Hope (BEFEJEZETT)

3.2

- Noah! Figyelj a húgaidra!  kiáltottam oda a fiamnak.

- Ne legyél ideges. Csak játszanak. - puszilt bele a nyakamba Steven.

- Jó, de tudod milyenek. - nevettem el magam, majd egy szolid csókot leheltem szerelmem ajkaira.

- Nem szeretnél még egy gyereket? - kérdezte hirtelen.

- Te mennyit szeretnél? - kérdeztem mosolyogva.

- Egy focicsapatot! - mondta majd elkezdett csikizni, én meg nevetve elvetettem magam a pokrócon. Egyszer csak a gyerekeim is megérkeztek és közös csikizésbe kezdtünk.

Bumm! Felébredtem. Csak egy gyönyörű álom marad az, hogy Steven, Noah, a lányok és én, egy réten fogunk játszani, és boldogok leszünk. Egy ápoló dugta be a fejét.

- Miss Clark. Elvisszük önt vizsgálásra. Vagyis inkább a piciket. - mondta kedvesen. - A babák édesapja már itt van.

- Steven? - döbbentem le totálisan.

- Igen. - mondta azzal átültem egy kerekes székbe, az ápolónő pedig áttolt a megfelelő kórteremhez. És az ápolónő igazat beszélt. Steven ott állt a kórterem ajtaja előtt. Nem mondtunk semmit, csak némán néztük egymást.

- Jónapot Ms. Clark, és Mr. Cox. A kismama kérem foglaljon itt helyet. - mutatott a nő bőrülésre. A magzatok már 21 hetesek. Túl van a terhesség felén, hölgyem, gratulálok! A méretük körülbelül a banánéval egyezik meg. Ott vannak! - mutatott a monitorra, amin 4D-ben láttam a hercegnőimet. Istenem, csodálatosak. - Szeretnének képeket? - kérdezte a doktornő. Csak egy fejbólintással jeleztem, hogy igen. Így a doki csinált pár képet majd kinyomtatta, és oda adta Steven-nek. - Hazamehetnek, de a baleset a piciket is megviselte. Jó lenne ha most egy darabig tényleg pihenne, és rengeteget aludna. Ne erőltesse meg magát. Mozogjon rendszeresen, étkezzen egészségesen, a vitaminokat szedje és kerülje a drogot, a cigarettát, az alkoholt, és más káros dolgokat. - mondta az orvos, majd elköszöntünk.

- Hagyja, csak. - mondta Steven. - Majd én vissza viszem Ms. Clark-ot a szobájába. - király. Úgyhogy Steven tolt vissza a szobámba. - Tessék. Hoztam neked ruhákat. - nyomott a kezembe egy apró kézipoggyászt.

- Öhm, te viszel haza? - kérdeztem.

- Igen.

- Miért? Úgy volt hogy Daniel és Annie jön be értem.

- A doktornő mondta tegnap, hogy holnap megnézhetem a lányaimat, így bejöttem, és gondoltam hazaviszlek.

- Oké... Akkor én bemegyek a fürdőbe és át öltözőm. - mondtam, és így is tettem. Steven egy farmert és egy lenge pólót hozott be, meg persze fehérneműt. Miután felvettem a behozott ruhadarabokat, megmostam a fogam és megmosakodtam, a hajam pedig egy laza kontyba kötöttem. - Indulhatunk! - léptem ki az ajtón, de Steven mintha meg sem hallotta volna, mert az ultrahangos képeket nézegette. Végigsimítottam a gömbölyödő pocakomon, és mérhetetlen boldogság kerített hatalmába.

- Ja, oké menjünk. - mondta majd zsebre vágta a képet. Néma csendben tettük meg az utat hazafelé. Óvatosan kiszálltam a kocsiból.

- Nem jössz be egy kicsit? Kéne beszéljünk... - fordultam vissza Steven-hez. Szó nélkül kiszállt a kocsiból majd bementünk a lakásba.
- Valamit inni? Vagy enni? - kérdeztem.

- Egy pohár vizet csak. - mondta. - Miről szeretnél beszélni?

- Steven kicsi a ház. - raktam elé a pohár vizet. - A lányok mindjárt megszületnek, és valami háromszobás ház kéne  kerttel. A város szélén már találtam egyet. Tök jó áron van, egy hálószoba abból nyílik egy babaszoba meg még két szoba. Nagy nappali kis konyha és kert. - ismertettem a helyzetet. - És nincs messze Ashley-éktől.

- Holnap megnézhetnénk. - mondta.

- Jó. Kettőig dolgozok, utána Noah-t elhozom Daniel-éktől és akkor hárman elmehetünk. - mondtam.

- Nem lenne jó dolgoznod. - nézett rám komoran.

- Jól leszek, nyugi. Csak fotózok. Az nem megerelöltető. Viszont mennem kell Noahért. - mondtam.

- Nekem is mennem kell. - mondta Steven majd feltápászkodott a székről.

- Kikisérlek. - feleltem halkan. - Hát akkor szia! - mosolyogtam rá. Óvatosan megsimogatta a hasam.

- Nektek is szia. - mondta majd fénysebességel lecsapott az ajkaimra.