Miért pont ő? (DRARRY)

15. FEJEZET

-Jólvan már, azért nem kell ennyire vészjóslónak lenni Harry...-Mondtam majd adtam egy puszit az arcára. Harryinek volt igaza, veszélyes volt, akkor még nem tudtuk, hogy mivel állunk szemben és, hogy a jövő miket tartogat...

Másnap reggelinél Albus Dumbledore bejelentette, hogy mostantól kijárási tilalom lesz, és akkor tudatosult csak bennem, hogy ez tényleg nem játék. Persze még mindig az volt a véleményem, hogy nem fog eljönni Roxfortba, és a kijárási tilalmat is hülyeségnek gondoltam.  Reggel nem tudtam nagyon enni semmit sem mivel nem volt étvágyam. Harryék felé néztem és ahogy megláttam Hermionét, rögtön eszembe jutott, hogy nem kérdeztem meg tőle, hogy mi volt Ronnal.-Majd megkérdezem tőle reggeli után.-Gondoltam magamban, majd ránéztem Harryre. Láttam rajta, hogy ideges és azt is tudtam, hogy a kijárási tilalom miatt. Úgy gondoltam, hogy túldramatizálja és úgy sem lesz semmi gond sem. 

Reggeli után ott vártam Hermionét a bejáratnál, kikérdezzem. Ásítva jött oda hozzám.

-Jóreggelt!-Köszöntem neki, egy mosoly kíséretében mikor odaért.-Na mi volt?-Láttam rajta, hogy valami nincsen rendben vele. Nem volt jó kedve és mintha sírt is volna. Közben csatlakozott hozzánk Harry is. Adott egy csókot az ajkamra, majd átkarolta a derekamat. 

-Majd elmesélem.-Felelte halkan Hermione majd eloldalgott válaszomat meg sem várva.

-Vajon mi baja van Hermionének? Reggelinél sem beszélt sokat.-Mondta Harry. Közben pedig elindultunk az első óránkra.

-Nem tudom, majd megkérdezem tőle.-Feleltem mosolyogva.

-Te amúgy most min mosolyogsz?-Kérdezte kissé talán ingerülten, ami igencsak meglepett.

-Ezt most miért kérdezed? Tudod jól, hogy mióta veled vagyok állandóan mosolygok!-Feleltem majd nyomtam egy csókot az ajkára.

-Te nem hallottad, hogy mától kijárási tilalom van?! Megmondtam, hogy baj lesz, és nagyon féltelek.-Könnybe lábadt a szeme ahogy ezt elmondta.

-Harry, nem kell aggódnod, nem lesz semmi baj sem! Miattam pedig végképp ne aggódj, meg tudom védeni magamat.-Mondtam miközben magamhoz húztam egy gyors ölelésre.  

-Remélem neked van igazad és tényleg nem lesz semmi baj sem...-Sóhajtott egyet.-Na menjünk órára.

Óra után rögtön megkerestem Hermionét, aki az udvaron ült egy padon és éppen olvasott valamit. (Mint mindig.) 

-Szia!-Köszöntem neki miközben leültem mellé. Szomorkásan rám nézett.-Mi történt?

-Ron megmondta, hogy ő nem érez irántam semmit sem, és, hogy az lenne a legjobb ha barátok maradnánk.-Felelte lehajtott fejjel. El sem tudtam képzelni, hogy milyen szar lehet abban a percben neki. 

-Ahhjj, te...-Mondtam majd magamhoz öleltem.-És te mit mondtál rá?

-Semmit sem. Sírva elrohantam.-Felelte majd le törölt egy könnycseppet.-Nem tudom, hogy-hogy fogok ezek után a szemébe nézni. Nagyon rosszul érzem magam, és csak hab a tortán, hogy ma láttam egy másik lánnyal nevetgélni. 

-Most mondanék valami nagyon okosat ami elűzi a bánatodat, de egyszerűen erre szerintem nem lehet semmi jót sem mondani.-Nevettem el magamat.- Amúgy is hülye vagyok én az ilyenekhez.-Ő is felnevetett, ha bár utána megint csak szomorkás lett az arca.

-Na gyere induljunk órára, addig sem gondolsz rá!-Mondtam majd felálltam a padról magam után húzva Hermionét. 

-Rendben menjünk.

A nap ezek után gyorsan eltelt, viszont Harrynek az aggódó tekintete este az ágymban sem hagyott nyugodni.-Mi van ha igaza van, és tényleg közeleg valami?-Ez a kérdés járt az agyamban állandóan. 

Éjjel furcsa kaparászásra ébredtem. Olyan volt mintha az ajtón kapart volna valami vagy valaki. Majd hirtelen kicsapódott az ajtó.