Veszélyes Vonzalom //Befejezett

3. Átváltozás

Kimentem a suli elé, ahol Adam várt rám.
- Mehetünk? - kérdezte, miközben tetőtől talpig végigmért.
- Igen, de mégis hova? Itt nem tudod elmondani, hogy mi folyik itt? - kérdeztem bizonytalanul.
- Előbb mutatok valamit, hogy elhidd amit mondok. Bízz bennem és kövess. - utasítgatott már megint.
- Na azt már nem! - álltam meg idegesen. - Azt hiszed, hogy megbízok benned? Nagyon tévedsz. Nem ismerlek, fogalmam sincs róla, hogy milyen ember vagy. Megállás nélkül csak parancsolgatsz nekem és elvárod, hogy vakon kövesselek. Nem a kutyád vagyok! - akadtam ki teljesen. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan?
- Rendben. Ha így állunk, akkor neked meg semmi közöd ahhoz, hogy miért világít a szemem teliholdkor és hogy miért neveztem vérszívónak a barátnődet. - kezdte el sorolni flegmán. Ezt tényleg nem hiszem el! Zsarolni akar a kíváncsiságommal. Tudja, hogy követni fogom, mivel meg akarom tudni, mit titkol. A kíváncsiság nem mindig jó dolog..
- Áhh.. Mutasd az utat. - törődtem bele. Attól még, hogy követem, nem bízok benne. - Seggfej.. - motyogtam úgy, hogy hallja.
- Jól van. Erre, hercegnő. - mutatta az irányt a kezével. Be az erdőbe.. Na szuper. Adam elindult a fenyőfák felé, én pedig szorosan mögötte haladtam.
- A nevem még mindig Sarah. - közöltem unottan.
- Tudom. - fordult hátra és kacsintott egyet. Kikészít ez a srác! Már bő 20 perce sétáltunk. Kezdtem kimerülni. Még jó, hogy a táskámbam alig van cucc.
- Mikor.. érünk már... oda? - lihegtem.
- Látom, nem valami jó az állóképességed. - gúnyolt ki. Szemét.. Nem mindenki olyan fitt és izmos, mint ő. Te jó ég, mikre gondolok én? Talán jobb lett volna a suliban maradnom és nem kirándulásra menni az idegen szomszéd fiúval. Aki tegyük hozzá, rohadt helyes.
- Most komolyan... Meddig.. megyünk még? - kérdeztem türelmetlenül és kumerülten.
- Kábé még egyszer ennyi. - válaszolta komolyan.
- Mi van?? - kiáltottam és leroskadtam egy hatalmas kidőlt farönkre.
- Nyugi Sarah, csak szívatlag. - mondta röhögve.
- Szemét seggfej! - jelentettem ki duzzogva.
- Gyere. Siessünk, mert mindjárt szakadni fog az eső. - nézett fel az égre. Igaza volt. Sötét szürke felhők tömege gyülekezett felettünk. Itt meszokott ez az időjárás, de nincs kedvem elázni.
- Egy fél pillanat, csak kifújom magam. - mondtam és vettem pár mély levegőt. Adam felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Csak azért fogadtam el, mert ki volram merülni. Belecsaptam tenyeremet az övébe és felhúzott. Furcsa melegség szaladt végig a karomon, amikor hozzá értem. Gyorsan elkaptam a kezemet és a földet néztem.
- Induljunk tovább, ha nem akarunk megázni. - mondta Adam.
- Oké. Ha vizes leszek, azért te leszel a hibás. - jelentettem ki újra a gyönyörű kék szemébe nézve.
- Mégis miért lennék ÉN a hibás? - kérdezte meglepetten, miközben tovább indult. Mellé léptem és igyekeztem tartani a tempóját.
- Mert ha te nem vagy, akkor én most a suliban ülnék osztályfőnöki órán és nem az erdőben kóvájognék. - vágtam a fejéhez.
- Á, értem. Tehát engem okolsz a saját kíváncsiságod miatt. Világos.. - mondta felém se nézve. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy dörren egy hatalmasat az ég. Ilyentemben megremegtem.
- Hé, jól vagy? - kérdezte Adam.
- Persze, csak siessünk. Nem szeretem a vihart. - mondam ki és abban a percben ránkszakadt az ég. Óriási gyeppekben kezdett szakadni az eső. Egy perc sem telt el, de máris csurom vizesek voltunk.
- Futás! Már látom a barlangot. - mondta Adam és megragadta a kezemet. Elkezdtünk rohanni egy sziklafal oldalában lévő barlang irányába. Már majdnem oda értünk, amikor hatalmas reccsenést hallottam és egy fa, amelyikbe belecsapott a villám, pont felénk kezdtett zuhanni. Adam elengedte a kezemet és odébb lökött, de nem eléggé.
