The cheating ♡N.H.ff♡

5. Otthon, édes otthon 2/2.

Hazaérve kipakoltam a főznivalót a konyhapultra, majd Ken-hez beszéltem, de mivel nem válaszolt, megfordultam.

- Szívem! - szólítottam meg, de ki se látszott a hűtőből. Még oda se nézett. A háta mögé somfordáltam és átöleltem.  - Kenneth Bowman, mégis mit csinálsz tetőtől talpig a hűtőben? - kérdeztem a fülébe suttogva. Megfordult és szégyenlősen elmosolyodott.

- Bocsi Jess. - húzta el a száját. - Csak éhes vagyok...

- De Kicsim, máris kész az ebéd! - simítottam meg a pofiját. Nem nagyon hatotta meg. Imádja a hasát. - Jójó, ülj le, máris csinálok neked egy szendvicset. - mondtam, majd hálásan rám mosolygott.

Míg Ken ette a szendvicsét, én addig nekiálltam az ebédnek. Feltettem egy nagy lábas vizet forrni, majd bekevertem a szószt is. 30 perc múlva az ebédlőasztalnál ülve ettünk és beszélgettünk.

- Hmm Picim, ez nagyon nagyon finom! - mondta ámulva Ken. - Még mindig nagyon jól főzöl! - mosolygott és adott egy csókot.

- Köszönöm. - viszonoztam a csókját. - Tudod mire gondoltam? - kérdeztem tőle és ő érdeklődően figyelt rám.

- Na mire, Szépségem? - úgy imádom amikor így hív!

- Arra, hogy utó karácsonyi ajándéknak örökbe fogadhatnánk Lisa-nak kiskutyát. Már nagyon rég óta rágja a fülünket érte, tudod...És mivel mostantól kicsit többet fogunk dolgozni, jól jöhet neki ez a kis csoda. Bár úgy is Am-nél lesz sokszor, de akkor meg viszi oda. - mosolyogtam.

- Még mindig hihetetlen vagy. - mondta komolyan, majd egy apró mosoly jelent meg a szája sarkában. - Mindig meg tudsz lepni, nagyon jó ötleteid vannak Szívem! - mondta és jó hosszan megcsókolt. - Amúgy benne vagyok. Természetesen. Mi lenne, ha most beugranánk az éttermekbe és onnan meg egy menhelyre? - kérdezte bazsalyogva. 

- Oké! - csillant fel a szemem. Míg Ken letusolt, én addig gyorsan elmosogattam és rendet tettem. 20 perc múlva, már a sarki éttermünk parkolójába voltunk, amikor eszembe jutott, hogy otthon hagytam a telefonom. Szitkozódva szálltam ki, majd mondtam Kenneth-nek, hogy mindjárt jövök, csak hazaszaladok a telefonomért.

- Ne vigyelek el, Baba? - kérdezte.

- Nem, köszi. - mosolyogtam, majd odamentem és nyomtam egy puszit a szájára. - Sietek Kicsim! - és elindultam. Épp hogy kiértem a sarokra, egy ismerős autó kanyarodott be az utcánkba. Miközben én azon törtem a fejem, hogy rájöjjek, kié is lehetett ez az autó, az gyorsan bekanyarodott egy másik utcába. A rendszámot pont elcsíptem. Nem hittem a szememnek. Ez az a kocsi volt, amibe én 8 évvel ezelőtt, igencsak sokat ültem. De ki ülhetett benne??? Csak nem...Nem, ő biztos nem. Az nem lehet. Habár felhívott és küldött jegyeket is...NEM! Fejezed be Jessica!!!

Továbbsiettem az úton, vagy 2 méterenként hátra néztem, mert olyan érzésem volt, mintha követnének. Az ajtónk előtt, volt egy levél. Fura, hogy nem a postaládába volt bedobva...Beérve a házba, rá is jöttem, hogy miért.

"Remélem, helyre tudom hozni a dolgokat holnap...Csók Princess; xxxNH" Meglepődve dőltem el a kanapén. 

***************

Hát mégis ő volt az. Most már egészen biztos. NH...Niall Horan...A 8 évvel ezelőtti legnagyobb szerelmem. Az esküvőnk előtti nap, a legjobb barátnőmmel, Alison-nal kaptam rajta, ahogy csókolóznak. Nagyon dühös voltam mind a kettőjükre. Ali-vel akkor megszakítottam minden kapcsolatot, míg Niall-el addig beszéltem, ameddig le nem fújtuk az összes esküvői dolgokat. Onnan kezdve, vele sem beszéltem. Pár hónapig még hívogatott és a szüleim segítségével próbálkozott még, de nem hagytam magam. Kegyetlenül fájt, amit tett. Volt egy mélypontom, amikor anyukámmal elmentünk sétálni a közeli parkba, akkor ott megjelent Niall is, ott abban a szent pillanatban elgyengültem és hagytam, hogy magához szorítson. Csak hallgattam, hogy meséli, mi történt.