekszem nem hosszú kihagyásokkal hozni a kövi részeket! :)

Mark: Ahogy kimondtam, meg is bántam. Teljesen elhalkul és az ölelése is enged, míg teljesen le nem csúszik hátamról puha tenyere. Félve tekintek szemébe, de csak üveges tekintettel néz a semmi. Istenem, ez rosszabb, mint eddig. Nem, én sosem akartam ennyire megbántani.

- Sajnálom, én-én nem... - de nem engedi végig mondani, tekintetét rám veti, ezzel elnémítva hangom. Bűnbánóan hajtóm le a fejem és állnék fel, de akkor megragadja a csuklóm ezzel vissza rántva.

- Honnan tudod? – kérdi szomorú hangon. Ne, Yugyeom, ne legyél szomorú! Lehetsz mérges rá vagy akár rám, de kérlek, ne legyél szomorú! Hogy honnan?

- Nem akarod te azt tudni. – intézem el ennyivel és úgy látszik hamar feladja a kérdezősködést, mert csak elengedi kezem és vissza dől a falhoz.

Vissza ülök mellé és fejem a vállára hajtom. Nem merem most megölelni, de valahogy muszáj közel éreznem magamhoz. Hogy lehettem ilyen hülye? Miért, miért mondtam el?

- Mark, nem akarok visszamenni. – mondja elfúló hangon, majd sötét íriszeit rám szegezi.

- Menjünk haza? – kérdem, míg visszahajtom fejem vállára és kicsit magamhoz ölelem. Szenved, látom rajta.

Bólint, majd felállunk és elindulunk. Gyalog sincs messze, így hamar visszaérünk a dormba és küldők egy sms-t Jaebumnak, hogy haza jöttünk.

Már egy húsz perce itthon lehetünk, de Gyeomie elvonult a fürdőbe és azóta ki sem jött. Megunva a várakozást a konyhába megyek és főzök kávét. Bár nem szeretem, ha kávézik, talán most jól esne neki.

Egy ideje már itt vagyok, amikor hirtelen két kart érzek meg magamra fonódni, majd ujjacskáit hasamon összefonja, fejét hátamba fúrja, nekem pedig már az egekbe a vérnyomásom.

- Hyung, aludhatok ma nálad? Kérlek, csak-csak ma. - hallom hangján, hogy sírt és ettől összeszorul a szívem. Lelkem viszont boldogan ugrándozik, amiért nálam szeretne menedékre lelni.

- Addig maradsz, amíg szeretnél. - mondom, majd megfordulok ölelésében, álla alá nyúlva tekintetét enyém felé irányítóm. Szeme csillogása árulkodik fel-fel törő könnyeiről, sérelméről.

- Sajnálom, hogy - hajtom fejem mellkasába -, hogy elmondtam. Nem akartam, hogy szomorú legyél.

- Tudtam, hogy megcsal. Csak-csak nem akartam elhinni. - súgja fülembe, majd elenged és a szobámba megy. Tudta? Nem, maximum érezte.

Utána megyek a szobába, amin remélem egy ideig velem osztozik. Látom, ahogy lassan az ágyra ül, ahogy könyökét combjára támasztja és fejét lehajtja, majd kis idő múlva halkan kezd sírni, nálam pedig itt telik be a pohár. Nem bírom tovább nézni fájdalmát.

Mögé ülve karolom át nyakát és bújok szorosan hozzá.

- Ne sírj, kérlek! Nem érdemelik meg a könnyeid, ne sírj!

- Érdemelik? Kikre gondolsz? - hüppögi én meg szívesen behúznék magamnak. Nem válaszolok, csak elfektetem az ágyon pont úgy, hogy feje az ölemben legyen és hajával kezdek játszani. Nem mondhatom el neki, hogy Youngjae az, akivel megcsalta és különben is, nem szabadott volna beleszólnom. Aish, néha annyira meggondolatlan vagyok és ez a te hibád Kim Yugyeom, csak is a tiéd.