Veszélyes Vonzalom //Befejezett

22. Viszontlátás

Azonnal felpattantam, felvettem egy kabátot, amit a házban találtam és már el is indultam Adam-ért. Nagyon remélem, hogy hallgatni fog rám.
Kicsit furcsán néztek rám az emberek, hogy 30 fokban kabátban mászkálok, de nem érdekelt. A főútra érve fogtam egy Taxit és megadtam neki a Beth-től kapott bár címét. Kb háromnegyed óra volt az út, úgy, hogy belekeveredtünk egy kisebb dugóba.
Amint a taxis leparkolt, kifizettem az utat és már pattantam is ki a kocsiból. Beszaladtam a bárba, ahol ment a légkondi. Hiába voltam jól felöltözve, szétfagytam. A szemem folyamatosan Adam-et kereste. Mikor végre megtaláltam, azonnal odasiettem hozzá. Épp biliárdozott egy nagydarab szakállas fickóval. Tipikusan motorosnak nézett ki.
- Adam.. - szólítottam meg vacogva, mikor mellé értem. - Vissza kell jönnöd.
- Sarah.. Mit keresel itt? És honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdezte hüledezve. Úgy meglepődött, hogy ide jöttem; hogy elejtette a biliárd dákót. - Bocs haver, majd máskor befejezzük - nézett a szakállasra, majd karon ragadott és odahúzott a bárpulthoz. Nagyon figyelt, hogy ne okozzon fájdalmat, de mivel már én is vérfarkas vagyok, kicsit magasabb lett a fájdalomküszöböm.
- Vissza kell jönnöd - ismételtem. - Most. Még ma - jelentettem ki, de nem hangzott túl határozottnak, hisz még mindig remegteg az ajkaim.
- Sarah.., én. Nem megyek vissza. Nem vagyok rá képes - mondta lesütött szemmel.
- Mégis miért nem? Mi bajod van? - csattantam fel idegesen. Hogy lehet ilyen szemét? Én nem ezt az Adam-et ismertem meg.. - Ha egy kicsit félretennéd az egódat és mással is foglalkoznál, rájöhetnél, hogy a falkád haldoklik! - kicsit hangosabban reagáltam, mint kellett volna. - Nem érted, hogy szükségünk van rád? Ne miattam gyere vissza, hanem a srácok miatt. A falka miatt. Ott van Sam is. Azt akarod, hogy a bátyja nélkül nőjön fel??
- Nem érted.. - suttogta lágyan. Nem tűnt idegesnek, vagy esetleg dühösnek. Nem, egyszerűen csak szomorúság sugárzott a hangjából. - Mit nem értek? Akkor magyarázd el! - Nem pont így képzeltem az újboli találkozásunkat. Úgy gondoltam, hogy Adam a karjaiba kap, szorosan átölel, majd szenvedélyesen megcsókol. Ja.. Ehelyett én kiabálok vele, mert nagyot csalódtam benne, ő meg teszi az ártatlant. Kellemes, mit ne mondjak..
- Figyelj, én ezt nem bírom végig csinálni. Azt hittem, menni fog. Legutóbb visszamentem és megpróbáltam, de rájöttem, hogy ezt nem vagyok képes végig csinálni.. - motyogta még mindig a cipőjét vizsgálva.
- Beszélj már érthetően! Mit nem vagy képes végig csinálni? - kiáltottam, majd felálltam a bárszékről. Mikor leesett, hogy nem egyedül vagyunk, lassan visszaültem és lejjebb vettem a hangerőt. - Szóval?
- Nem érted, hogy nem vagyok képes végignézni a szenvedésedet? Minden teliholdkor eltörnek a csontjaid és kibírhatatlan kínokat kell átélned. Erre nem vagyok képes. Nem tudom tétlenül nézni. Alfa pedig nem lehetsz, hisz nem én haraptalak meg. Ezért jöttem el - mondta ki végre a szemembe nézve. Húha.. Erre nem is gondoltam volna.
- Oh.. - Most én vezettem le a padlóra a tekintetemet. - Attól még szükségünk van rád. Jobb az, ha mind meghalunk? Akkor nem kell nézned az átváltozásomat, ugye? Képes vagy ennyit beáldozni? - kérdeztem ismét felnézve.
- Nem.. Felelőtlen voltam. Ne haragudj. Természetesen vissza megyek. Nem engedhetem, hogy bajotok essen. Azt hittem, van még idő, mire elkezdődik.. - felelte szomorúan.
- De haragszom. Majd idővel elmúlik, de most rohadtul dühös vagyok rád - neztem a szemébe szikrákat szórva. - El is várom, hogy visszagyere.
- Akkor nincs semmi esély, hogy megbocsáss és újra együtt legyünk? - kérdezte félve.
- Nem, nincs. Ha teljesen meg is bocsátok, akkor sem lehetünk megint egy pár. Én már tovább léptem.. - válaszoltam. Kicsit féltem ettől a beszélgetéstől. Tartok attól, hogyha megtudja, összejöttem Jason-nel, akkor nem fog visszajönni.
- Ezt hogy érted? Van valakid? - tátotta el a száját. - Nem tudtam, ne haragudj. Én nem tudtalak téged egy percig sem kiverni a fejemből. - Ezen most én lepődtem meg.
- Sokáig én se téged. De fel kellett dolgoznom, hogy újra elhagytál. Tovább kellett lépnem, és hála Jason-nek, sikerült - magyaráztam.
- Jason.. Tudhattam volna - motyogta alig hallhatóan. Szuperhallás nélkül, lehet én sem értettem volna.
- Indulhatnánk? - kérdeztem. - Minél tovább várunk, annál közelebb kerülünk a sírunkhoz.
- Öhm.. Persze - felelte, majd felállt és kezet nyújtott. Nem fogadtam el, hanem lecsúsztam a székről, talpra ugrottam és elhagytam a helyiséget. Adam néhány méterrel mögöttem haladt. Gondolom idő kell neki, mire feldolgozza a hallottakat.

Sziasztok. Itt az újabb rész. Kicsit késve, de meghoztam. Ne haragudjatok, csak nem volt túl sok időm a múlt héten. Azért, ha tetszett, nyomjatok egy csillagot és/vagy írjatok egy kommentet. Puszi :3