13. Baby look what you've done to me

224 10 2
                                    

- Nézd miattad már nem tudom megenni azt a sütit- mutattam a földön heverő darabra tettetett szomorúsággal és már indultam is feltakarítani.

- Ne aggódj- kapott el hátulról és szorosan átkulcsolta a kezeit a hasamnál-, mostantól annyi sütit veszek neked, amennyit csak akarsz.

Libabőrös lettem attól, ahogy belesuttogott a hajamba, olyan különös érzés volt. Egyszerre éreztem azt, hogy majd kiugrok a bőrömből a mérhetetlen boldogság miatt, de ott motoszkált bennem még kicsit a múlt, amit szerettem volna elengedni, de nem ment egyik pillanatról a másikra.

Gyorsan letakarítottam az asztalokat és hátul helyet foglaltunk a színpad előtt. Harry hozott magával egy üveg bort és néhány szendvicset, amit ő maga készített. Ahogy elnéztem a kis nyomi szendvicseket, akaratlanul is elmosolyodtam.

- Talán nem tetszik?- kérdezte sértődötten, de láttam, hogy alig tudja visszatartani a vigyorát.

- De, nagyon- bizonygattam és bele is haraptam.

- Jó, meglehet, hogy nem vagyok szakács, de azért annyira nem is rossz- mondta, de az első falat után láttam, ahogy kissé eltorzul az arca- Szerinted nem sok a majonéz?

Csak hümmögni tudtam, ugyanis szörnyen tele volt majonézzel, csak azt lehetett érezni. Megbeszéltük, hogy legközelebb én készítem a kaját.

Kibontottuk a bort és inni kezdtük, aminek következtében teljesen jól éreztük magunkat. Nem voltunk részegek, de a hangulat kellőképpen meg lett alapozva.

- Csak arra tudok gondolni, hogy milyen szerencsés vagyok- suttogta az arcomba, miközben kisimított egy tincset. Az ölében ültem, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Úgy tartott, mint egy igazi kincset és ezzel (is) teljesen levett a lábamról. Újra megcsókoltam és beletúrtam a hajába, mire ő felmordult.

- Haza kéne mennünk- toltam el kicsit magamtól, mivel kezdtem nagyon elfáradni és még haza is kellett gyalogolnunk. Elpakoltunk magunk után majd a kávézót bezárva elindultunk a hűvös szeptemberi estébe.

- Feljössz?- kérdeztem már tényleg kómásan a kapunk előtt- Csak én alszom ma itt és amúgy sem szeretnék egyedül lenni.

Semmi másra nem vágytam, minthogy bedőljek a puha ágyamba, pontosan Harry mellé és végigaludjam a hetet. Teljesen kimerültem és a bor már csak egy kis ráadás volt az álmosságomra. Szerencsére Harry is így gondolhatta, mert csak biccentett, aztán ahogy beléptünk a kapun felkapott és menyasszony-pózba cipelt fel a második emeletre. Nem akartam szólni, hogy van lift is- olyan hősiesen viselkedett, nem akartam elrontani.

Az ágyamon feküdtünk, én átöltöztem a pizsamámba, Harry pedig csak egy boxert viselt. Már csak a gyengéd szuszogását hallottam a nyakhajlatomnál, az egyik kezével a derekam karolta, míg a másikkal a fejét támasztotta meg.

- Jaj te- sóhajtottam suttogva, nehogy felkeltsem- Ha tudnád, mióta várok erre.

Hirtelen közelebb húzott magához és adott egy puszit a nyakamra, így aludtam hát el.

Reggel a szokásosnál később keltem, de nem is volt gond, hiszen csak kettőre kellett bemennem, ennek a szokásosnál jobban örültem, mert volt rendesen időm felkelni, enni, lefürdeni, hajat mosni és Harry-nek is kaját készíteni, mert ő még mindig aludt, pedig véletlenül leejtettem a szobámban a hajszárítót is, de ettől sem riadt fel. Aminek egyrészt örültem, másrészt viszont aggódtam, hogyan tud ilyen mélyen aludni.

Éppen a tojásrántottát készítettem neki, hogy most már felkeltsem egy kicsit, hiszen egy óra múlva indulnom is kellett, amikor megjelent a konyhaajtóban a tegnapi alsójában, iszonyatosan kócos hajjal és a világ legédesebb gödröcske-villantós mosolyával.

- Jó reggelt- mosolyogtam rá, mire egy csókkal köszöntött.

- Mit csinálsz?- fúrta fejét a nyakamba, közben pedig puszikkal halmozott el.

- Reggelit vagy ebédet- válaszoltam szórakozottan- attól függ.

- Mikor keltél?

- Elég korán, egy óra múlva indulok dolgozni.

- Muszáj?- nyávogott.

- Hát figyelj, valamiből meg kell élnem- kuncogtam, miközben leültettem, hogy egyen.

- És mikor végzel?

- Ma koncertnap van, szóval valószínűleg későn- húztam el a szám és őszintén sajnáltam, hogy péntekre bevállaltam a délutáni műszakot, egészen későig, ráadásul a legnépszerűbb napunkon.

- Akkor érted megyek.

Vous avez atteint le dernier des chapitres publiés.

⏰ Dernière mise à jour : Apr 03, 2020 ⏰

Ajoutez cette histoire à votre Bibliothèque pour être informé des nouveaux chapitres !

✨HISTORY✨ /Harry Styles fanfiction/Où les histoires vivent. Découvrez maintenant