[ÁTÍRÁS ALATT] Repülő Halak

[átírva] IV.

Ahol Sue és Jinyoung bőrig áznak.

1.

          A koncentrációs képessége az elmúlt negyed órában cserben hagyta, pont úgy, mint az egyensúlyérzéke és a látása is. Minden homályba borult, a tanterem bútorai fura alakokat öltve úsztak a szeme előtt; a fizikatanár csacsogó hangját is úgy hallotta, mintha egy medence mélye felé közeledne. Medencéhez képest viszont túl meleg volt, az egész testét kiverte a víz.
          Kusza gondolatai között igyekezett megtalálni, hogy hol is van, majd egy kisebb fejtörés után ráeszmélt: az imént még fizika órán ült, majd a tanárnőnél jelentkezett arra a versenyre. Azonban azt, hogy a tanárnő mit mondott erre, vagy miről beszélt utána annyit, már nem tudta volna megmondani.
Ha a pedagógus nem lett volna szemfüles és nem kapta volna el, akkor csúnyát esett volna, beverve a fejét a mögötte lévő padba.
Azt még realizálta, hogy valaki elkapja az egyik karját, de amint a földre ért, már nem látott semmit, a világ elsötétült.
A középkorú hölgy ijedten görnyedt a lány felé, osztálytársai aggódva rohantak oda.
– Fiúk, valaki el tudja vinni a nővérhez? – nézett körbe a segítőkön kérlelve. – A pulzusa normális, mégsem reagál.
– Megyek velük – jelentkezett Emmi, elindulva a srác után, aki könnyedén a karjaiba kapta az apró lányt.
Nagy léptekkel szelték át a folyosót, hogy gyorsan leérjenek a földszintre, azon belül is a nővérszobába. A diákok érdeklődve súgtak össze, ahogy elhaladtak mellettük, Emmi pedig tudta, hogy Sue borzalmasan fogja utálni, ha valami ostobaságot kezdenek pletykálni róla emiatt.
Az orvos egy köteg dokumentumból nézett fel, amikor a rendelője ajtaja szinte kivágódott.
– Ó jajj, ó jajj, mi történt? – bökött egy ágy felé, hogy oda lefektethetik a lányt.
– Nem tudjuk, egyszer csak összecsuklott és kész – hadarta a lány. – A tanárnő megnézte a pulzusát és szerinte normális.
A fiatal nő két ujját Sue nyakához helyezte és csöndben várt. – Tényleg normális. Nem tűnt ma különösen fáradtnak?
– Inkább lassúnak – gondolt vissza a reggelre Emmi. – Mindenre nagyon lassan válaszolt és órákon is többször lemaradt...
– Én is észrevettem – mondta az osztálytárs. – Amikor a tanárnővel beszélt is látszott rajta, hogy csak bámul, de nem figyel.
– Nekem ez kimerültségnek tűnik, szerintem néhány óra alvástól rendben lesz – bólint rá a saját gondolatmenetére. – Végzősök vagytok, ugye? Másokat is hoztak már be ilyen állapotban az utolsó évben, ne aggódjatok sokat, délutánra olyan lesz, mintha semmi sem történt volna.

2.

