Ígéretek hálójában SZÜNETEL

⚫Anya-lánya bizalom⚫

11.

Ha valaki azt gondolná, hogy azután az éjszaka után, amikor kiöntöttük egymásnak a szívünket, azután Molnár Marcell és én a világ legédesebb és legnormálisabb barátságot testesítettük meg, annak üzenném, hogy NEM. A legkevesbé sem. Attól a naptól fogva egy kedves szót sem ejtettünk egymás felé. Bizony, egyet sem. És nem, nem azért, mert így titkoltuk a barátságunkat. Mások előtt szimplán egymáshoz sem szóltunk. Viszont amikor magunkra lettünk hagyva, kettesben, na, akkor kezdődött a baj. Ne essünk tévhitbe, ez nem azt jelentette, hogy utáltuk egymást. Egyszerűen csak, egy kicsit furcsán töltöttük el a közös perceket. Állandóan civakodtunk és nyaggattuk a másikat. Viszont pont erre volt szükségünk. A nyálas és hozzánk a legkevésbé sem illő beszélgetésekkel nem tudtuk volna úgy levezetni a feszültséget, mint a bolondozással. Persze előfordult, hogy leültünk komolyan beszélgetni, de a három hónap alatt max egyszer-kétszer, amikor muszáj volt. Például karácsonykor. Nehezünkre esett visszafognunk magunkat az elmebeteg ajándékokkal szemben, de végül sikerült úgy meglepnünk a másikat, hogy a barátságunk fontossága jutott elsőnek eszünkbe tőle és nem az, hogy hogyan öljük meg egymást. Onnantól fogva állandóan a csuklónkon hordtuk a bőrkarkötőt, amit egymástól kaptunk. Az övén az állt, hogy "Megígérem", az enyémen pedig a "Hihetetlen vagy" mondat. Lehet idétlenség, de mi tudtuk jól, hogy ezek voltak azok, amikről azonnal eszünkbe jutott a másik. Jó, persze egy képeslapot azért hozzádobtunk az ajándékhoz még, hogy a nyálasság mellett, a nevetés se maradjon ki a buliból. Az egész így volt rendjén. Az iskolai órákat, nehezen, de átvészeltük napról-napra. Sikerült megtalálni az aranyközéputat. Senki nem tudott a barátságunkról, de mindig ott voltunk egymásnak. Boxzsákként álltunk ki a másik mellett. Marci néha szószerint. Meglehet, hogy abban az időszakban egy kicsit sok kék-zöld foltot kapott..tőlem. Mentségemre szóljon, hogy mindig adott rá okot. Például egyszer megette a kedvenc sütimet, amit Ada készített nekem. Jó, hogy nekirontottam. Soha, senki ne nyúljon a sütimhez! Ez a szabály a mai napig él.

Születésnapom előtt egy héttel, január 10-én, szombaton is, épp a kedvenc sütimet majszoltam. Előttevaló este Adél nálunk aludt, így közösen csináltunk két nagy, nagyon nagy adag süteményt. Anyu is otthon volt, így amikor úgy éreztük, felrobantjuk a konyhát, akadt valaki, akinek a segítségére számíthattunk.

- Ez még mindig eszméletlen finom - motyogtam teletömött szájjal.

- Az bizony - tette a mosogatóba az addigra teljesen kipusztított süteményes tálat. - Azt hiszem lassan el kellene rejtenem előled - pillantott a citromos finomsággal felpakolt tányéromra.

- Ne merészeld - vetettem rá gyilkos tekintetem. - Nem hízlal, úgyhogy bátran fogyaszthatok belőle bármennyit - mosolyodtam el.

- Téged semmi sem hízlal - kacagott fel.

- Talán - motyogtam. - Viszont, ha már nálam betiltod, akkor az egész világon is tiltasd be, ugyanis képes vagyok bárkihez elmenni, csak azért, hogy lopjak az édességéből - magyaráztam komoly hangnemben.

- Van benne valami - nevetett tovább Ada. - Most mennem kell - lépett az ajtóhoz, vállára dobva a táskáját. - Fél óra múlva találkozunk Szabival és még boltba is tervezek menni.

Szabi és Ada. Tündérmesébe illő történet. Az elveszett királylány életében megjelent a szőke herceg. Első találkozásuk maga volt a csoda. Azon napon a királylány még nem fedte fel rejtett titkát, viszont, ahogy teltek a napok, rájött, hogy muszáj lesz elmondani kiszemeltjének mit is titkolt addig. Ígyhát, nem sokra rá, eljött az az idő is, mikor a királylány megnyílt hercegének. A szőke herceg elsőnek megrémült, ezért ott hagyta párját és elmenekült, összetörve a királylány szívét. Azt hinnénk, ezzel a történet le is zárult, de nem. A hős szerelmes megbánta megfutamodását, ezért hát felkereste szíve választottját és addig-addig udvarolt, míg vissza nem nyerte a királylány bizalmát. Ennek köszönhetően karácsony napján kijelentették, hogy ők: Boldogan élnek, míg meg nem...Szóval ők boldogan élnek, amíg.