✨HISTORY✨ /Harry Styles fanfiction/

11. Why did I ever wanna let you go?

- Miért tudsz mindig csak ezzel jönni? Ha annyira fontos lennék neked, akkor el sem küldtél volna. De te megint visszajössz azzal, hogy hiányzom. Nem, Harold. Ez már nem így működik. Tenned kéne ahhoz valamit végre. Azt sem tudom már ki vagy. És fogalmad sincs arról, hogy min mentem keresztül az elmúlt fél évben miattad. Semmit sem tudsz. De már nem is biztos, hogy akarom, hogy tudd.

- Nem, Ann. Tényleg nem tudom, de ezért vagyok itt, hogy megtudjam. Ann. Komolyan. Én... Sajnálom. Tényleg. Iszonyatosan. Szánalmas vagyok.

Ahogy összezavarodva habogott az volt a világ egyben legédesebb és legszánalmasabb látványa. Annyi dolog lett volna még a nyelvemen, de egyszerűen nem ment. Összeütöttem a tenyerem és folytattam volna a monológom, de megjelent Shan és felállította Harry-t.

- Most kijössz velem- közölte ellentmondást nem tűrő hangon és rámkacsintott.

- Mi? Miért?- értetlenkedett és nekem akkor esett le, hogy Sharon azért jött, mert véletlenül tapsoltam. Nem mehettem utánuk, mert a büszkeségem nem engedte, helyette inkább próbáltam nem a nagy ablakok felé pillantgatni és összepakoltam a cuccom, hogy folytassam a munkám. Mintha mi sem történt volna- megint.

Láttam, ahogy kint Shan hevesen gesztikulálva magyarázott a megilletődött Haroldnak, aki próbálja magát megvédeni, de nem sikerül. Végül szóhoz jutott és magyarázott és magyarázott és még mindig, majd mondtak még valamit, végül elment.

Janet és néhány munkatárs is kijött az előtérbe, hogy megnézze minden rendben van-e, de mivel nem találtak semmi rendelleneset visszafordultak a dolgukra.

Sharon visszajött a pultba, nem mondott semmit, én pedig nem akartam kérdezni, ezért egész nap nem is szóltunk egymáshoz. Pláne, mivel én hamarabb végeztem, mint ő, és otthon is bezárkóztam a szobámba.

Éjjel is forgolódva küszködtem az alvással, mire kinyílt az ajtóm és egy pizsamás Sharon jelent meg.

- Sajnálom- kezdtem és szinte azonnal, amint átölelt el is sírtam magam.

- Sajnálom- és ő is sírni kezdett.

Az egész nap feszültsége és elkeseredettsége kiszakadt belőlem. Mondanom sem kell, hogy majdnem hajnalig beszélgettünk, mindenféléről, kivéve Haroldról.

A kedd az előző napokhoz képest eseménytelenül telt. A Graceland személyzete között híre ment a Harry-s dolognak, aminek egyáltalán nem örültem és próbáltam kivédeni a kérdéseket.

Szerdán reggel együtt kezdtünk Shan-nal, de mivel már az ágyból is bal lábbal kelt ki nem alakult túl jól a délelőtt. Az ebédszünete előtt pontosan fél órával azonban elejtett körülbelül hét bögrét, poharat, amitől végképp kikészült. Na meg Ronald is, ezért be is hívta az irodájába. Fogalmam sem volt, hogy mitől lehetett ilyen feszült, nem említett semmit ezzel kapcsolatban. Ahogy kiviharzott az előtéren át az utcára, segítséget kérőn pillantottam Timre és Kitty-re, akik aznap bent voltak még velünk, majd szaladtam Sharon után.

Szerencsére elég hamar utolértem a következő utcára fordult be, pontosan a Graceland hátsó bejáratához ment, ahol a kis patkán foglalt helyet, majd a zsebéből előhúzott egy dobozt, amin meglepődtem.

- Shan te dohányzol?- nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek rá. Nem akartam számonkérő lenni, de egyszer már elmesélte, hogy csak végszükség esetén szokott cigarettához fordulni.

- Igen Ann. És tudom, nagyon jól tudom, hogy mennyire káros és nem kéne, blabla- motyogta-, de most erre van szükségem és ne szólj bele, légyszives.

- Mi a baj?- leültem mellé és a hátára tettem a kezem.

- Igazán akarod tudni?- fordult felém és a szeme sarkában könnycseppet véltem felfedezni, mire bólintottam.

- Csődöt mondtam. Gyerekként, lelkitársként, legjobb barátnőként, munkatársként, mindenhogyan, érted? Anyám születésnapjáról teljesen megfeledkeztem. Holnap lesz, de én nem tudok hazamenni. Ma láttad, hogy milyen szerencsétlen voltam, Ron ki is akadt rám. És van valami, amit nem mondtam el neked még.

- Várj, várj- szakítottam félbe- Menj haza. Akár ma délután. Együtt kimagyarázzuk Ronaldnál. Megoldom, hogy el tudj kicsit szabadulni ettől a közegtől. Jót fog neked tenni egy kis kikapcsolódás. A mai bárkivel megeshet. Ne ostromold magad emiatt.

- Szerinted hazaengednének?- pillantott rám és újra a szájához emelte a cigarettát.

- Biztos vagyok benne- mosolyodtam el halványan.

Olyan elkeseredetten pillantott rám. Szinte láttam az arcán a gondterheltséget. Rá volt írva, hogy mennyire elfáradt az utóbbi időszakban és, hogy emiatt mennyire szégyellte magát.

- Van még valami- bökte ki egy kis csend után- Amikor hétfőn Harry énekelt és te éppen hátul voltál, akkor az egyik számot neked énekelte. Azt hiszem egy One Direction-dal volt. Utána kérdezte, hogy hova tűntél én pedig azt mondtam. Azt mondtam, hogy nem akartad hallgatni. Haragudtam rá, mert láttam, hogy mennyire rosszul esett a hirtelen felbukkanása és féltettelek. Aztán meg amikor tapsoltál és kint elbeszélgettem vele, akkor mondott valamit, amit megígértem neki, hogy nem adom tovább senkinek, de egyet tudnod kell. Ő még mindig többet érez irántad és helyre akarja hozni.

Pár perc alatt némán magamban emésztgettem a hallottakat.

- Mondj már valamit, kérlek- könyörgött sírva.

- Te vagy a legjobb barátnőm- öleltem át szorosan és így is gondoltam.