Veszélyes Vonzalom //Befejezett

8. Miért csinálja ezt?

Gyorsan az alfa után szaladtam, mert nem akartam egyedül maradni. Fogalmam sem volt, hogy hogyan találok innen haza.
Legalább fél órát sétáltunk, alig bírtam tartani a gyors tempóját. Sokszor lemaradtam és utána kiáltottam, hogy várjon meg.
- Hé!.. Nem... bírom... - kiáltpttam lihegve. A pulzusom legalább 300-at vert percenként, alig kaptam levegőt.
- Ti emberek miért vagytok ilyen lassúak? - kérdezte az ismeretlen srác a szemét forgatva. - Gyere - nyújtotta felém a kezét, mire értetlenül néztem rá. Nem. Na az ki van zárva hogy hozzá érjek, vagy a hátára vegyen.
- Ki.. van.. zárva! - lihegtem és a könyökömet megtámasztottam a térdemen. - Csak.. egy kicsit pihennem.. kell.
- Na ne szórakozz már. Így soha nem érünk oda - mondta unottan.
- Mennyi van még hátra? - kérdeztem. Már nem lihegtem annyira, kezdett helyreállni a légzésem.
- Úgy még egyszer ennyi.
- Ne szívass! Itt miért nem tudod elmondani amit tudni akarok?
- Csak mert.. - itt szünetet tartott. - Ne kérdezősködj annyit, inkább szedd a lábad.
- Én nem megyek innen sehova - jelentettem ki durcásan. Nem érdekelt, hogy ellent mondok egy veszélyes alfának, nem bírtam tovább. Egy tapodtat sem mozdultam.
- Mi az hogy nem? Jössz. Most rögtön! - szólt rám sárga szemeivel. Vissza sétált hozzám, megragadta a karomat és felkapott a hátára. Mivel nagyon magas volt és nem akartam leesni, megkapasztodtam benne. Két katomat átkulcsoltam a mellkasán, lábaimat pedig körbefontam a csípőjén. Nem láttam az arcát, de valamiért éreztem, hogy elmosolyodik.
- Most boldog vagy? - kérdeztem szemrehányóan.
- Aha - válaszolta, majd a két kezét a fenekem alá tette, hogy megtartson.
- Vedd le rólam a kezed! - kiáltottam rá és elkezdtem mozgolódni.
- Csak nem akarom, hogy leess - mondta hátrapillantva, száját féloldalas mosolyra húzva. Pontosan tudtam, hogy nem esnék le, de hagytam, mert nem akartam feldühíteni.
Tovább mentünk az erdő mélye felé. Egy idő után már élveztem, hogy a hátán cipel, mert klassz érzés volt ilyen gyorsasággal haladni. Meg persze így nem is fáradtam el.
- Mindjárt ott vagyunk - szólt hátra a válla felett. Nem válaszoltam, hanem csak nézelődtem tovább. Hirtelen megláttam a fenyők között egy apró házat. Körülbelül 4-5 ember férhet el benne maximum. Tényleg nagyon pici volt.
- Oda megyünk? - kérdeztem a házikó felé mutatva. Mivel felemeltem a jobb kezemet, hogy mutassam az irányt, a bal kezemmel nem bírtam megtartani magamat a srác nyakán. Ő is megérezte, hogy elveszítem az egyensúlyomat, ezért jó szorosan megmarkolta a fenekemet, hogy megtartson. Ettől csak még rosszabb lett, mert zavaromban elkezdtem ficánkolni a hátán. Most már végképp nem bírtam tartani magamat, így hátra estem, magammal rántva az engem cipelő vérfarkast. Az nem volt elég, hogy az esés fájdalmas volt, még Ő is rajtam landolt. A hátamon feküdtem, a srác pedig két karját a fejem mellett megtámasztotta, hogy ne nyomjon össze. Arcunkat alig pár centi választotta el, testünk pedig teljesen összesimult.
- Leszállnál rólam? - förmedtem rá indulatosan.
- Nem - jelentette ki a szemembe nézve. Dühösen bámultam bele szürke szemeibe, majd fogtam magam és egy hatalmasat taszítottam rajta. Meg sem moccant, csak elvigyorodott.
- Mi van szépségem? Nem megy? - kérdezte folyamatosan mosolyogva.
- Szállj. Le. Rólam! - kiáltottam rá és még egyszer megpróbáltam lelökni magamról. Ismét sikertelenül.
- Jaj, ne legyél már ilyen - suttogta nagyon közel hajolva hozzám. Egy rövid pillanat erejéig azt hittem, hogy meg akar csókolni. Szürke szemeivel ajkaimat tanulmányozta, de aztán hirtelen felpattant és engem is felhúzott. Kipirulva álltam vele szemben lesütött szemmel.
