Ígéretek hálójában SZÜNETEL

⚫Igaz barát⚫

14.

"- Sajnálom kincsem, de nem mehetünk most el a városba - pillantott felém az apám.

Az asztalnál ült, a kávéját szürcsölgette és a laptopját nyomkodta. Egy másodpercig sem nézett, csupán felémfordult, majd vissza a "fontos ügyeihez". Anyu épp dolgozni volt, magamra hagyva az apámmal.

- De megígérted! - visítottam toporzékolva.

- Tudom, drágám, de apunak épp közbejött valami.

Ez a világ legtermészetesebb dolgának számított. Ígérgetni azt jól tudott, de sohasem bírta betartani. Inkább végighallgatta a hisztijeimet, minthogy eleget tett volna a kérésemnek.

- Mindig ezt mondod! - ordítottam könnyes szemmekkel, majd beszaladtam a szobámba és magamra zártam az ajtót.

Apu és az ígéretei. Így lesz, úgy lesz, minden rendben lesz. Ehelyett kaptam a nagy semmit, de azt jó nagy adagban. Olyankor mindig órákig képes voltam hisztizni a párnámba fúrva a fejemet, senkivel és semmivel sem törődve. Bár nem mintha bárki is jött volna vígasztalni az anyámon kívűl.

- Bárcsak egyszer eltűnne az ígéreteivel együtt - szipogtam, mikor az ablakomhoz léptem.

Könnyeimet törölve és mindenféle haragos szöveget mormolva az orrom alatt bámultam az utcát. Az ablakom a másik bérházra nézett, de az utcát is nagyon jól átlehetett látni fentről. Azelőtt nem túl gyakran néztem ki. Az apám sosem engedte. Féltett, vagy mi. Aznap olyan dühös voltam rá, hogy legszívesebben minden szabályát megszegtem volna. Az ablakkal kezdtem, és azzal be is fejeztem. Egy zacskó csipsz zörgése állította le bosszúhadjárataim nagy terveit.

- Kérsz? - kérdezte csámcsogva egy fiú az szembenlévő ablakból.

Még kicsi voltam, csupán hét éves. Persze, hogy nem kellett sok, ahhoz, hogy felvidítsanak. A nasi és az a huncut mosoly, amit felém irányított éppen elegendő volt.

- Nem érek el odáig - biggyesztettem le a számat.

- Várj! - szólt, majd hirtelen eltűnt.

Azt hittem nem jön vissza, csak átver és egyedül hagy. Gondolataimat viszont megcáfolta, mikor visszatért egy seprű nyéllel és egy szatyorral. A zsákba tette a rágcsát, azt ráakasztotta a partvisra és felém irányította. Mikor már nyúltam érte, visszahúzta és vigyorogni kezdett.

- Van egy ajánlatom.

- Mi lenne az? - kulcsoltam össze az ujjaimat és azokra támasztva álamat szenteltem neki minden figyelmemet.

- Ha a barátom leszel, akkor kapsz - közölte magabiztosan ajánlatát.

- Legyen - bólintottam rá azonnal.

Abban a percben lett egy csomag csipszem és egy életreszóló barátságom.

Könnyedén igent mondtam, hisz gyerek voltam. Általában az ilyenek nem tartanak sokáig. Egy kisebb vita és a barátságnak lőttek. Viszont a miénk nem így alakult. Lassan, de biztosan erősödött meg a kapcsolatunk. Elsőnek csak esténként az ablakban beszélgettünk, megosztottuk egymással a finomságainkat és játékainkat. Három év "ablakbarátság" után áthívott magukhoz. A szüleimnek nem szóltam a dologról, ő készített egy átjárót a kettőnk ablaka közt. Elsőnek féltem átmenni, de végül mégis átjutottam hozzá. Idővel felváltva jártunk át egymáshoz. Mindig meséltünk egymásnak az álmainkról és a minket körülvevőkről. Tizennégy voltam, ő pedig tizenhat, amikor bemutattam anyunak. Addigra már a szüleim elváltak, így nem kellett az apai szigortól félnem. Anyu elfogadta, és engedélyt adott a barátság fenntartására. Nem mintha bárhogyis beleavatkozhatott volna. Ahhoz túl erős volt a kapcsolatunk. A bátyjámként néztem rá és senki sem tudott volna elválasztani a testvéremtől. Egészen a tizenötödik születésnapomig. Az ajándékját nem személyesem adta át. Mikor felébredtem, az már az ablakonban bárt egy borítékkal maga mellett. Abban búcsúzott el. Elköltöztek. Nem akart élőben elköszönni, azt hitte sehogyse engedtem volna el. Jól gondolta. Miután elment, azután is nehezen törődtem bele. De végül sikerült. Elfogadtam és éltem tovább az életemet nélküle. Kereken három évig, amíg újra fel nem bukkant. Amíg meg nem láttam újra az ablak túloldalán vigyorogva, azt a srácot, akit olyan rég láttam. Sokkal jobban hiányzott, mint hittem. És erre csak akkor jöttem rá, amikor ismét, annyi idő után meg nem hallottam Tóth Soma hangját.