Ígéretek hálójában SZÜNETEL

⚫Tábortüzes hétfő⚫

18.

Este tizenegy körül végeztem a szobámmal. Egy kicsi helyiségben találtunk mindenféle takarítóeszközt, ami segítette a munkánkat. Így leporoltam, áttöröltem a benti apró tárgyakat és bútorokat, majd felmostam. Az ablakot is letakarítottam, az ágyat pedig áthúztam. Az egész tökéletessé vált, olyanná, mint azelőtt volt, gyermekkoromban. Felüdített a gondolat, hogy a szoba a régi, ezért elégedetten terültem szét az ágyon.

- Elkészültél? - kopogtatott a nyitott ajtón Soma, majd levette a küszöb mögött a papucsot és átlépett a puha szőnyegre.

- El - nyögtem fel fáradtan. - És te?

- Már egy ideje - bólintott.

Az ágyamhoz sétált és hasra vágódott mellettem. Közelebb kúsztam hozzá, és fejemet a hátára helyeztem. Fura szaga volt.

- Te cigizel? - bámultam a plafont értetlenül.

- Ez meg hogy jött? - fordult az oldalára. A fejem a hasa mellé esett.

- Füst szagod van - fintorogtam.

Felült, magával húzva engem is. Mosolyogva végignézett rajtam, majd halkan felkacagott. Én továbbra is értetlenül néztem és próbáltam megfejteni nagy örömének okát.

- Öltözz fel és gyere hátra - mondta, majd kisétált.

- Nem dohányzom! - szóltam utána hangosabban.

- Gyere már! - röhögött.

A szekrényhez léptem, amiben már ott álltak a ruháim. Kivettem egy farmert, amit a cicanadrágomra húztam, és Marci pulcsiját, amit végül második vastag rétegként vettem fel. A szobám előtt belebújtam a papucsomba és a bakancsomért indultam. Teljesen meleg öltözetben mertem csak kilépni a fagyos hidegbe. Úgy néztem ki, mint egy eszkimó.

- Ha ilyen öltözettel indulok el az erdőbe, akkor van rá esély, hogy egy jetivel térek vissza? - mentem a hátsó udvarba a lépteimet figyelve.

- Ekkora emberként te lennél a jeti és max egy eszkimót tudnál hazahozni - röhögött fel.

Épp ugrottam volna neki, mikor észrevettem a tűz lángjait, amik egyre feljebb táncolták magukat. Körülötte minden rendbe lett hozva, olyan volt, mintha a múltban sétálgattam volna.

- Milyen nap van? - kérdeztem halkan.

- Tábortüzes hétfő - mosolyodott el halványan.

Megragadta a karomat és a kipárnázott padok felé húzott. Egyszerre huppantunk le egymás mellé. Mindketten bámultuk a lángok mozgását, teljesen eltűnve a gondolataink közt.

- Bori! Soma! - szólított minket Dédi.

Sosem árulta el az igazi nevét, nekünk csak a titokzatos Dédi volt. Többször szórakoztunk azzal, hogy ő egy kém és a Dédi az ügynöki neve. "007-es Dédi ügynök! Jelentést kérek!"

- Gyertek ki az udvarra! Gyorsan, gyorsan!

Épp összevesztünk Somával egy idióta játékon, ezért nem voltunk hajlandóak egymással társalogni. Így Dédinek kellet segíteni a dolgokon. Ki kellett találnia valamit, hogy javítson a helyzeten. Ez volt a tábortüzes hétfőt.

- Elmondjátok a gondotokat, majd rádobtok egy kis fadarabot. Az nyer, akinek végül semmi haragja nem marad a másik felé - magyarázta el kedvesen a szabályokat Dédi, majd leült az egyik padra.

Attól a naptól kezdve, minden alkalommal eljátszottuk ezt. Minden problémánkat elégettük és felhőtlen boldogsággal kezdtünk neki a hétnek. Hálás voltam ezért Dédinek akkor, abban a pillanatban, és évekkel később is.