✨HISTORY✨ /Harry Styles fanfiction/

15 || The sky fell down

Amikor felkeltem egy fel-le emelkedő Harry mellkassal találtam magam szemben. Megnéztem az időt, ami fél kettőt mutatott. Miután nagy nehezen elkészültünk a kajával és befaltuk azt, mindketten csak aludni akartunk, mert nagyon elfáradtunk. Az éjszaka tökéletesre sikeredett. Rengeteget beszélgettünk Harry-vel mindenféléről.

Óvatosan visszafeküdtem a saját „térfelemre", amikor hirtelen egy kezet éreztem a derekamon, oldalra pillantottam, ahol Harry próbálta kinyitni a szemét, ami nehezen ment, mivel a nap besütött a szobába, így nagyon világos volt. Adtam egy puszit az arcára.

- Mostantól minden reggel így akarok ébredni- motyogott a mély, rekedt hangján.

- Ahhoz meg kell dolgozni, Harry- kacsintottam, mire felnevetett.

A házunk előtt álltunk, amikor Anne-től kirontottak a szülők. Odarohantak hozzánk és megölelgettek minket.

- Te jó ég- forgatta a szemét Harry- Mintha 2 hónapot töltöttünk volna távol.

Nem bírtam ki, muszáj volt nevetnem.

- Harold Edward Styles ne gúnyolódj- emelte fel a hangját Anne, mire Harry- vel egyszerre folytattuk.

- Különben levágom a töködet- a könnyeinket törölgetve néztünk egymásra, anyuék pedig csak kapkodták közöttünk a fejüket.

- Miért kellett eltűnni?- érdeklődött Anne.

- Nem tűntünk el. Itt voltunk, Holmes Chapel-ben, Harry-nél. Csak beszélgettünk meg aludtunk- mondtam mosolyogva, pedig iszonyatosan idegesített, hogy ennyire kiakadtak, mert egy éjszakát nem otthon töltöttünk.

- 22 évesek vagyunk. Jó Ann, majd csak június 1-jén, de akkor is.

- Te emlékszel arra, hogy mikor van a szülinapom?- kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Hogy ne emlékeznék rá. Minden évben azon az egy nagyon csak te lehettél a középpontba- forgatta meg a szemét, mire elmosolyodtam. Ugyanis tényleg minden június 1-je hasonlóan telt. Én voltam a középpontba.

- Most meg min mosolyogsz? - érdeklődött tettetett sértődéssel Harry- Te nem is tudod milyen nehéz volt elviselni minden évben azt az egy napot.

A konyhában ültünk anyuval, aki két csésze teával ült le mellém.

- Sajnálom, hogy kiakadtam, de nem akarlak elveszíteni- vágott anyu bánó arckifejezést.

- Anya, soha nem veszítenél el- öleltem meg őt-, de menni akarok. Ide vagyok bezárva, mások és a saját korlátaim közé és azt érzem, hogy most érkezett el az a pillanat. Mennem kell.

- Kicsim- szipogott anyu- olyan hamar felnőttök.

- Hát már ideje volt- nevettem- 22 éves leszek júniusban.

- Jó, de akkor is, életem- kuncogott anya is- Csak tudod, Joey nem nagyon akar elköltözni szerintem úgy az elkövetkezendő 10 évben.

- Hallottam- sétált be hozzánk a bátyám- És nem vicces- nevetett és ő is odabújt hozzánk.

- Mikor jön haza apa?- kezdett el nyafogni, akárcsak egy öt éves. Habár igaza volt. Apát legutóbb a szilveszterkor láttuk, azóta nem tudott hazajönni. Értem én, hogy sok a munka, de akkor is. Mi vagyunk a családja.

- Nem tudom. Ann szülinapjára biztos hazajön- mondta anyu.

- De az még olyan messze van- siránkozott Joey.

- Viszont van egy jó hírem- jelentette be anya csillogó szemekkel- Nem leszünk itthon a hétvégén.

- Hova megyünk?- kérdeztem.

- Ja, ti nem. Csak én meg Anne. Úgy gondoltuk, hogy ránk fér a kikapcsolódás, ezért kerestünk egy last minute ajánlatot Londonba és holnap indulunk. Rob pedig elmegy az egyik ismerőséhez pár napra, így a tietek lesz a ház. Meg Harry-é. De ne szedjétek szét- tette fel a mutatóujját.

- Csúcs- öklöztünk Joey-val, aki azonnal átszaladt a szomszédba, hogy Harry-vel örülhessen. Örök gyerek.