Miért pont ő? (DRARRY)

3. FEJEZET

Akkor ott nem tudtam másra gondolni csak is Harryre.

Kb tíz perce ültem már ott várva arra, hogy kijöjjön az egyik tanár és elmondja mi van Harryvel mikor megjelent Hermione. Látszott rajta, hogy ő is nagyon ideges, az arca és a ruhája tiszta por volt. Leült mellém.

-Van valami fejlemény Harryről vagy Ronról?-Kérdezte elcsukló hangon.-

-Nincs.-Feleltem lehajtott fejjel.-

-Te kiért vagy itt?-Kérdezte ő is lehajtott fejjel. Elnevettem magam.-Ez egy jó kérdés. Kiért is vagyok én itt? Harryért? Az ősellenségemért? Ch nevetséges!-Gondoltam magamban. De Harryt akkor ott nem éreztem ellenségemnek sőt aggódtam érte. Nagyon nem tudtam hova rakni ezt az érzést viszont annyit tudtam, hogy ez bizony nem gyűlölet.

-Min nevetsz?-Kérdezte értetlenül Hermione.-

-Semmin. Egyébként csak egy barátom miatt vagyok itt.-Nyílván nem mondtam el, hogy Harry miatt vagyok itt. Ha elmondom  valószínűleg kiröhögött volna. Ezután már nem szóltunk egymáshoz. Igazából nem is lett volna miről beszélnünk.

Kb még plusz tíz percet kellet várnunk mire kijött Piton.  Amint kitette a lábát az ajtón én azonnal felpattantam a székről és odarohantam  hozzá.

-Mi történt? Jól van?-Támadtam le rögtön a kérdéseimmel.-

-Kérem nyugodjon meg!-Szólt vissza Piton.-Stabilizáltuk az állapotát Potternek és Weasleynek egyaránt.

-Hála az égnek!-Pattant fel Hermione is a székről majd odajött hozzánk.-Bemehetünk hozzájuk?

-Bemehetnek hozzájuk csak ne ébresszenek fel senkit! Megértették?

-Igen.-Mondtuk egyszerre majd bementünk az ajtón. A gyengélkedőn hatan feküdtek Harryékkel együtt, senki sem volt a helyzet magaslatán, de azért látszott, hogy Ron és Harry van a legszarabbúl. Hermione odarohant Ronhoz én pedig csak álltam ott feszengve mivel nem akartam Hermione előtt odamenni Harryhez. Leült Ron ágya mellé (volt ott egy rozoga szék) majd megszorította a kezét.

-Nagyon megijesztettél.-Mondta Hermione Ronnak majd egy puszit nyomott a homlokára-Van köztük valami? Elég érdekes lenne ha ezek ketten összejönnének.-Gondoltam magamban.-

Ránéztem Harryre. A keze gipszben volt a fején pedig egy kötés így nem látszódott a haja, de legalább lélegzett és csak is ez számított. Hiszen megmentettem. Amikor megláttam ájultan a földön nem gondoltam senki másra csak is rá. Pedig híres vagyok arról, hogy csak magamra gondolok, de akkor az életemet adtam volna érte. És ez megrémisztett. Megrémisztett az, hogy aggódtam valaki miatt, megrémisztett az, hogy érzek valamit  pedig  nem lenne szabad  apám szerint éreznem. Szerinte az érzések hátráltatnak az életben. És ekkor megérkezett az első könnycsepp majd a második és így tovább. Leültem egy üres ágyra majd a kezembe temettem az arcom.

-Mi a baj?-Kérdezte Hermione miközben leült mellém. Ránéztem.

-Semmi.-Feleltem miközben letöröltem a könnyeimet.-

-Ugyan már a semmiért nem lehet sírni! Ki az akiért most itt vagy?-Mivel már elegem volt a folytonos kérdéseiből rámutattam egy random lányra akinek még a nevét sem tudtam.

-Akkor egyedül hagylak vele. Rendben?

-Rendben.-Hermione felált az ágyról majd kifelé vette a irányt.

-Köszönöm.-Mondtam halkan, de ő így is meghallotta.-

-Szívesen.-Felelte egy mosoly kíséretében majd kiment.  Odamentem Harry ágyához majd leültem a szintén rozoga székre az ágya mellett.

-Nem is tudom mit mondhatnék.-Megvakartam a fejem.-Hiszen mit is csinálok? Itt ülök és érted aggódom. Szerinted normális vagyok?-Kérdeztem inkább magamtól.-Hát biztos, hogy nem.-Megfogtam a kezét.-Nem tudom, hogy most mit csinálnál ha ébren lennél. Valószínűleg ellöknél. Mi mást csinálnál?-Nevettem el magam.-Ellenségeknek kéne lennünk, de én mégis itt fogom a kezed és félek. Félek magamtól és tőled egyaránt. Hiszen mi lesz ha elmondják, hogy én hoztalak ki a karomban a tömegből? Nyílván elröhögőd magad és azt mondod, hogy ezek bolondok! De nem.-Feláltam a székről.-Most megyek. Nem akarom, hogy felkelj és megláss.-Mondtam majd elmentem.-

Draco kiment az ajtón Harry pedig kinyitotta a szemét. Hallotta Draco minden szavát. Hiszen fent volt végig.