Hope (BEFEJEZETT)

3.8

1 hónappal később

Már csak pár nap választ el a szülésig. Már a karjaimban akarom tudni a kislányaimat. Épp a kanapén ültem, és azon gondolkodtam, mikor lesz végre teljes az életem. Gondolatmeneteimből Jefferey bátyám rázott ki.

- Min agyalsz már megint?

- Semmin...

- Tessa, a húgom vagy. Ismerlek. Steven?

- Csak azt szeretném, hogy velem/velünk legyen.

- Hát tegyél érte. - feleli.

- Nem szakíthatom el Christől az apját. Pamela alkoholista... Nem tehetem... - sütöttem le a szemem.

- De hát nem választanád el őket egymástól! - kiáltott rám, amitől összerezzentem.

- Most miért kiabálsz?

- Mert elegem van, Tessa! Mindig itt szenvedsz, közbe Steven-től is hallgathatom a dolgokat! Megőrülök tőletek Tessa! Kezdj valamit az életeddel, mert ez így nem állapot! - mondta, majd kiviharzott az ajtón, és Ash lépett be helyette.

- Jeff! - kiáltottám utána, de már nem hallotta.

- Mi történt? - ráncolta a homlokát a húgom.

- Ahh, csak kiakadt rajtam és Steven-en. Mindegy, megyünk? - kérdeztem a húgom, aki ma nincs bent az egyetemen, mert el akart kísérni az ultrahang vizsgálatra. Így hát el is indultunk, a doki mondta, hogy minden rendben, a napokban bármikor beindulhat a szülés. Délután elmentem Annie elé a munkába.

- Szia Csajszi. - köszöntött két puszival. - Hogy vannak a keresztlányaim?

- Minden oké, a napokban bármikor beindulhat a szülés. - ismertettem a helyzetet a legjobb barátnőmmel. Utunk egy kávézóba vezetett.

- És ti még nem terveztek gyerekeket Daniel-el? - kérdeztem rá a barátnőmnél.

- Hát Daniel már többször felhozta a témát, de én nem érzem úgy, hogy készen állnék még az anyaságra.

- Értem.

- Milyen rég volt, mikor megszületett Noah, én meg loholtam be a kórházba. Most meg nemsoká megszületnek az ikrek, Jeff-ék kisfia...

- Apropó Jeff! - vágok a szavába. - Ma reggel összevesztünk. Azt mondta elege van abból, hogy a szenvedésemet nézi, és kezdjek valamit az életemmel.

- Igaza van Tessie! Ez így nem mehet tovább! Mint két szerencsétlen fasz! És hidd el, már rohadt idegesítő, hogy a te szenvedésedet hallgatjuk, meg Steven-et. Imádunk titeket, de ez így már nem okés...

- Tudom. - sóhajtoztam.

Ezek után elmentem Noah-ért, de előtte még hazadobtam Annie-t.

- Szia Kismanó! - köszöntem a fiamnak, miután beült a kocsiba. - Milyen napod volt?

- Jó volt. Kaptam ma egy négyest matekból.

- Ügyes vagy Kicsim. Ezért jár egy süti. - így beültünk egy cukrázdába, ahol Noahval elkezdtük pusztítani a kért sütiket.

Miután hazaértünk Noah-val megcsináltuk a leckéit, meg készültünk a magyar dogára. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Steven neve villogott a kijelzőn. Habozás nélkül felvettem.

- Tessa. Noah-t azonnal vidd át anyámékhoz, te meg gyere át Tináékhoz. - sírós volt a hangja. Mi történt. Úgy cselekedtem, ahogy Steven mondta. Noah-t átvittem a nagyszüleihez, és padlógázt nyomtam Tináékig. Csöngetés nélkül rontottam be a lakásba, ahol Tina zokogott James karjaiban, Annie és Ashley egymást átölelve sírtak. Mi a fasz? Hol van Jeff? Steven emelte rám kisírt szemeit.

- Mi történt? Hol van Jeff?

- Tessa... - kezdte volna Steven de Ashley a szavába vágott.

- A te hibád! Te tedded! Miattad halt meg! - órdítja zokogva Ash.

- Valaki elmondaná mi a franc történt?

- Tessa, Jeff, miután eljött tőled, balesetet szenvedett. Meghalt. - csuklott el Walter hangja.

- Nem, szórakoztok velem.

- Tessa, azonosítottuk a holttestet. Ő az. - sírta el magat Daniel.

- Nem. Ez lehetetlen. - sírok most már én is. De nem nem az. Zokogtam és csak zokogtam. Mert az én hibám. Steven zárt könnyezve a karjaiba. Órdítottam, sírtam. A bátyám halott. Az én hibámból. Jefferey meghalt...