[ÁTÍRÁS ALATT] Repülő Halak

[átírva] III.

Ahol Roa hazaérkezik.

1.

          A szombat este komikusan telt, ha azt nézzük, hogy Jinyoung és Sue az egészet végig vitatkozták. Veszekedtek azon, hogy ki zuhanyozzon először, hogy mit nézzenek alvás előtt és hogy ki aludjon Jinyoung ágyában. Végül a házigazda nyert és a lány aludt az ágyban. Másnap reggelre azonban megbékéltek, Sue pedig minden marasztalás ellenére is hazament.
          Szinte semmit sem beszélt az apjával vasárnap. A férfi korán ment és későn ért haza, az irodában nagy volt a hajtás. Hétfőn pont ugyanilyen korai órán távozott, így Sue mindenféle gond nélkül indult el az iskolába.
– Te érted ezt? – tolta Emmi Sue elé a matekfüzetét. – Semmi, de semmi nem világos múlt óráról és az előkészítő se segített.
– Pedig nem nehéz! – hajolt felé egy ceruzával. – Ez a képlet, látod?
– Várjatok, én is hallani akarom – húzott hozzájuk egy széket Aerum.
A teljes első órájuk ráment az ismétlésre, aztán jöhetett a tesióra.
Sue végig a tornaterem egyik végében hagyott padokon punnyadt, egy nyúzott töri könyvvel az ölében. Figyelte, ahogyan az osztálya a szomszédos osztállyal kosarazik.
Valamint az sem mellékes, hogy próbálta elkerülni, hogy még egyszer találkozzon a tekintete Jinyoungéval.

2.

          – Miért bámulod folyton? Történt valami szombaton, amiről nem tudok? – dobta le magát Yugyeom osztálytársa mellé, aki nem volt hajlandó válaszolni, csak felállt, mert az ő csapatán volt a sor, hogy játsszon egy kört.
Yugyeom elhúzta a száját, ahogyan figyelte távozni, majd elvigyorodott. Hirtelen ötlettől vezérelve kocogott a padokig, ahol helyet foglalva mosolygott a lányra, aki kételkedve nézett vissza rá.
– Szia!
– Öm... Szia? – mérte végig
– Yugyeom vagyok – nyújtott kezet. – Te pedig Sue, igaz?
– Igen – fogadta el.
– Csak bocsánatot akartam kérni a szemüveged miatt – nevetett kínosan. – Ha nem piszkálom Jinyoungot, akkor a lába elé nézett volna ahelyett, hogy engem akarjon szemmel verni.
– Szemmel szokott verni? – kacagott fel.
– Mi az hogy! – támaszkodott meg a térdein. – Pedig én csak a szeretetem próbálom sugározni felé – biggyesztette le az ajkait, a kezét drámaian a szívéhez szorítva.
– Szegény te – ingatta a fejét Sue. – Most is azt csinálja? – biccentett a szóban forgó felé.
– Igen – helyeselt. – Éppen mélyen benne van – röhögött. – Hogy hogy kihagyod az órát amúgy?
– Megzúztam a bokám, amikor félreléptem otthon a lépcsőn – rántott vállat. – Megesik.
– Egyszer így törtem el a kezem! A mai napig emlékszem mekkorát estem nagynénéméknél a padláslépcsőn! – borzongott meg.
– Kellemes élmény lehetett... – ingatta a fejét.
A sípszó fület bántóan hangzott el, ismét csapatcserére került a sor. Jinyoung kimerülten esett a páros mellé és érdeklődve fürkészte Yugyeomot.
– Megint bajt akarsz keverni?
– Hé, épp bocsánatot kértem a múlt heti miatt! – nyújtotta rá a nyelvét.
– A lábad jobban van? – fordult a lány felé.
– Tegnap kétszer is borogattam, azóta már nincs annyira felduzzadva, de még mindig fáj – vizslatta a cipőjét. – De szerintem pár nap és rendben lesz.
          Csengő jelezte az óra végét, a tanár úr pedig ismételt sípszóval küldte öltözni a diákokat. Sue is összeszedte magát, hogy megvárhassa Emmit és Aerumöt, hogy együtt mehessenek a következő órájukra.

3.

