Veszélyes Vonzalom //Befejezett

14. Harapás

- Nekem te kellesz. Nélküled összeroppannék - néztem mélyen a szemébe. Ez már az igazság volt. Szükségem van rá.
- Tudod te, hogy milyen rossz ez? Szeretlek, de az életem minden percében aggódom érted. Féltelek. Akármikor bajod eshet miattam. Azért, mert tudod a titkot. És az ellenség tudja, hogy veled zsarolhatnak, mert bármire képes vagyok érted - mondta végig a szemembe nézve.
- De nem élhetünk végig félelemben. Inkább élvezzük az együtt létet. Én is szeretlek, éppen ezért akarok veled lenni. Megéri a kockázatot - mondtam, és mindkét karomat a nyaka köré fontam. - Neked is megéri? Mert, ha nem, akkor nincs miről beszélnünk.
- Persze, hogy megéri! - vágta rá. - Te mindent megérsz nekem.
- Akkor hagyjuk is ezt a témát. Vége. Tyler többé nem fenyegethet minket. Egyébként mi történt vele? - kérdeztem. Elég furcsa volt látni, hogy összement és eltűntek róla a plusz izmok.
- Hát.. Legyen annyi elég, hogy többé nem árthat neked - magyarázta, és bal karjával körbefonta a derekamat.
- Mi történt a karoddal? Tudod mozgatni? - kérdeztem lepillantva az említett végtagjára.
- Semmiség. Meggyógyul. De neked egy jó darabig látszódni fog a fojtogatás nyoma a nyakadon.
- Tudom - sütöttem le a szemem. - Majd hordok sálat. Úgyis tél van.
- De előlem ne takargasd. Legalább emlékeztet rá, hogy nem tudtalak megvédeni. Jobban kell igyekeznem - mondta szomorú arccal.
- Ne. Ne becsméreld magad. Megmentettél. Ha te nem vagy, most nem élnék - mondtam és két kezem közé fogtam borostás arcát, hogy ismét a szemembe nézzen. - És... - nem tudtam befejezni, mert megcsókolt.
- Annyira nagyon szeretlek - mondta két csók között.
- Én is téged - súgtam, miután levegő hiányában szétváltunk.
Körbenéztem, és láttam, hogy már mindenki bement. Gondolom, nem voltak kíváncsiak az enyelgésünkre.
- Menjünk be - javasolta Adam.
- Oké - értettem egyet, és összebújva visszamentünk a többiekhez.
- Na a gerlepár is visszatért - mondta röhögve Jason.
- Hülye.. - motyogtam.
- Fogd be! - oltotta le őt Adam.
- Mit csináljunk most vele? - kérdezte váratlanul Chris, és az ajtó felé biccentett.
- Semmit. Ha fel bír már állni, akkor elhúzza innen a seggét. Ezek után nem fog visszajönni. Adam úgyis elvette az erejét - felelte Jake. Na az utolsó mondaton megakadtam. Mi az, hogy elvette az erejét?
- De ő tudhat valamit Beth-ről. Muszáj megkérdeznem - vágtam közbe.
- Ki. Van. Zárva - mondta Adam. - Még egyszer nem mehet a közeledbe. Biztos, hogy nem -jelentette ki elszántan.
Nem hallgattam rá. Elindultam az ajtó felé, és meg sem álltam Tyler-ig. Behúzódott egy fa tövébe és bebugyolálta magát a takaróba, amit Jason odadobott neki.
- Hol vannak? - kérdeztem emelt hanggal. - Mit tettél Bethany-val?
- Gyere vissza, Sarah! - kiáltott utánam Adam. Nem is figyeltem rá, hanem még mindig Ty-t bámultam dühösen. Nem válaszolt a kérdéseimre, hanem csak gonoszul elvigyorodott, és közelebb hajolt hozzám. Türelmetlenül vártam, hogy mit csinál, de láttam rajta, hogy valami nem oké. Hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem. Mikor rájöttem, hogy mi is történt, már késő volt. Két tépőfogát belemélyesztette a nyakamba. Ordítani akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Ehelyett csak összeestem a fájdalomtól. Fél füllel még hallottam Adam kiáltását:
- Neeee! Sarah, neee!
És minden elsötétült.