- Fuss! - kiáltott rám, de nem tudtam hová menni. Beszorult a lábam egy nagy gyökérbe, ami kiállt a földből. A fa éppen az én irányomba dőlt. Szorosan behunytam a szememet és vártam a rönk becsapódását, de az elmaradt. Lassan kinyitottam a szemem és megpillantottam Adam-et, aki pont előttem állt és két kézzel tartotta a hatalmas fatörzset. Kicsit lejjebb engedte karjait és teljes erőből odébb hajította a fát. Én csak néztem, ahogy gurul néhány métert, majd megáll. Teljesen lefagytam. Hiába próbáltam megmozdulni, a sokk miatt nem ment. Hirtelen megéreztem a derekamon Adam kezét és behúzott a barlangba az eső elől, miután sikerült kiszabadítani a lábamat. Még mindig mozdulatlanul álltam, nem is nagyon pislogtam. Ezt fel kellett dolgoznom. Majdnem agyon lapított egy hatalmas fa, de Adam megmentette az életemet és puszta kézzel megállította, majd odébb lökte a rönköt.
- Sarah, mondj valamit. - szólalt meg Adam. - Jól vagy? - kérdezte ijedten. Ezek után még értem aggódik..
- I-igen.. - dadogtam.
- Akkor jó. - fújta ki megkönnyebbülve a levegőt. Néhány perc múlva összeszedtem magamat.
- Mégis mi a franc volt ez? - kérdeztem. - Hogy csináltad? Egyszer csak ott teremtél és.. és megállítottad a fát. Megmentetted az életemet. - hadartam.
- Csss.. Nyugi. Sokkot kaptál. Inkább pihenj még egy kicsit. - javasolta gondoskodón.
- Nem kell a pihenés. Már jól vagyok. - jelentettem ki. - Mondd el! Mi volt ez és hogy csináltad?
- Üljünk le. - mondta és odavezetett egy tűzrakó helyhez, ami körül farönkök sorakoztak. Úgy tűnik valaki sűrűn jár erre a helyre, mert nagyjából tisztaság van. Legalább is egy barlanghoz képest.
- Ki vele. - követelőztem.
- Oké, rendben. De ne ijedj meg. - kérte, majd levette a vizes pólóját.
- Öhm.. Nem hinném, hogy olyan félelmetes a felsőtested, hogy meg kellene ijednem. - mondtam furcsálkodva.
- Várj még. - szólt közbe és kibújt a cipőjéből, majd levette a nadrágját is.
- Hé! Mit művelsz? - kérdeztem megrémülve. - Vedd már vissza a ruhádat.
- Nyugi. Csak nem akarom, hogy szétszakadjanak. - mondta halál nyugodtan. Én már tényleg semmit nem értettem, csak figyeltem a szépen kidolgozott testét. - Tetszik amit látsz? - kérdezte perverz vigyorral a képén. Gyorsan elkaptam róla a tekintetemet. - Na most figyelj. - mondta, mire újra ránéztem. Hirtelen négykézlábra ereszkedett és elkezdett szőre nőni mindenhol, végül pedig egy átlagosnál nagyobb farkas állt előttem. Az átváltozás alatt üvöltött egyet emberi hangon, majd vonyítás vette át a helyét.
- Mi a...?? - lepődtem meg, majd sikítottam egy hatalmasat. Ijedtemben elkezdtem hátrálni, de pár lépés múlva falnak ütköztem. A vicsorgó, fekete fenevad elindult felém, én pedig csak álltam ott reszketve. Egyszer csak nyüszítést hallatott magából az állat. Azaz Adam?! Füleit hátra csapta és leült előttem. Meg sem mozdult, csak világító sárga szemeivel figyelt. Nem akart bántani, így kicsit megkönnyebbültem. Pár perc elteltével felemelte egyik mellső mancsát és felém nyújtotta. Én még mindig mozdulatlanul álltam a falnak dőlve. Végül úgy voltam vele, ha eddig nem bántott, akkor nem fogja leharapni a kezemet, ha megsimogatom. Lassal elkezdtem felé nyúlni, mire az állat felállt és feje búbját a tenyerembe dörgölte. Legugoltam hozzá és elkezdtem simogatni. Megfogtam a fejét és mélyen az ijesztő szempárjába néztem.
- Adam, te vagy az? - kérdeztem, mire a farkas pólintott egyet. Ez elég bizarr. - Vissza változnál, ha kérhetném? - erre szájába kapta a ruháit és beljebb ment a barlangba. Én inkább nem mentem utána. Még idáig is elhallatszott a fájdalmas nyüszítése és morgása. Pár perc múlva visszatért Adam emberi alakjában. Testén izzadság cseppek gyöngyöztek és haja is csupa víz volt. Nem tudom, hogy az eső miatt vagy pedig ennyire leizzadt volna. Teljesen kimerültnek látszott.
- Jól vagy? - kérdeztem aggodalmasan.
- Túlélem. - válaszolta. - Kösz, hogy aggódsz értem. - húzta mosolyra a száját. A sokktól még mindig remegve leültem az egyik rönkre, majd belenéztem Adam ismét kék szemeibe.

Sziasztok! Ha tetszett a rész, akkor azt jelezzétek egy vote-tal vagy/és írjatok egy kommentet. Csak akkor fogom folytatni, ha van rá igény. :3