✨HISTORY✨ /Harry Styles fanfiction/

3. Let go of myself and feel alive

Újabb eseménytelen hét után végre elérkezett a régóta várt péntek. Ez a kedvenc munkanapom. Ilyenkor pont ideális mennyiségű a vásárló napközben, este pedig jön egy zenész vagy egy egész banda és lehet velük beszélgetni. Az élő zenét meg mindig is szerettem.

Életem első koncertjén Gem-mel, a bátyámmal és Vele voltam. Valami Holmes Chapel-i kis gyerekzenész társaság lehetett, már a nevükre sem emlékszem teljesen, de azt tudom, hogy valami katicák voltak. A gitár hangja ott varázsolt el és a nő, aki énekelt. Olyan kristálytiszta hangon, amibe egyből beleszerettem. Utána azokat a dalokat énekeltük heteken, hónapokon keresztül.

Aztán mondhatni mindennapjaim részévé vált a fellépések nézése. A huszonkettedik születésnapomon is Sharon kirángatott a pihe-puha ágyamból és elvitt egy szabadtéri koncertre. A banda neve Quartet7 és a mai napig hallgatom őket. Előtte még nem ismertem a zenéjüket, de azóta igazán megszerettem őket. Egyébként furcsa volt a szüleim és Joey nélkül tartani a szülinapom.

Ez volt az első ilyen alkalom. Utaltak mindketten pénzt, de semmi több. Egy felköszöntés. Még a reggeli palacsintázás is elmaradt, ami már hét éves korom óta hagyomány. Nem is akartak hazahívni, ami egy kicsit rosszul esett. Sharon is jó társaság volt, de akkor még nem ismertük egymást annyira nagyon.

Péntek késő délután már kezdtek megtelni a bokszok és a középre helyezett asztalok is. Mindenki várta a mai fellépő srácot, aki a tinilányok kedvence, a tinifiúk példaképe. Erik Becker.

Nekem először nem is mondott semmit ez a név, pedig azért viszonylag otthon vagyok a zene témában, aztán amikor rákerestem a gépemen, rájöttem, hogy ő az a fiú, aki még tavaly nyerte meg az X-faktort. Kicsit utána olvastam még tegnap este, hátha találok valami érdekeset. A sok szerelmi életét boncolgató cikk mellett találtam egy közvélemény-kutatást az egyik oldalon és a kommentekben nem éppen kedves szavakkal illették őt. Azt írták, hogy bunkón viselkedett a rajongóival és flegma volt velük. Volt, akivel képet sem akart csinálni.

Az ilyenekről -feltéve, ha ez igaz- azt gondolom, hogy nagyon szomorú, hiszen rajongók nélkül sehol sem tartanának. Főleg, akit egy tehetségkutatóban juttatott tovább a nézőközönség. Szerintem egy embernek alázatosnak kell lennie, bármilyen tevékenységet is folytat. Egy előadónak pedig még inkább oda kéne figyelnie az ilyenekre.

Ahogy tovább nézelődtem feltűnt néhány cikk arról is, hogy alkohol-és drogfogyasztásba kezdett. Ez már végképp furcsa volt számomra. El sem akartam hinni, hogy a Graceland egy ilyen embert hívott meg, nem is kevés pénzért.

Mindenesetre én már kellőképpen izgatott voltam, amikor fél hetet ütött az óra, hiszen már nem volt sok hátra a kezdésig. Az érdekelt leginkább, hogy tényleg ennyire megváltozott volna körülbelül fél év alatt az az angyali tekintetű kisfiú, aki a képekről mosolygott vissza az emberekre. Őszintén nem tudtam elhinni.

Hátramentem, hiszen már két és fél órája csak a pult mögött vagy az asztalok között szlalomoztam mindenféle italokkal a kezemben. Le kellett ülnöm egy kicsi nyugalomban, mert a nagy zsivaly nem segített a reggel óta tartó enyhe fejfájásomon. Sőt, egyre inkább csak erősebb lett.

Hátul toporgott Janet, az egyik cukrász a főnökkel. Janet egyébként nagyon kedves nő, már két kisfia van, akik nyáron néha bejöttek hozzánk és az egyik sarokban játszottak vagy olvastak. Már kisiskolás mindkettő, de iszonyatosan tündériek.

- Valami baj van?- kérdeztem, mert azt egyből levettem, hogy nem túl rózsás a hangulat.

- Becker nem jön- közölte Ronald a főnökünk. Amúgy ő jó fej, nem annyira komoly, mint Dan volt.

- Hogyhogy?

- Azt mondta a menedzsere, hogy az utolsó pillanatban valami közbejött- mondta Janet a kötényének szélét tépegetve.

- De most akkor mi lesz?- kérdezte Sharon, aki időközben mellénk ért. Valószínüleg az egészet hallhatta.

- Nem tudjuk.

- Egy csomóan eljöttek. Nem fújhatjuk le az egészet- mondtam szomorúan.

- Hát nem is, de sajnos senki nem ér rá. Konkrétan kinevetett egy-két énekes, hogy most hívtam fel őket. Bármennyit fizetünk nem jön senki már- mesélte Ronald.

- Talán meg tudjuk menteni a dolgokat- szólt közbe Janet.

- Hogyan?- kérdeztük és ekkorra már tényleg elég sok dolgozó körénk gyűlt. Mindenkit érdekelt a mai este folytatása.

- Ha tudna valaki közülünk énekelni- mondta Janet, mire túl feltűnően Sharon rám kapta a tekintetét.

Mindenki érdeklődően fürkészett, én pedig meg sem mertem szólalni, annyira lefagytam.

- Ann, te tudsz énekelni?- kérdezte Tim, egy másik pincér.

- Énekelni mindenki tud, nem?- nevettem fel kínosan és közben a hajamat birizgáltam kínomban. Láttam Sharonon, hogy nagyon próbálja visszatartani magában a kitörni akaró mondatokat, de egy hatásos gyilkoló tekintettel elhallgattattam.

- Ann, most gyere be az irodámba- közölte Ronald- mindenki más vissza a helyére. Tim. Szólj a vendégeknek, hogy műsorváltozás történt, de ne aggódjanak, azonnal kezdünk. Ann, gyere már.