❤Gemma Naplója❤/ManuRios/ /Folyamatban/

18

2 nap múlva

Az orvos most hozza az eredményt, hogy mitől eshetett össze Manu. Kíváncsi vagyok rá. Nem szívesen bocsátottam meg neki, mert félek hogy megint elköveti azt a hibát amit most. Félek, hogy megint megcsal. Nem is értem. Ha nem szeret, mért nem mondja meg a szemembe? Mért kellett ezzel közölnie? Eddig, ahányszor felkerült ez a téma, azt mondta mindig, hogy azért volt az ami volt, mert részeg volt. De erre nem foghatja majd mindig. Egy esélye van. Nem több. Ha azt eljátsza nálam, VÉGE. Nem érdekel. Most már nem. Legyen a múlt ami volt. Megbocsátottam neki, de nem felejtettem...

-Jó reggelt Mr.Rios, és Mrs.Balck.-köszöntött minket az orvos.

-Jó reggelt kívánok.-köszöntünk.

-Nos, megvannak az eredmények.-mondja.

-Jó hírrel szolgál?-kérdezem.

-Az attól függ.-feleli.-Nézzék,mint azt tudják, Manu, maga rákos. A gyógyítható mezőnyben van, volt, és reméljük lesz is. De amikor elájult, ütés érte a fejét. Mint azt tudjuk, ezt nem lehetne szabad.-pillant rá.-Az ütés helyén keletkezett egy vérrög. Csoda, hogy nem lett amnéziás. Még nem lehet tudni pontosan mikor, de lehet hogy az amnézia előfog jönni önnél.-mondja a szemünkbe nézve az orvos.-Tehát, erre figyeljenek. Ha ne talán-tán kijönne, -de lehet hogy nem fog- akkor kérem azonnal jöjjönek be.-mondja határozottan.

-Rendben. Ennyi, minden?-kérdezi Manu. Én lefagytam az amnéziánál.

-Nem. Lenne még itt valami.-kezdi.-Nem szeretnék bele menni ilyenekbe, de kérhetnék egy aláírást a lányomnak?-kérdezi nevetve. Manu elneveti magát, majd ad egy aláírást.-Köszönöm szépen!

-Mi köszönjük.-fog vele kezet Manu.

-A következő vizsgálat egy hónap múlva lesz. Ne hagyja ki kérem.-mondja az orvos.

-Nem hagyom. Még egyszer köszönjük.-mondja Manu, majd kézenfogva elhagyjuk a kórházat. Beülünk a kocsiba, majd hazafelé vesszük az irányt. Beállt a csend. Manu töri meg a csendet.

-Figyelj. Tudom, hogy bánt a dolog. Még mindig.-mondja szomorúan.

-Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem bánt.-mondom kifelé nézve az ablakon.Ő csak sóhajt egy nagyot.

-Sajnálom.-mondja.

-A sajnálattal nem mész semmire.-mondom neki.-De már ezt megbeszéltük egyszer. A múlt ami történt. De egy valamit tudnod kell.-nézek rá, mire bólint egy aprót hogy mondhatom.-...hogy nem bízok már benned annyira meg mint azelőtt.-mondom neki.

-Elhiszem. De nem tudom mi volt akkor velem. Részeg voltam. Nem tudom mi ütött belém. Ha nem lett volna bennem...-mondta volna ha félbe nem szakítom.

-Nem foghatod mindig az alkoholra. Vállald a felelőséget érte.-emelem meg a hangom.-Tudod, sokkal könnyebb lenne ha nem fognád semmire. Sokkal egyszerűbb lett volna, ezelőtt egy héttel a megbocsátás.-mondom neki ránézve.

-Tudom. És megértem.-bólint szomorúan.

-Nem. Ezt te nem értheted. Nem téged csaltak meg.-mondom neki.

-Egyszer már megcsaltak.-emeli fel ő is a hangját.

-De az más volt.-mondom neki idegesen.-Szeretted őt? Azt mondtad nem.-kiabálom már szinte.-Vagy az a baj? Hogy én nem ő vagyok? Mondd csak meg. Ha az a baj, akkor csak mondd azt, és akkor végeztünk.-kiabálom.

-Nem erről van szó. Tudod jól, hogy én téged szeretlek.-mondja, s közben megérkeztünk.

-Persze.-mondom miközben szállok ki a kocsiból. Hátra sem nézve mentem be a házba. Becsaptam az ajtót az orra előtt.
Dühösen rohant utánam.

-Ne csapd rám az ajtór különben..-kezdett bele fenyegetésbe.

-Külöben mi?-kérdeztem idegesen.-Megütsz?-kérdezem.-Gyere. Nyugottan. Üss csak meg egy nőt,ha van hozzá merszed.-kiabálom. A fiúk közben már ott voltak.

-Te még ennyire nem ismersz?-kérdezi ordítva.-Szerinted megütnék egy nőt? Főleg téged?-kérdezte kiabálva. Nem válaszoltam csak hátatfordítottam neki.

-Hagyj engem békén.-ordítom.-Elegem van belőled.-kiabálom.

-Na jó. Ebből elegem van. Hagyjátok abba. Most rögtön. Nem veszitek észre, hogy minden nap erről szól? Minden nap egy icipici dologból, itt lyukadtok ki.-kiabálja Cam.

-Te ezt nem értheted.-kiabálom le a fejét.-Majd akkor beszélj, ha túl leszel egy ilyen dolgon.-ordítom.

-Képzeld el, hogy már túl vagyok nem egy ilyen dolgon.-ordít velem a saját bátyjám.-Képzeld el, már körülbelül 3lány játszotta el velem ezt. Akikbe őrülten szerelmes voltam.-veszi lejebb hangját.

-Sajnálom.-mondom könnyesszemmel, majd felszaladok a lépcsőn, benyitok a szobámba, majd sírva előveszem a bőröndjeimet. Belepakolom az összes ruhámat, cipőt, mindent. Majd egy kisebb táskába pénzt, telefont raktam. Miután végeztem ezekkel, kimentem a folyosóra,és elindultam le a lépcsőn. Mindenki a konyhában, és a nappaliban volt.
Mindenki felém kapta a fejét. Csodálkozó, szomorú arcokat láttam.

-Hová mész?-kérdezi Mel.

-El innen.-mondom szipogva.

-Nem mehetsz el. Nem hagyhatsz itt minket. Engem.-sír Manu.

-Ez lesz a legjobb mindenkinek.-mondom sírva. Mindenkihez odamentem és megöleltem őket. Manu megsemmisülve állt ott egyhelyben. Odaléptem hozzá.

-Vigyázz magadra.-suttogom.-Szeretlek!-mondom a szemébe nézve, ami most könnyektől csillog.-Egyet kérek.-suttogom elhalóhangon.-Lépj...-veszek mély levegőt.-Lépj túl rajtam.-mondom neki sírva. Ő csak nemlegesen megrázza a fejét.

-Soha. Soha nem leszek rajtad túl.-mondja sírva. Odahajolok hozzá, és megcsókolom. A csókunkba mindent belevittünk. Ez az utolsó csókunk.-Szeretlek.-suttogja.

-Szeretlek!-mondom neki sírva. Majd hátat fordítok nekik, és elmegyek. Az utamat végig sírtam. Miután kiértem a reptérre, sírva szálltam fel a repülőre. Repülök. A másik rokonomhoz költözök. Francia országba. Jobb lesz mindenkinek így.