One Step from You

13. Fejezet - Ketten

Anya és Rick összecsomagoltak, minden készen állt az útra. Csak ők maguk nem.

- A hűtőbe tettem ebédet, holnapra még elég lesz. Viszont vettem csirkét, meg tudjátok sütni. Ha esetleg nem lenne mit ennetek, akkor menjetek át a szomdéba, Marie nénihez, szóltam neki, hogy elmegyünk és talán majd beugrotok hozzá. És...

- Anya - ismételtem ötvenedszerre. - Nem fogunk éhen halni... Megoldjuk, ne aggódj. Csak végre élvezd a pihenést. Majd írok sms-t, napi húszat is ha kell, csak nyugodj már meg.

Anyáék szobájában ültem az ágy szélén, ő pedig a kézitáskája tartalmát ellenőrizte már harmadszor. Csinos, fehér ruhát viselt, fehér csizmával. 

- Rendben - sóhajtott fel. - Tudom, hogy így is keveset vagyok itthon... De ennyi időre még nem hagytalak itt, egyedül - mondta kissé idegesen.

- Nem leszek egyedül. Noah is itt lesz, és tök jól kijövünk, szóval minden rendben lesz - hazudtam a lehető legjobb műmosolyommal. Anya visszamosolygott rám és végre becsukta a táskáját. 

- Oké, igaz. Akkor hát azt hiszem kész vagyok.

Rick ezt meghallva hálásan lépett be az ajtón, hogy segítsen anyának levinni a csomagokat. Bepakolták a kocsiba a maradék pár táskát; Noah és én pedig a teraszon álltunk és figyeltük a procedúrát. Nem igazán pillantottunk egymásra és nem is szóltunk semmit, de valahogy mégsem volt kínos a helyzet. 

Kora reggel volt, szóval kissé hűvös. Én meg pizsamanadrágban és kardigánban álldogáltam, szóval igazán vártam már a pillanatot, hogy visszamehessek a jó melegbe.

- Nagyon vigyázzatok magatokra - lépett hozzánk anya, miután minden cuccot berámoltak a csomagtartóba. - Hívjatok, ha van valami! És írjatok!

Anya odalépett hozzám, megölelt, majd Noah-hoz is odalépett és ő is kapott egy jó szoros ölelést.

- Hát, kölykök,  indulhat a buli - vigyorgott ránk Rick is. Felnevettem és megöleltem őt is. Rick ezt követően átölelte Noah-t is, majd beszálltak az autóba. Végre.

Ahogy Noah-val beléptünk az immáron szülőmentes lakásba, egymásra pillantottunk és muszáj volt vigyorognunk.

- Mi a terved ma estére? - kérdezte.

- Ráérek - vágtam rá.

- Áthívom Dean-t és a többieket, ha nem baj.

Bólogattam és akaratlanul is vigyorogni kezdtem.

- Mi van? - pillantott rám Noah somolyogva.

- Semmi. Csak még soha nem voltam szülői felügyelet nélkül itthon. Olyan jó érzés!

- Komolyan? Én állandóan egyedül voltam itthon - mondta önelégülten. - Mellesleg - tette hozzá - visszakaptam a jogosítványomat. Ha nem gond, elkérném a kocsit néha.

Vállat vontam. Anya régi kocsiját én használom, de valójában ez kimerül abban, hogy elmegyek vele a suliig meg vissza.

- Felőlem. Csak fizesd ki a károkat.

Noah a szemét forgatta.

Sajnos mindenképpen suliba kellett mennem, de szerencsére hamar eltelt a nap. Utána egy gyors bevásárlás, aztán 6 óra körül már haza is értem. Szerencsétlenségemre éppen egy kellemetlen szituáció kellős közepébe csöppentem ahogy beléptem a bejárati ajtón.

- Hagyjuk már ezt - hallottam Noah hangját a konyhábó. Ideges volt.

- Miért? Mert nincs jobb magyarázatod?