Paragrafus rock and roll

Nyolcadik fejezet 1.2

Apollónia kedvetlenül töltötte el a kötelező karácsonyi ünnepséget. A családtagjai minden apró kis problémájával az agyára mentek. A karácsonyi énekektől kirázta a hideg már. Az ételt ízetlennek találta és Lay nem vette fel a telefont. Ez annyira nem zavarta inkább csak az bántotta, hogy nem tudják megbeszélni. Egyedüli támaszt Hannában talált, aki mindig írt neki. A nap bármely szakaszában küldött egy rövid üzenetet, Hanna azonnal válaszolt is rá.

„Hogy lehet, hogy mindig ráérsz?"

„Nem emlékszel? Anyám nem bírja elviselni a jelenlétemet hosszú távon. Karácsonykor még inkább nem. Hogy hogy fent vagy? Layt nem zavarja?"

„Lay, nincs velem. Otthon karácsonyozik a szüleinél."

„Te?"

„Otthon. De szeretnék holnap haza menni már."

„Átjössz?"

„Közös karácsony?"

„Rajtad múlik."

„Legyen."

„Tudod, hogy ez lemondással jár."

„Gonosz vagy Hanna."

„Nem is tudom miért..."

****************************************************************************************

Lay a kocsiban ült és a kesztyűtartóra tette fel a lábát. A csizmája a hátsó ülés előtt hevert. A lejátszóban kellemes dallamok búgtak fel. A férfi Lay mellett indexelt és sávot váltott.

- Nem sokára itt lesz egy pihenő, megálljunk enni valamit?

- Annyira nem vagyok éhes. - ásított Lay.
- Akkor nem állok meg.

- Tudod, hogy nem lett volna szabad elfogadnom azt, hogy felhoz?

- Miért is nem?

- Mert így ki vagyok téve a szóbeszédnek.
- Oh, pedig nem akarok vissza élni a lehetőséggel.
- Helyes. - bólintott Lay és az ablaknak nyomta az arcát. - Miért mentél el, Koppány?

A férfi felsóhajtott.

- Bánod, hogy visszajöttem?
- Azt nem.

- Tudod, Lay, el kellett mennem. Tartoztam magamnak annyival, hogy elmegyek. Ott volt a lehetőség is, hogy részt vegyek a kutatásban és nem akartam nemet mondani rá...és féltem, hogy...
- Elengedtelek volna.

- Én, inkább magamban nem bíztam. - sóhajtott fel Koppány. - Igazából kellett a szabadság, hogy tudjam, mit akarok még az élettől.
- Rájöttél?

- Elveszítettem.

Lay szemei könnybe lábadtak és sokáig nem szólt semmit sem. Koppány csak azért hagyta itt egyetlen egy szó nélkül, mert félt, hogy odakint már nem hiányzott volna neki. Oda kint lett volna más akibe beleszeret és el akarta kerülni a fájdalmas szakítást.

- Megbeszélhettük volna...

- Mit mondtam volna Lay? Azt, hogy bocs, de lehet, szerelmes leszek másba és többé nem térek haza hozzád?
- Mindenbe ott a ha...

- Ott van igen...

Újra közéjük telepedett a kínos csend, amely makacsul összeláncolta őket.

- Nagyon fájt, hogy nem köszöntél el.

- Éretlen dolog volt.

- Olvastam a cikkeidet a kutatásról, amiket az orvosi lapnak írtál...

- Hogy tetszett?
- Egy szót sem értettem belőle! De a lényeget kiszűrtem... sikerült valami olyat találnotok, ami segít.

- Egyelőre még csak kísérletezünk vele, de ha minden rendben halad, akkor erősebb HIV gyógyszert tudunk kifejleszteni... Persze ez még nem a gyógyulás, de afele haladunk.

- Igazi hős vagy, Koppány.
- Nem én találtam fel, csak segítettem a kuta...

- Akkor is. - vágott a szavába Lay. - Koppány doktor úr, a világok megmentője...

- Ez azért túlzás...

- Az én szememben nem.

- Végül kiderül szent is vagyok glóriával..

- Képzeld, elhívtak egy műsorba.

- Tényleg?

- Igen. Elvállaltam. Azért is kell haza utaznom. Nagyon vicces lesz. - kuncogott fel Lay. - Sőt a tv is le fogja adni... Majd megírom mikor és minden képen nézd meg! Nagyot fogok alakítani. De lehet eljöhetsz a forgatásra is... 

- Minden képen fel fogom venni! Aztán kiírom egy dvd-re és dedikáltatom veled.

- Ez a legkevesebb! - nevetett Lay. - Alig várom, azért is kell haza mennem.

- Szóval kihasználsz...
- Mint mindenkit... sőt ha megveszed, a praxist a házi orvosommá teszlek!
- Oh, Isten ments! Javíthatatlan hipochonder vagy és kénytelen lennék az orvosi enciklopédiákat böngészni, hogy tudjam mi a fene bajban is szenvedsz...

- Ne mond, hogy a vizsgádon nem jól jött, hogy éppen Smith-Magenis szindrómában szenvedtem....

- Oh, és ebben a hónapban mi a befutó?

- Az alkoholizmus...