One Step from You

1. fejezet - Ismerkedés

Az anyám új barátja pontosan két napja költözött be hozzánk a fiával. Ez alatt az időszak alatt nem sokat találkoztam velük. Én gimnáziumba járok, az anyám éjjel-nappal dolgozik és szemlátomást Rick is, a „mostohaapám".

Az újdonsült mostohatestvérem, Noah pedig a szobájában gubbaszt és nem igazán erőltette magát, hogy ismerkedjen. Szóval egészen idáig senkivel nem kellett kényszervigyorral az arcomon beszélgetést folytatnom. Bár Ricket már ismertem, Noah-val még csak most találkoztam, bár nagy színre lépése csupán egy odadörmögött „hellóból" állt.

Így tehát minden csodásan telt, és már abban reménykedtem, hogy az újdonsült családtagjaimmal való kapcsolatom örökre megtartja ezt a tisztes távolságot, azonban anya bejelentette, hogy családi hétvégét tartunk. Azaz, együtt sütögetünk, beszélgetünk és „mókázunk", ahogy ő mondta. Alig várom...

Gyűlölök sütögetni, beszélgetni, és legfőképpen mókázni. Legalábbis az anyámmal és a családomnak nevezett idegenekkel együtt, biztosan.

Mégis kénytelen voltam szombat este, pontban nyolckor megjelenni a kertünkben. Anya és Rick éppen a tűzre tettek fát és előkészítették a grillhúst. Noah egy napozószékben ült, kezében a telefonjával. A kijelzőt húzkodta és nyomkodta, mint egy megszállott.

Letelepedtem egy mellette tisztes távolságban levő napozószékbe és magamra húztam egy pokrócot. Egészen kellemes volt ez a kis idilli kép, meleg tűz, sötétség, kellemes idő, a nyárs sercegése és finom illata. Majdnem megfeledkeztem a tényről, hogy mindez csak egy kényszer beavatási szertartás valami családi összekovácsolódásba.

Anya megörült nekem és egyből felém fordult.

- Hát itt vagy, Emily! – vigyorgott. – Mit kérsz enni? Van grillcsirke, grillkolbász és virsli.

- Öhm... pillecukrot.

Szúrósan meredt rám.

- Kapsz grillcsirkét.

Vállat vontam és tovább bambultam magam elé. Hamarosan megsült a vacsora és Rick felém nyújtotta egy tányéron a csirkét és egy kis kenyeret. Rick egyébként rendes pasasnak tűnt. Normálisan viselkedett velem általában és úgy tűnt anyát is szereti. Szóval nem bántam vele ellenségesen. Mivel már pár hónap alatt sikerült megszoknom Rick gyakori jelenlétét, nem okozott különösebb nehézségeket. Annál inkább zavart a jobb oldalamon gubbasztó alak, aki még mindig a képernyőt mókulta.

Rick Noah orra alá is odadugott egy tányért. Noah morogott, felnézett a telefonból, elvette a kaját, majd visszatért virtuális életéhez.

Anya és Rick leültek és kissé feszengve néztek ránk. Úgy tudtam anya is találkozott már Noah-val ezelőtt, de csak pár alkalommal és csak futólag. Szóval még neki is új volt Rick fiának jelenléte.

- Szóval, Noah – kezdett bele anya – Rick mesélte, hogy idén kezdted az egyetemet. Mit is tanulsz ott?

- Informatikát – mondta fel sem nézve. Nem meglepő.

- És az ott a házi feladat? – bökött a telefonra anya kínosan nevetve. Noah végre felnézett és furcsán meredt anyámra.

- Nem..

- Akkor tedd el – szólt rá Rick élesen. Noah kelletlenül zsebre rakta a telefont és felsóhajtott.

- Tehát érdekes az egyetem? – folytatta anya az eszmecserét. Noah vállat vont.

- Attól függ, honnan nézzük. Jó csajok vannak, akik mindenre kaphatóak. Sajnos ez az egyetlen erőssége a sulinak.

Anya segítségkérően nézett Rickre. Megerősítést várt, hogy ez egy vicc volt, majd felnevetett és felém fordult.

- Emily jövőre kezdi az egyetemet. Bár még fogalma sincs mit szeretne tanulni, ugye Emily? Emily gyönyörűen fest. Mutasd meg Noah-nak! Biztos megnézné.

