✨HISTORY✨ /Harry Styles fanfiction/

9. We took a chance

- Miben segíthetek?- kérdeztem majdnem robothangon, érzelemmentesen.

- Egy kávét szeretnék, három cukorral és pár percet- válaszolt.

- A kávé készül. Minek neked pár perc?- vetettem oda sértődötten.

A szívem mélyén valahogy vártam ezt a találkozást a hétvégén, de most, hogy ott állt előttem teljesen megijedtem a helyzettől. Szerettem volna megmutatni neki, hogy túl vagyok rajta, de hazudni sosem tudtam túl jól. Pláne nem személyesen. Így egy tizenéves tinilányra hasonlíthattam, ahogy próbálkoztam jégkirálynőnek tűnni.

Harry mindenesetre nem volt szívbajos, nem tűnt fel neki, vagy csak nem akarta észrevenni, hogy mennyire szenvedek. Teljesen nyugodtan, reménykedve válaszolt, ami csak még inkább elbizonytalanított.

- Szeretnék veled beszélgetni. Mikor lesz ebédszüneted?- előkapta a telefonját és pont megpillantottam a háttérképét, mire gyorsan vissza is zárta- Egy félóra múlva?

- Miről kéne beszélgetnünk?- vágtam közbe kimérten. Pedig magamban igazán keserű voltam. A háttérképe egy sima fehér kép volt. Semmi minta, írás vagy barátok. Tudtam, hogy baj van, mert márciusban is volt háttérképe. Jobban szemügyrevettem és láttam, hogy tényleg gáz van az életében. Fekete nadrág, Adidas cipzáras, fekete pulcsi- nyakig felhúzva. A szeme alatt fekete karikák húzódtak, ami nem volt túl nagy újdonság, de most valahogy mégjobban ki voltak hansúlyozva. A rövid haja össze-vissza állt, látszott, hogy semmit nem foglalkozott vele.

- Figyelj- váltott hirtelen komolyra- nem akartam úgy idejönni, hogy meg tudom magyarázni a dolgokat, mert nem mentségeket akarok keresni, hanem megbeszélni. Vannak dolgok, amiket lehet, hogy tudni szeretnél. És amúgyis kíváncsi vagyok rád. Itt voltam pénteken és amikor mondtad- itt megállt, összeszorította az állkapcsát majd vett egy mély levegőt és folytatta- amikor mondtad azokat és, hogy mégis megcsináltad. Nagyon tetszett, iszonyatosan ügyes voltál. Ed is odavolt érted. Tegnap is felhozta a témát, mondta, hogy nem hívtad fel. Ugye nem akarod visszadobni a lehetőséget?

- Lehet, hogy nem azért jöttél, hogy mentegetőzz, de nekem nagyon úgy tűnik és nem, szerintem nem akarok dolgokat tudni. Amúgy meg semmi közöd ahhoz, hogy milyen lehetőségeket dobok vissza és miket nem.

- Tudom, hogy meg vagy sértődve, mert nagyon bunkó voltam veled, de…

- Állj- állítottam meg, még mielőtt nagyon belelendült volna a mesélésbe- Ez a munkahelyem. Nem jöhetsz csak be egyik percben, hogy lerombold a hangulatot és amúgyis biztosan észrevettek már, remélem képet nem csináltak. Szóval az ebédszünetemből nagylelkűen adok neked öt percet és ennyi, értetted?- határozottan bólintott egyet- Itt a kávéd, ülj le valahova hátra, ne kelts nagy feltűnést, fél óra múlva szünetem van.

Átcsúsztatott egy kis aprót, mire összeráncoltam a szemöldököm, aztán felmutatta a bögréjét és a reakciómat meg sem várva végigsétált az egész kávézón, hogy a legeldugottabb sarokba érhessen, a kis színpad mellé.

Megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle az összes aranyos, nyálas és Harry-s dolgot, majd folytattam a munkám.

Láttam, ahogy pár srác odament hozzá, képet kérni, amit nem is értettem, hiszen iskolaidő volt, Harry vigyorogva bólogatott és mondott valamit nekik, mire elnevették magukat. Pár percig még beszélgettek, majd hatalmas éljenzés vette kezdetét a sarokban. A pultnál ülő idős bácsi, aki minden hétfő reggelét velünk kezdte egy újságot olvasva, ciccegett egy pár sort a mai fiatalokról. Mivel mindenki a hangos társaságot szuggerálta odaléptem hozzájuk, megigazítottam a kötényem és megköszörültem a torkom. Elnyelte a fiúk hangja, de szerencsére Harry észrevett és kérdőn rámpillantott, mire mindenki elcsendesedett és rám figyelt.

- Megkérhetlek titeket, hogy csendesebben legyetek, mert a többi vendég nyugalmát zavarjátok.

Az egyik srác, aki nagyjából másfél fejjel volt magasabb tőlem kajánul vigyorogva figyelt:

- Egy telefonszám ellenében bármi elintézhető- kacsintott mondandója nyomatékosításának érdekében.

Hitetlenkedve bámultam a gyerekre, a többiek “húú”-ztak, Harold pedig a pulcsija ujjával babrált idegességében.

- Drágám, pár év múlva visszatérhetünk rá- nyögtem ki végül, hogy kicsit oldjam a feszültséget, a barátai elkerekedett szemekkel néztek rám- De tényleg legyetek halkabbak, kérlek.

- Mi történik itt?- jelent meg hirtelen mellettünk Janet.

- Jane néni- kiáltott fel az egyik fiú és máris szorosan megölelte a nőt, aki boldogan fogadta.

- Conny. Hogy vagy? Mit csináltatok már megint? Ugye nem zavartak?- pillantott rám Janet zavartan- Ő a keresztfiam, Conrad.

- Csak egy kicsit hangosak voltak- legyintettem- de már mindent megoldottunk.

- De Jane néni, itt van Harry Styles- mutatott a kócosra, aki mosolyogva intett egyet Janet felé- És képzeld, hogy megígérte, hogy énekel nekünk valamit. Ugye használhatja a színpadot? Csak egy dalra, Jane néni.

A kissrác (kb. 16 éves lehetett) olyan ördögien vetette be nagynénjénél minden báját, hogy Janet végül rábólintott az ügyre, így történt az, hogy Harry perceken belül mini-koncertet adott nekünk.