- Bemegyünk, vagy te itt maradsz? - kérdezte, miközben tekintete a kunyhóra vándorolt.
- Öhm.. megyek - motyogtam. A vérfarkas srác elindult a kis ház felé, én pedig szorosan mögötte lépkedtem. Bezzeg most nem sietett annyira..
Beléptünk a fából épült, korhadt kunyhóba, majd alaposan körbenéztem. Minden tiszta pókháló volt, az egyik sarokban egy poros, szakadt kanapé foglalt helyet, mellette egy rozoga állólámpa dülöngélt. Semmi más bútor nem volt az "épületben". Elnéztem jobbra és megláttam azt, ami a legtöbb helyet foglalta el a házikóban. Egy nagy lépcsőt, ami a föld alá vezetett.
- Mondd, hogy nem megyünk le oda - néztem az alfára ijedten.
- Felőlem itt is maradhatunk, ha gondolod. Foglalj csak helyet - mutatott az undorító ülőgarnitúrára. Kapkodtam a fejemet a kanapé és a sötétségbe vezető lépcső között, végül a lefele utat választottam. - Jó döntés - mondta a vérfarkas és előre ment. Leszaladt a lépcsőn, majd eltűnk a sötétségben. - Nem jössz? - kiáltott fel. Szép lassan elkezdtem lelépkedni. Az utolsó fokoknál már semmit sem láttam. Egyszer csak megéreztem egy kezet a derekamon, amitől megijedtem és látraléptem. A lábam neki ütközött a legalsó lépcsőfoknak, így elvesztettem a lendületemet és hátra estem VOLNA, ha az alfa srác nem kap el.
- Óvatosabban. Nem leszek mindig ott, hogy elkapjalak - mondta lenézve rám. Kikászálódtam a karjai közül és hátat fordítottam neki.
- Van itt valahol egy villanykapcsoló? - kérdeztem témát váltva.
- Bocs. Elfelejtettem, hogy te nem látsz a sötétben. - Azzal előrébb sétált és megnyomott egy gombot, mire világosság lepte el a helyiséget. Egy hatalmas szobában voltunk, ami tele volt modern bútorokkal. A szoba hátuljában állt egy hatalmas vasajtó, amit egy számkód beütésével lehetett kinyitni. Nagyon kíváncsi lettem, hogy mit tartanak ott.
- Érdekel mi van az ajtó mögött? - kérdezte hirtelen. Mintha olvasott volna a gondolataimban..
- I-igen. Miért van zárva? - kíváncsiskodtam.
- Most épp nincs zárva. Csak ha szükség van rá. De hagyjuk az ajtót.
- Oké - biccentettem. Nem akartam megint feldühíteni. - Miért kellett ide jönnöm? - kérdeztem.
- Mert jó túsz leszel. Tudom jól, hogy fontos vagy Adam-nek. Érted biztosan eljön és akkor megölhetem. A falkája Alfa nélküli lesz, mert Jake most készül lemondani. Itt jövök én a képbe. A többiek kénytelenek lesznek csatlakozni hozzám - magyarázta a tervét. Te jó ég! Ez nem lehet. Csak azért hozott ide, hogy fogva tartson.. Ki kell jutnom innen. A lépcső felé pillantottam, majd elkezdtem rohanni felfelé. Maximum két lépcsőfokot haladtam, amikor két kar jó erősen megragadta a derekamat és vosszarántott. Francba..
- Eressz el! - kiáltottam rá az alfára. - Átvertél! Hagyj már békén!
- Nyugodj le szépségem. Nem lesz semmi bajod. Csak pár napig itt maradsz, ameddig el nem jön érted a pasid - mondta nyugodt, kimért hangon. Még a szeme sem lett sárga a szökés próbámtól. Ez fura. - Elengedhetlek? Nyugton maradsz? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Igen.. - válaszoltam és lesütöttem a szememet. Tudtam, hogy semmi esélyem sincs kijutni innen, akkor meg minek dühítsem fel feleslegesen?
- Szuper.. Érezd magad otthon. Kaja a hűtőben, ott a fürdőszoba - mutatott egy végony kis fa ajtóra az egyik sarokban. - Ha valami kell, akkor nyomd meg ezt a gombot - ujjait rátette egy nagy, piros gombra - és én itt leszek - mondta egy aranyos mosolyjal a száján. Nem értettem, hogy miért vigyorog, de nagyon vidámnak tűnt. Jól állt neki a mosolygás.

Halii! Itt az újabb rész. Ha tetszett nektek, akkor kérlek nyomjatok rá egy vote-ot és kommenteljetek. :3
Hamarosan érkezik a kövi.