✨HISTORY✨ /Harry Styles fanfiction/

12. It's a beautiful sound

Shan még szerda délután hazaindult Doncasterbe. Szerencsére Ronald kevés győzködés után elengedte őt, persze a lelkére kötötte, hogy a szabadsága lejárta után hazajön. Én sajnos nem tudtam hazamenni vele, mert dolgoznom kellett. Pláne, hogy még bevállaltam a csütörtöki zárást is egyedül, amit ketten szoktunk Shan-nel, de mindegy megérte, mert így legalább a barátnőm kikapcsolódhat és a szeretteivel töltheti az időt. Megígérte, hogy majd hív és, hogy siet haza.

Szerda délután fáradtan estem be az ajtón, ami szokatlanul üres és csendes volt. Őszintén egy kicsit szomorú voltam, hogy az elkövetkező napokat egyedül kell töltenem. Még csak nem is volt senki, akit áthívhattam volna magamhoz. Most az egyszer gondolkoztam el azon, hogy miért is nincsenek barátaim, Shanen kívül. Valószínüleg azért, mert ketten mindig is jól megvoltunk, soha nem unatkoztunk szörnyen, mindig kitaláltunk valamit. Bulizni sem nagyon jártunk el, csak nagyon ritkán. Általában nem bántam, hogy kicsit "elzárkózva" élek, de most amikor a magány beterített kicsit bántam.

Ettől függetlenül nem indultam útnak, már csak azért sem, mert hétköznap volt. Másrészt úgyis húsz perc alatt meguntam volna, egyedül meg nem jó inni, szóval inkább a sorozatnézés mellett döntöttem.

Csütörtökön délutános voltam, aminek szívből örültem, mivel délelőtt még főzni is volt időm, hogy mire estére hazaérek legyen meleg kajám. A főzést egyként mindig nehézkesen oldjuk meg Sharonnal. Ő nem szeret főzni én meg szimplán, gyakran lusta vagyok hozzá. Ma azonban jó érzés volt rádióhallgatás közben a spagetti tésztát kifőzni és dúdolgatni. Még gyorsan megebédeltem indulás előtt és kezdődhetett is a munka.

A délután egész gyorsan elszaladt, már tényleg csak páran tévedtek be egy-egy péksüteményért és a munkatársaim is készülődtek haza. Az utolsó, aki rajtam kívül elment az Patrick volt, az egyik cukrászunk, aki még odakészített nekem pár megmaradt sütit. Személy szerint, elég édesszájúnak mondom magam, ezért hamar nekivetettem magam, de előtte még kicseréltem a kis táblát a "zárva" feliratúra. Még egyszer fel kellett mosnom, meg feltörölni az asztalokat, székeket, de előtte a jól megérdemelt sütit akartam kivégezni.

Az egyik egy iszonyatosan porcukros darab volt, amitől majdnem megfulladtam. Irdatlan köhögőroham jött rám, ezért gyorsan engedtem magamnak egy pohár vizet, így a köhögés lecsillapodott, de a szemeim könnyben úsztak.

Hirtelen kinyílt az ajtó, de amíg próbáltam rendezni magam nem akartam megszólalni, ezért csak a hajamat és ruhámat igazgatva odavetettem: zárva vagyunk, de ki is van írva. Csend honolt a kávézóban, még utoljára letöröltem a számat és meg akartam fordulni, de abban a pillanatban valaki elkezdett gitározni.

Majd a gitárszó mellé egy eltéveszthetetlen, ismerős, mély hang csatlakozott. Meglepettségemben úgy fordultam meg, hogy levertem a többi péksütit a pultról, de nem is tudtam vele foglalkozni, mert az, amit és ahogyan Harry énekelt megbabonázott. A dalt még soha nem hallottam, de mind a szöveg, mind a dallam megfogott és rólam szólt. Pontosabban rólunk Harryvel.

Nem tudom, hol fekszel, csak azt, hogy nem velem

Nem tudom, mit mondanék, ha összefutnánk az utcán

Nem akarom a rokonszenved

De nem tudod, mit csinálsz velem

Oh, Anna

Mindig mikor látom az arcod

Olyan sok mindent tehetnék

Oh, Anna

Nem tudom, milyen mikor füst keveredik parfümödbe

Szóval rágj meg és köpj ki, nem veszthetek semmit.

Amint befejezte még jobban lefagytam. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem. Egyszer csak megjelent egy gitárral a kezében és énekelni kezdett. Nem tudtam, hogy mit csináljak, de ő megkönnyítette a dolgom. Kikerülte a pultot, elém állt, megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett. Órákon át képes lettem volna így állni vele. Ennyi is volt az, hogy tartom magam a büszkeségem miatt.

- Szeretlek Ann Smith és helyre akarom hozni a dolgokat. Nem ígérem, hogy nem lesznek nehézségek és, hogy zökkenőmentes lesz, de minden erőmmel azon leszek, hogy boldoggá tegyelek, mert amióta eljöttem nem telt el olyan nap, hogy ne gondoltam volna rád és arra, hogy mennyire csúnyán megbántottalak. Az a sírós arcod örökre beleégett a gondolataimba és te vagy az, aki akaratlanul is terelgetsz az utamon. Nem akarlak még egyszer elveszíteni. Megint megtudtam, hogy milyen nélküled élni, de őszintén bevallom, hogy szörnyű. Te vagy a mindenem és veled akarok lenni, Ann. Kérlek mondd, hogy te is ezt szeretnéd. Szeretlek, szerelmes vagyok beléd, Ann.

A szavakat alig fogtam fel, csak azon tudtam gondolkodni, hogy mégis mivel érdemeltem ki Harold Edward Styles-t és, hogy ő már nem is egy ember csak, hanem egy csoda. Az én csodám.

Széles mosolyra húzódott a szám és ajkaimat övére tapasztottam, majd szinte a szájába suttogtam:

- Szeretlek Harry. Mindennél jobban.