          Ebédidőben mindig nagy a hangzavar. A diákok rohannak az étkező felé, hogy ne kelljen várniuk, amíg szabadul fel hely, hosszú sorok kígyóznak a folyosókon és csacsogás hallatszik ki a női mosdóból. Kosárlabda pattogása tölti be az udvart, elzavarva a fán csicsergő madarakat. Az iskola ilyenkor nem egy szigorú és mogorva intézetnek tűnik, hanem egy vidám játszótérnek.
– Olyan álmos vagyok – hisztizett Aerum, útban a menza felé.
– Hajnal négyig Loloztál, mit vártál? – dünnyögte Emmi.
– De olyan szépet nyert a csapat – sóhajtott.
Közben a szomszédos teremből Yugyeom bukott ki. Elbotlott a saját lábában.
– Ennél szerencsétlenebb nem is lehetnél – nyújtott neki kezet Jinyoung.
Sue beiszkolt barátnői háta mögé, nem akarta, hogy a srácok észrevegyék.
– Mit csinálsz? – meredt rá Aerum értetlenül.
– Semmit, csak maradjatok így egy fél pe...
– Sue! – kezdett integetni neki Yugyeom. – Sziiaaa!
– Ez nem az a srác, aki mindig acsít ebédszünetben? – vetett rá egy pillantást Emmi.
– Sue, nem eszel velünk? – teremt előtte pillanatok alatt.
– De igen! – válaszolt helyette Aerum egy hatalmas mosollyal az arcán. – Szeretne!
Pedig nem szeretett volna. Amióta összetört a szemüvege, minden a feje tetejére állt. Egyik nap még minden ment a megszokott kerékvágásában, aztán a szemüveggel együtt valami más is a darabjaira tört. De mi? Nem tudott rájönni, hogy hol csúszott a gépezetbe a hiba. Egyben azonban biztos volt, méghozzá abban, hogy ha hagyja, hogy újra és újra összesodorja az élet Jinyounggal, akkor búcsút inthet a nyugodt hétköznapjainak, amikhez annyira ragaszkodott.
          Ennek ellenére mégis egy asztalnál kötött ki a két jómadárral. Szótlanul eszegetett a fiúkkal szemben, igyekezve elkerülni a tekintetüket, bele-bele hallgatva a beszélgetésükbe. Nem mintha értette volna, hogy miről van szó, Yugyeom valami olyan sorozatról tartott kiselőadást, amit nem ismert.
– Te szoktál valamilyen sorozatot nézni? – szegezte neki a kérdést.
– Nem – ingatta meg a fejét. – Nincs min néznem, meg időm sincs rá... – piszkálja a tésztát a tányérján. – Inkább könyvet szoktam olvasni, ha ki akarok kapcsolódni.
– Például? – kapta a következő kérdőjelet a másikuktól.
– Üm... Mikor mit. Most egy Edgar Allan Poe válogatás va...
          – Sziiiiaaaaaaaa! – Nem tudta befejezni a mondandóját, mert egy idegen lány Jinyoung nyakába borult és hátulról nyomott egy puszit az arcára. – Meglepetés!
– Te mit keresel itt? – fordult hátra meglepetten.
– Hé! Nagyobb örömmel is fogadhatnál! – biggyesztette le az ajkait sértődötten. – Vége a cserediák programnak. Tudtam, hogy elfelejtkeztél róla, szóval gondoltam megleplek, pedig csak jövőhéttől kellett volna bejárnom.
– Ó... Tényleg... – tudatosultak benne a hallottak. – Üdv itthon.
– Nem hiányoztál – vetette neki oda Yugyeom, de azért tartotta a kezét egy pacsira.
– Te se nekem – morgott rá. – Nem, csak viccelek – csapott bele a fiú tenyerébe. – Tán szereztél barátnőt? – pislogott kíváncsian Suera, aki értetlenül szemlélte az eseményeket.
Mégis hogyan került ennyi idegen közé és miért lesznek napról napra többen?!
– Nem a barátnője – intette le Jinyoung.
– Tényleg nem – röhögött Yugyeom. – Sue, ő itt Roa, Jinyoung idegesítő barátnője – mutatta be udvariasan.
– Ha én idegesítő vagyok, te maga vagy a stressz – forgatta meg a szemeit. – Szia!
– Szia... – nyögött ki valami értelmeset.
– Jinyoung, lécci gyere velem el a büfébe – akaszkodott a karjába. – Éhezem.
– Jó-jó, csak eressz el – adta meg magát, majd unottan összeszedte a holmijait és követte a barátnőjét.
– Miért ennyire kedvetlen, ha most jött haza a barátnője? – futott ki Sue száján, ahogy nézte őket elmenni.
– Ez egy borzalmasan hosszú történet... – szúrta a szívószálat a dobozába.