Veszélyes Vonzalom //Befejezett

1. Visszatérés

Gyerekkoromban Wilfond-ban nőttem fel, de meguntam a kisvárosi életet, így 15 éves korunkban a legjobb barátnőmmel elmentünk egy londoni kollégiumba. Két évig minden rendben volt, de aztán Bethany elkezdett furcsán viselkedni. Megváltozott, és állandóan az erdőket járta. Azt gondoltam, hogy majd abbahagyja, de nem így történt. Tizenhét évesen úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk, és Wilfondban fejezzük be az utolsó gimis évünket. Jó lesz újra találkozni a régi barátokkal, a szüleinkkel, és erdő is lesz bőven Beth számára. Fogalmam sincs, hogy mit csinálhat kint a szabadban. Mindig koszosan jön haza, de azt mondja, hogy csak gondolkodni jár ki. Hát nem tudom.. Mindenesetre itt csinálhat akármit, lesz rá lehetősége bőven.
Leszálltunk a buszról, és elindultunk a Wolf street felé. Mind a ketten itt éltünk, csak pár ház választott el minket egymástól. Furcsa lesz újra itt lakni. Sokkal csendesebb, mint London, és erdősebb is. Konkrétan az egész kis várost erdő veszi körül, sok-sok kilóméteres körzetben. Mondhatni, hogy teljesen elszigetelt a külvilágtól.

Megérkeztünk Bethanyék házához.
- Szia, Beth! Holnap találkozunk - köszöntem el, és szorosan megöleltem. Nem tudom, hogy miért, de minden ölelésünknél vesz egy mély levegőt.
- Szia Sarah - köszönt el ő is, majd bement a házukba, amiről helyenként már pergett le a szürke festék. Integettem neki, majd tovább indultam. Kb egy perc alatt meg is érkeztem a házunkhoz, melyben egyész gyerekkoromat töltöttem. Végigpásztáztam a zöld gerendákon, a fa paneleken, majd beszívtam egy mély levegőt, és felsétáltam a tornácunkra. Épp rátettem volna kezemet a kilincsre, amikor hatalmas csattanást és zörgést hallottam. Oldalra kaptam a tekinketetemet és megpillantottam egy srácot, aki épp elejtett két szemeteszsákot. Rögvest odasiettem hozzá a szomszéd telekre, hogy segítsek neki.
- Szia! Hadd segítsek - hajoltam le az egyik zsákért.
- Köszi szépen - hálálkodott a kb 15 éves fiú. - Nagyon béna vagyok..
- Nyugi, mindenkivel előfordul - mondtam kedvesen. Összeszedtem a kiborult konzerveket, és összekötöttem a zsákon keletkezett szakadást.
- Kész - jelentettem ki ránézve. A szeme szinte világított. A szivárványhártyája sárgás fényben úszott. - Mi a..? - ijedtem meg. Elkapta rólam a tekintetét, és lenézett a másik szétszakadt zacskóra.
- Ez is kész. Köszönöm a segítséget - mondta újra felnézve. Most már sima barna szemekkel nézett rám. Ez fura.. Az előbb biztos csak a nap és a lámpák fénye játszott rajta.
- Sam, igyekezz már! - kiáltott ki valaki az ajtóból. - Mindjárt feljön a hold.
- Máris megyek - szólt vissza a mellettem guggoló srác. - De még van nagyjából másfél óránk - mondta. Eközben én felálltam, és leporoltam a térdemet, ugyanis nem volt annyi eszem, hogy csak guggoljak. Most szép járdalenyomat díszelgett a lábamon.
- Mennem kell. Mégegyszer köszi a segítséget - mondta Sam.
- Igazán nincs mit - mosolyogtam rá. Egyébként az én nevem Sarah - mutatkoztam be.
- Én Sam vagyok, de gondolom ezt az előbb is hallottad - mutatkozott be ő is.
- Igen. Örvendek a szerencsének. - Rámosolyogtam, miközben kezetráztunk egymással.
- Szintúgy. Egyébként itt laksz a szomszédban? Mert eddig még nem láttalak errefele.
- Igen, ma költöztem haza. Szóval, ha bármi kell, itt leszek a közelben - ajánlottam fel a segítségemet.
- Mit cseverésztek ennyi ideig? - kiáltotta oda az ajtófélfának támaszkosó srác.
- Ez meg ki? És miért siettet annyira? - kérdeztem kíváncsian. A szemem sarkából odasandítottam az ajtó felé, hogy lecsekkoljam a srácot. Elég feltűnő jelenség, bár nem a megjelenése miatt. Inkább a kisugárzása ragadta magával az ember figyelmét.
- Ő csak Adam. A bátyám. Mániája a parancsolgatás.. - felelte a szemét forgatva Sam.
- Értem. Akkor én hagylak is, menj csak nyugodtan. Majd még biztos összefutunk.
- Igen, biztosan. Szia! - intett, és elindult a várakozó Adam felé.
Hátat fordítottam, és vissza mentem a saját házunkhoz. Fellépkedtem a lépcsőn, majd lenyomtam a kilincset, és szép lassan betoltam az ajtót.
- Hahó! - kiáltottam, miután beléptem az előszobába.
- Na végre! - jött egy hang a nappali felől, majd felbukkant anya. - Annyira hiányoztál - mondta és szorosan átölelt.
- Te is nekem - szorítottam magamhoz.
- Caroline szívem, meg ne fojtsd Sarah-t. Még csak most jött haza - lépett mellénk apa.
- Nyugi, James. Sosem ártanék a tündérkémnek - mondta anya, aztán elengedett, és apa vette át a helyét. Most ő szorongatott meg egy kicsit.
- Te jó ég, mennyire megnőttél. Kész nő lett az én kislányomból - mért végig apa, miután elengedett.
- Úgy bizony - helyeselt anya. - Annyira örülünk, hogy végre haza jöttél.
- Kérsz pizzát? Nemrég hozták meg - ajánlotta fel apa lelkesen. Jellemző, hogy máris a kajára esett a szó.
- Naná! - vágtam rá vidáman.
- Mégsem változtál annyit - nevetett anya. - Pont ugyanúgy tömöd magadba az egészségtelen kajákat, mint apád. Nem eszel inkább egy kis salátát? - kérdezte anya.
- Nem, köszi. A pizza tökéletes - mondtam vigyorogva, és kimentünk a konyhába. Mi apával betoltunk egy egész pizzát, anya pedig diszkréten eszegette a saliját. Rengeteget beszélgettünk. Én meséltem Londonról, ők pedi arról, hogy mi minden történt itthon a távollétem alatt.
Miután végeztünk, felvittem a cuccaimat a szobámba. Alaposan körülnéztem. Minden pont úgy nézett ki, mint két éve. A fal lila, tele van minden plüssökkel, és kicsi, csicsás holmikkal. A ruhákról ne is beszéljünk. Az elkövetkezendő hetekben lesz mit csinálnom.. Az összes ruhámat kivettem a szekrényemből, és bezsákoltam. Majd elviszem a szegény gyerekeknek. Az üres polcokra bepakoltam a bőröndömben lévő ruhákat és kabátokat. A fürdőbe kivittem a fogkefémet, fogkrémemet, tusfürdőmet, a samponomat és egyéb cuccaimat. Mivel két fürdőszoba van a házban, így az emeleti csak az enyém, szóval bőven van helyem pakolni. Lezuhanyoztam, pizsinek pedig felvettem egy szürke rövidnacit fehér pólóval. Belebújtam a nyuszis papucsomba, és visszacsoszogtam a szobámba. Mielőtt behúztam volna a függönyt, kinéztem az éjszakába. Minden vaksötét volt, csak az utcai lámpák világítottak, és néhány ház ablakából szűrődött ki fény. Amint felnéztem az égre, megpillantottam a gyönyörű teliholdat. Mivel az égen alig voltak felhők, így tisztán látszott a hatalmas, kerek alakja. Néhány percig csak álltam és néztem, majd hangos vonyításra lettem figyelmes. Biztos a környékbeli kutyák vannak felpörögve.