Néhány nap elteltével:

Lassan kezdtem magamhoz térni. Ezt főleg onnan vettem észre, hogy minden porcikám fájt. Mikor teljesen éber lettem, felkiáltottam a kíntól, majd kinyitottam a szemem. Egyből Adam aggódó arcát pillantottam meg. Egy ágyban feküdtem és ő mellettem ült egy széken. Óvatosan megmozdítottam a nyakamat és körbepillantottam. A szobában ott volt még Jason és Jake is. Már ettől a kis mozdulattól is majd' széthasadt a fejem.
- Sarah.. Istenem, végre felébredtél - szólalt meg Adam. Hiába akartam válaszolni, nem tudtam. Egy hang sem jött ki a torkomon. Próbáltam egy mosolyt erőltetni magamra, de inkább fintor lett belőle.
Adam arcáról fájdalom és kétségbeesés sugárzott. Szemeit aggodalmasan tágra nyitotta, és úgy próbált olvasni a tekintetemből.
- Hozok neked vizet - ajánlotta fel, majd meg sem várva a válaszomat, kiment a helyiségből. Jake azonnal utána eredt, így kettesben maradtam Jason-nel.
- Jól vagy? - kérdezte, és leült a mellettem álló székre. Megköszörültem a torkomat, majd nagy nehezen megyszólaltam:
- Most komolyan? - kérdeztem vissza hanyagul.
- Bocs. Hülye kerdes. Tudom, milyen érzés.. De pár hét múlva jobb lesz - nyugtatni próbált, de nem sikerült neki. Most komolyan?? Még hetekig ezt kell elviselnem? Amúgy meg mi az, hogy tudja, milyen érzés?! Mégis honnan tudná? Őt is harapta már meg valaki, vagy mi? Egyáltalán miért harapott meg Tyler? Ilyen fájdalmas, hogy begyógyuljon? Ezért? Hogy szenvedjek?
- Honnan tudod, hogy milyen érzés? - kérdeztem rekedtes, halk hangon.
- Hát.. Mindenki végig megy ezen. De ezt nem nekem kéne elmondanom. Majd Adam-től kérdezd meg újra - mondta bűnbánóan. Olyan arcot vágott, mint aki így is túl sokat mondott.. Hisz ebből nem jöttem rá semmire. És mi az, hogy mindenki??! Lehet, hogy nem csak magamban kéne feltennem ezeket a kérdéseket, de nincs erőm a kimondádukhoz. És a válaszokat sem lennék képes feldolgozni. Ha egyáltalán kapnék rájuk.
- Hol van Adam? - kérdeztem Jasonre nézve.
- Hát.. nem tudom, de szerintem ásott egy kutat, hogy onnan hozzon neked vizet - mondta mosolyogva. Aranyos, hogy fel akart vidítani, de nem voltam kapó a vicceire. Legalábbis ebben az állapotban. Csak Adam-re volt szükségem. Mellette mindig biztonságban érzem magam. Jason mellett is, de az más.
- Megnéznéd, hogy mit csinál? - kértem suttogva.
- Persze - felelte szomorkásan, majd feltápászkodott a székről és otthagyott. Vettem pár mély lélegzetet és felmértem, hogy milyen testrészeim sajognak. Legfőképp a nyakamon lévő harapás helye, de társult még hozzá az el nem múló fejfájás és a csontjaim kibírhatatlan sajgása. Egyszóval: minden porcikám fájt.
- Figyelj, Adam elment. Nem tudom, hogy hová, de sehol nem találom - szólalt meg Jason, amikor visszajött. - És Jake is felszívódott. A srácok semmit nem tudnak arról, hogy hova lettek.
- Oké, azért köszi - mondtam szomorkásan. - Áááá! - ordítottam fel hirtelen. Olyan szintű fájdalom nyilalt a sebembe, hogy nem bírtam ki. A könnyeim is kicsordultak.
- Hé, Sarah.. Nyugi. Mindjárt vége - mondogatta Jason bíztatóan, de arcáról áradt a kétségbeesés. Megszorította a kezemet, ami egy kicsit segített. A szenvedéstől rázkódtam az ágyon. Teljesen levert a víz. Néhány perc után enyhült a fájdalom, de nem múlt el teljesen. Könnyes szemmel néztem fel az aggódó Jason-re.
- Én ezt nem bírom ki mégegyszer.
- Semmi baj. Majd jobb lesz - kerülte a konkrét választ. Nem mondta, hogy ez volt az első és utolsó, így gondolom lesz még ilyen.

Sziasztok! Itt az új rész 😊
Ha tetszett, vote-olj és komizz.
Nem sokára jön a folyti.
Pussz :3