          A hírek gyorsan terjedtek a folyosó osztálytermei között. Nem telt bele még egy órába sem, Yugyeom már tudta a szitut. Csak azt nem, hogy hogyan kéne ezt tálalnia Jinyoungnak, úgy, hogy Mark, Bambam és Roa is velük lézengett az udvaron.
– Még mindig nem hiszem el, hogy igent mondtál arra a fizika versenyre – cukkolta Roa Bamet. – Ha rajtad múlik, Mark is veled bukik.
– Először is – köhintett. – Mark egy zseni. Ha kell egyedül is megnyeri, én meg begyűjtöm a jó jegyet – dabelt egyet.
– Hé! Amúgy is... Kaptam segítséget, a tanárnő azt mondta, hogy Sue a 3/1-ből csatlakozik hozzánk, szóval meg vagyok mentve – tette össze a tenyereit hálásan. – Ne felejtsük el holnap felkeresni, ha már ma alkalmatlan.
– A skacok az 1–ből azt mondták, hogy csúnyán összeesett... – húzta el a száját. – Mondjuk, a fizika verseny hallatán...
– Mit csinált?! – akadt fent a hallottakon Jinyoung, felemelve a fejét a jegyzeteiből.
Mind az öten a fűben henyéltek, nemrég végeztek az ebéddel és még maradt egy kis idejük a szünetből.
– Elájult, elvileg – válaszolt Mark furcsállva. – Kerestük a termében, de az barátnői azt mondták, hogy ma már ne zavarjuk ezzel...
Roa és Yugyeom szinte tizedmásodperc pontossággal fordultak Jinyoung felé, várva a reakcióját. A fiú arcán először csak döbbenet, majd enyhe düh, végül pedig a tagadhatatlan hitetlenség futott át. Az alsó ajkát beharapta, pár pillanatig nem mondott semmit.
– Esküszöm, hogy megőrjít az a lány – állt fel, bedobva a táskájába a füzetét. – Az agyamra megy!
– Hé, várj már! – iramodott meg utána Yugyeom.
A srácok és Roa értetlenül figyelték a távozásukat.
– Ismerik? – szögezte a kérdést Mark a barátnőnek.
– Igen... – suttogta.
        Eközben a duó beért az épületbe, Yugyeom pedig végre elkapta az idősebb karját.
– Ideje megmagyaráznod pár dolgot, szóval álljunk meg egy pillanatra – vonta félre, hogy ne az ajtóban álljanak meg és lehetőleg senki se hallja a beszélgetésüket. – Mi történt azon a szombaton? – tárta szét a karjait. – Nem szoktál random emberekért ok nélkül aggódni és...
– Nem mondhatom el – válaszolt őszintén. – Megígértem.
– Tehát történt valami...
– Igen, de nem beszélhetek róla – túrt a hajába. – Mehetünk?
– Mehetünk – bólintott rá, ő már annak is örült, hogy ennyit elmondott.
          A rendelő ajtaja résnyire nyitva maradt, a kiszűrődő fény egy csíkot festett a folyosó kopott kövére.
Yugyeom megállt az ajtó mellett és Jinyoungot is karon ragadta, hogy ne menjen tovább. Mutatóujját az ajkai elé emelve jelezte, maradjon csendben.
– Semmi ilyenről nincsen szó – hallatszott Sue fáradt, de szilárd hangja. – Csak ügyetlen vagyok.
– Nem akarlak hazugnak nevezni, de ha valaki ügyetlen, akkor az nem így néz ki – vette át a szót a doktornő. – Az egész tested tele van kék-zöld foltokkal. Biztos, hogy nincs semmi, amiről beszélni szeretnél?
– Nem, nincs – felelte, még csak bele sem remegett a hangja. Úgy hazudott, mint a vízfolyás. – Otthon minden a legnagyobb rendben van. Tényleg... Csak sokat esem és bukom.
Yugyeom fejében lassan érlelődtek a hallottak, majd elkerekedett szemekkel kapta a fejét Jinyoung felé, aki ingerülten szuggerálta az ajtót.
– Rendben, nem képzelek mögé sokat és nem is erőltetem – adta fel az orvos. – Ha azonban valami baj van, akkor itt a névjegykártyám, ezen a számon elérsz. Ne félj segítséget kérni, ha olyan van.
– Nem hiszem, hogy szükségem lenne rá valaha, de nagyon szépen köszönöm! – A lépéseiből ítélve elindult kifelé, így Jinyoung biccentett osztálytársának, hogy mehetnek.
– Majd később beszélek vele, asszem most elég volt neki ennyi.