Még nem voltam annyira fáradt, mivel csak háromnegyed tíz volt. Úgy voltam vele, hogy kimegyek szívni egy kis friss levegől. Felkaptam egy kardigánt, mivel az éjszakák picit hűvösebbek. Lementem a lépcsőn, majd ki az ajtón. Halkan csuktam be magam után, mivel a szüleim már aludtak. A házunkkal szemben van egy kicsi park, oda sétáltam át, és leültem az egyik padra. Hallgattam a baglyok huhogását és a tücskök ciripelését. Na ilyet nem sűrűn hallani Londonban. Néhány pillanattal később, hirtelen zajra lettem figyelmes. Elnéztem balra, és láttam, hogy valami mozog az egyik bokorban. Felálltam, hogy közelebbről is megvizsgáljam. Utólag visszagondolva ez nem volt valami jó ötlet, mivel észrevettem egy pár sárgán világító szempárt. Ijedtemben meghátráltam, azonban nem vettem észre, hogy van mögöttem egy farönk, így elestem, és bevertem a fejemet. Hirtelen nagyon megszédültem. Odakaptam a kezemet a fejem hátsó részéhez, és éreztem, hogy valami meleg nedvesség tapad a tenyeremhez. Megnéztem, és láttam, hogy az vér. Felpattantam, de meg is bántam, mert belehasított a sérülésembe a fájdalom. Felszisszentem, és inkább leültem egy padra. Vártam egy kicsit, hátha enyhül a fájdalmam, de nem így történ. Egyszer csak lépteket hallottam, így gyorsan odanéztem.

Sziasztok!
Remélem, hogy tetszett nektek a storym első része. Ha igen, akkor kérlek vote-oljatok és írjatok kommentet, hogy lássam: érdemes-e folytatnom.

Vajon kinek a lépteit hallotta meg Sarah?
A kövi fejezetben kiderül. :3