Miért pont ő? (DRARRY)

8. FEJEZET

Sírva rogytam össze megint csak a fürdőszobában csak most még nagyobb fájdalommal.

Pár perc múlva már volt bennem annyi erő, hogy feltápázkodjak a földről és megmossam az arcom.  Ezután sietősen kifelé vettem az irányt mivel nem akartam lekésni az első órámat.

Amit tettem Harryvel azt soha nem fogom megbocsátani magamnak. Hogy gondoltam azt, hogy megpofozom?! És én még csodálkoztam, hogy elviharzott... Persze amikor már lendült a kezem megbántam, de már nem volt mit tenni. Megtörtént. Legszívesebben mikor két kezébe vette az arcom megcsókoltam volna, de megijedtem ettől az egésztől és inkább ellöktem magamtól. Pedig pont ellökni akartam a legkevésbé...

Miközben igyekeztem a folyosón az első órámra észrevettem Harryt amint előttem halad lehajtott fejjel. Gyorsítottam a lépteim, hogy odaérjek hozzá. Elé léptem ő pedig értetlenül felemelte a fejét, hogy ki állta el az útját. Hát mikor meglátott azonnal ki is akart kerülni de én visszarántottam a karjánál fogva.

-Csak arra kérlek, hogy hallgass meg!-Mondtam kétségbeesetten.-

-Nincs mit meghallgatni. Te inkább megütöttél mintsem bevalld az érzésidet. Egy gyáva féreg vagy.-Igaza volt. Gyáva voltam még saját magamnak is bevallani az érzéseimet.-

-Annyira sajnálom, hogy megütöttelek... Kérlek bocsáss meg nekem!-Kitépte a kezét a szorításomból és könnyes szemmel rám nézett.-

-Már nincs mit megbocsátani...-Felelte majd elment egy szó nélkül. Az a mérhetetlen fájdalom ami akkor bennem volt egyszerűen leírhatatlan.-

Harry nem jött be az első órára viszont a másodikon már ott ült a barátaival. Állandóan őt bámultam, de ő felém sem nézett amit mondjuk valamilyen szinten meg is értettem.

Órák után kiültem a már megszokott kis eldugott fámhoz majd ott megírtam az összes leckém. Volt időm délután még gondolkodni kint a szabadban és arra jutottam, hogy többé nem akarok megfelelni apám elvárásainak. Hiszen csak is miatta volt  az, hogy ellöktem magamtól.-Nem hagyhatom annyiban. Beszélnem kell vele.-Gondoltam magamban- A kérdés már csak az volt, hogy hogyan ugyanis nem volt hajlandó szóbaálni velem. Aztán pedig eszembe jutott, hogy valakitől segítséget kellene kérnem aki ismeri Harryt közelebbről is. Itt pedig már tudtam, hogy Hermionéval kell beszéljek.

Fel is pattantam a főldről, hogy megkeressem Hermionét. A könyvtárba vettem az irányt ugyanis ahogy tudtam ott szokott órák után tanulni.

Mikor beértem odamentem az asztalokhoz ahova le lehet űlni, legnagyobb szerencsémre ott űlt ès a könyveit bújta.

-Szia, remélem nem zavarlak.-Szólítottam meg. Rámnézett előszőr összeráncolt homlokkal, de aztán megenyhűlt a tekintete mikor látta mennyire kétségbe vagyok esve.

-Dehogyis zavarsz! Nyugodtan ülj le!-Mosolyodott el majd megpaskolta a mellette levő széket. Leültem mellé.

-Szeretnèk tanácsot kérni.-Mondtam felsóhajtva.

-Draco Malfoy, Hermione Grangertől kér tanácsot. Ezt tőrténelmi eseményként kéne feljegyzeni.-Nevette el magát.-Na, de most komolyra fordítva a szót. Miben kéred a tanácsomat?-Kérdezte most már komoly  arccal.-

-Potterről van szó...

-Mi van vele? Gondolom megint összevesztetek.

-Eltaláltad összevesztünk, viszont most  nem egy szokásos veszekedés volt. Ez azoknál most sokkal komolyabb...-Mondtam már-már suttogva.-

-Miért mi történt? Nem 'tán egymásra támadtatok?-Kérdezte miközben becsukta az egyik könyvet ami eddig nyitva hevert előtte.-

-Hát igazábòl én támadtam rá, de inkább kezdem az elejénél mert ennyiből úgy sem értesz semmit.-Feleltem majd elmeséltem mindent ami velem és Harryvel tőrtént ez alatt a pár nap alatt. Hermione leesett állal hallgatta végig a beszédemet.

-Ti akkor most...-Próbált valami érthetőt kinyögni, de látszott rajta, hogy nagyon nem találja a szavakat.

-Igazából még semmi olyan nem történt köztünk, de mind a ketten éreztük azt a bizonyos bizsergést.-Mondtam elpirulva.-

-Akkor ezért volt Harry olyan furcsa az utóbbi néhány napban...

-Szóval most nem akar szòbaállni velem amit persze teljesen megtudok érteni. Szerinted hogyan tudnék vele beszélni?

-Szerintem ugyebár mivel azt mondta, hogy gyáva vagy meg kéne mutatnod, hogy már nem.-Egy kis gondolkodás után sejtelmesen rám nézett.-Állj ki a vacsoránál az egész iskola előtt és ott mondd el, hogy mit érzel!-Ahogy kimondta az ötletét kicsit lefagyott a lelkesedésem.-

-Nem túlzás ez egy kicsit? Azért mégis csak ott van mindenki. Az egész iskola. Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e...

-Ha azt akarod, hogy lássa, hogy nem vagy már gyáva akkor bizony csak így tudod a legjobban megmutatni.

-Igazad van ezt kell csinálnom! Köszönöm a segítséget!-Elmosolyodtam majd még magamt is meglepve megöleltem. Szorosan visszaölelt majd mosolyogva elengedtük egymást.

-érdekes lesz a mostani vacsora...-Mondtam már akkor gyomorideggel.