[ÁTÍRÁS ALATT] Repülő Halak

[átírva] VIII.

Ahol Sue Roa után rohan.

1.

          Sue vasárnap reggelre se heverte ki a péntek éjszakát. Fáradtnak és nyúzottnak érezte magát, a szemei alatt fekete karikák húzódtak és percenként hármat ásított.
Nyolc körül kelt, majd egy gyors arcmosás után a reggelijével együtt beült a nappaliba tévét nézni. Nem tervezett semmit, mindössze a fizika versennyel akart foglalkozni egy kicsit. Az elmúlt hetekben végig stresszelt, emiatt pedig szinte semmit sem tudott pihenni, szóval éppen eljött az ideje.
          Ellazulva süppedt bele a puha, fehér anyagba, magára húzva egy pokrócot és az ölébe véve a tálcáját. A kis rituáléjának azonban véget szakított két kopogás az ajtón.
Mégis ki a fene az ilyenkor? Biztos a nagybátyjáékat keresik...
Nyűgösen pakolt le a kanapé előtt terpeszkedő kicsiny üvegasztalra, majd elvonszolta magát az ajtóig, amit kérdőn kitárt.
          – Szia Sue! – vigyorgott rá Yugyeom energikusan.
– Bájos a pizsid – jegyezte meg Jinyoung, majd elnevette magát, mire fel a lány reflexből rájuk vágta az ajtót, a vér pedig az arcába szökött.
Az ezeréves, Aranyhajas pizsamája nem éppen volt a legjobb választás tegnap este... Nem tehet róla, de általános óta egy centit sem nőtt, így a ruháinak többsége a mai napig jó rá.
– Mit csináltok ti itt ilyen korán?! – dőlt az ajtónak, esze ágában sem volt beengedni őket.
– Szerveztünk programot! – szólt izgatottan Yugyeom. – Naaa, nyisd ki, tetszeni fog, ígérem!
– Állatsimogató – tette hozzá Jinyoung. Tudta, hogy Suet nem fogja meghatni, ha csak annyit mondanak neki, élvezni fogja.
– Állatsimogató? – csillantak fel a szemei, a hangja meglágyult.
– Igeen! Anya állatsimogatóban dolgozik és mondta, hogy ma meglátogathatjuk – hadarta. – Viszont csak délig vannak nyitva, szóval...
Sue végül kitárta az ajtót, a fiúk pedig elégedetten léptek be a kis lakásba.
– Kértek reggelit? – kérdezte. – Van gofri és tejeskávé
– Igen! – emelte a magasba a kezeit a fiatalabbik fiú.
– Én reggeliztem, köszi.
– Kávét se?
– Inkább egy pohár vizet – futott végig tekintetével a lakáson. Mennyivel otthonosabb, mint Sue előző lakhelye...
– Okké – masírozott a konyhába és az apró asztalhoz rakott egy pohár vizet, valamint az ígért reggelit. – Akkor együnk, aztán átöltözök és mehetünk – fogta meg a saját tálcáját is, hogy átköltöztethesse a konyhába.
Yugyeom megköszönte a reggelit, Jinyoung a vizet, majd enni kezdtek.
– Tehát anyukád állatsimogatóban dolgozik... – intézte szavait Yugyeomhoz. Éppen csak elfértek az asztalnál, a lakást nem arra találták ki, hogy gyakran fogadjon vendégeket. Arra ott volt a cukrászda.
– Igen – tömte a puha tésztát a szájába. – Ezelőtt irodában melózott, de az teljesen kikészítette, szóval körülbelül három évvel ezelőtt felmondott és állást váltott. Azóta sokkal kiegyensúlyozottabb... Apa is könnyebben hagy így itt minket.
– Apukád mit dolgozik?
– Kamionsofőr – vette magához a gőzölgő bögrét.
– Nyáron megy vele egy hétre – toldotta hozzá Jinyoung.
– Tényleg? – lepődött meg. – De menő! Bár biztos keveset találkoztok így...
– Hát igen, de apa szereti, amit csinál, így nem bánom – rántott vállat. – Plusz, ha itthon van, mindig szervez valami családi programot... – hallgatott el hirtelen. – Mármint... Izé... Nem baj, hogy erről beszélek...? Mármint...
– Jajj, nem! – ingatta a fejét hevesen. – Az én családom is normális volt egy ponton... – nevette el magát keserűen. – Amikor kicsi voltam és még Jejun laktunk, apa sokszor vitt el állatkertbe! Nyaralni is voltunk Japánban... Nem minden volt mindig rossz – meredt a bögréjében pihenő halványbarna italra.
– Amikor pénteken elmesélted Emminek a történteket... – Szinte suttogva formálta a szavakat. – Azt gondoltam, hogy én sosem tudtam volna végigcsinálni, amit te.
– Ha Jinyoung nem jelent volna meg aznap, akkor lehet én sem – sóhajtott. – Annyira hálátlannak érzem magam apával szemben, hogy egy részem megkönnyebbült... Mintha elárultam volna. Most, hogy a dolgok jó irányba fordultak, úgy érzem, akár boldog is lehetek, de...
– Nincs de – szakította félbe Jinyoung. – Akármennyire is haragudtam apukádra, akármennyire is utáltam, mégis... Azt hiszem, azért tette, amit tett, mert azt akarta, hogy boldog legyél. Mintha ez lett volna az utolsó kívánsága... – nézett őszintén Suera, aki elkerekedett szemekkel bámult vissza rá. – Szerintem biztos örülne, ha látna most.
A lány szólásra nyitotta a száját, de Jinyoung megelőzte.
– Ha megköszönöd, akkor nem megyünk sehova.
– Jó-jó – durcázott be, eltüntetve az utolsó kávécseppeket. – Megyek és átöltözök.