Rémülten néztem anyára és Rickre.

- Dehogy! Senkinek nem mutatom meg – magyaráztam Noahnak bocsánatkérően. – És Noah-t amúgy sem hiszem, hogy érdekli.

Noah úgy nézett rám, mintha csak most venné észre, hogy ott vagyok. Vagy, hogy egyáltalán létezem. Egy ideig méregetett, majd úgy tűnt dűlőre jutott valamivel kapcsolatban.

- Pedig szívesen megnézném – mondta.

Ez jelentősen megdöbbentett. Anyára pillantgattam, hátha megment, de ők csak lelkesen vigyorogtak. Gondolom valami olyasmi pöröghetett a fejében, hogy „Jajj, de jó! A gyerekek jól kijönnek egymással".

- Oké – egyeztem bele... - Gyere.

Felálltunk és elindultunk a szobámba. Noah engedelmesen követett. A szobámba érve, becsuktam az ajtót magunk mögött és mostohabátyámra pillantottam. A szobámat vizslatta. Úgy tűnt mindent szemügyre vesz, a polcomat, a posztereim, a könyveim.

- Hát... Itt van pár – böktem a szekrényajtómra. Pár festményemet kiragasztottam oda, amikre büszke voltam. Többek között egy csillagos égbolt, meg úgy hat másmilyen égbolt különböző módon megfestve.

- Szereted az eget – jelentette ki.

- Ja...

Nézegette a munkáimat, majd egy jó adag kínos csönd elteltével a tekintete megállapodott rajtam.

- Nagyon szépen festesz.

- Ezt kábé úgy mondod, mint ahogy egy ötévest dicsérnek meg – szaladt ki a számon. Egy pillanatig csak bámult, aztán elnevette magát. Jéé, vannak fogai! Egészen szép fogai, ami azt illeti.

- Nem értek a művészetekhez, de nagyon élethű. És sokkal jobb, mint azok az ős öreg festők, akik mindenféle plecsniket kentek a vászonra.

Na, ezen nekem kellett kacagnom. Egyetértően bólintottam.

- Köszönöm. Ilyen szép bókot még soha nem kaptam – vigyorogtam.

- Az az igazság, hogy csak meg akartam lógni a tábortüzes kínvallatásról – vallotta be.

- Sejtettem – bólintottam. – Nem gond, ha lelépsz. Szívesen fedezlek. Ha idefent maradunk talán azt gondolják, olyan jól kijövünk egymással, hogy a világért sem zavarnának meg minket. Az anyám már csak ilyen.

Halványan mosolygott. Az előző kínos csönddel kapcsolatban pedig tévedtem: ezt követte a valódi kínos csönd. Az ajkamat harapdáltam, Noah pedig feszengve nézelődött a szobámban.

- Hogy viseled? – kérdeztem.

Azonnal tudta mire gondolok, és bár azt gondoltam nem fog válaszolni, mégis meglepett.

- Szarul. Az anyád kedves nőnek tűnik, de az egyetlen dolog amit soha nem akartam, az az, hogy új helyre kelljen költöznöm. De amíg apa fizeti az egyetemet, addig nem költözhetek el tőle, ez a megállapodásunk. Meg hát, addig amúgy sem tudnám miből fizetni a lakbért.

- Remélem, azért nem lesz itt olyan szörnyű. Rick jó ember és megérdemli, hogy boldog legyen.

Szaporán bólogatott.

- Tudom. Ez az egy dolog, ami miatt elviselem ezt.

Most rajtam volt a sor a bólogatásban. Hallottam odakintről, ahogy anyáék összepakolnak. Valószínűleg megették a vacsorát és eloltották a tüzet. Gondolatban meggyászoltam az elszalasztott grillcsirkét és reméltem, hogy anya elteszi nekem a maradékot.

- Azt hiszem, lefekszem – szólt Noah.

- Oké.

Ahogy elhagyta a szobát hamarosan én is lefeküdtem, bár még jó ideig nem aludtam. Nagyon rég óta nehezen alszom. Körülbelül két óra, mire sikerült álomba merülnöm és könnyen felébredek. Persze a legtöbb ember tíz perc alatt elalszik, míg én a gondolataimba kuszálódva forgolódok. Irigylem őket.