Paragrafus rock and roll

Negyedik fejezet 1.5

- Nem akarok menni. - jegyezte meg a kanapén elnyúlva Lay. - Semmi kedvem sincs elmenni és borozgatni, beszélgetni... Hétvégén itthon akartam lenni és sorozatokat nézni...

- Én már lebeszéltem. A hét elején azt mondtad rendben van.
- Igen, akkor még lett volna kedvem elmenni, de most, hogy itt a hétvége nincs kedvem. Fáradt vagyok.
- Nem lennél fáradt, ha nem vedelnél és szórakoznál annyit! - csattant fel haragosan Apollónia.
Már rég lebeszélt mindent Hannával, azzal a biztos tudattal, hogy Lay hétfőn rábólintott. Most pedig nem sokkal az utazás előtt nyafogva bejelenti, hogy fáradt! Neki ehhez nincs kedve!?
- Igazságtalan vagy... - ült fel Lay.

- Én vagyok igazságtalan?! Nem én vagyok az, aki örökké csak önző kisgyerekként viselkedik! Akivel nem lehet sehova sem elmenni, mert nem képes megálljt parancsolni magának és csak iszik, mint egy tetves gödény!

- De elmehetünk, csak ne most hétvégén. Fáradt vagyok, és tényleg csak itthon szeretnék lenni veled kettesben. Bocsánatot is kértem...

- Igen, Lay - nyugodott le egy pillanat alatt Apollónia - mindig bocsánatot kérsz.. De azt hiszem ezek a bocsánatkéréseid nem igazán őszinték. Te nem gondolod komolyan.

- De igen is komolyan gondolom!

- Akkor nem játszanánk el újra és újra ugyan azt a forgatókönyvet... Belefáradtam. Most is, megterveztem mindent. Mindent megvettem és te fogod magad és keresztbe teszel nekem és másoknak. Mind, miért? Mert nem akarsz jönni. De én nélküled is elmegyek. Ne haragudj, de szerintem én haza megyek.

- De most nem is buliztam... egész héten, próbán voltam és...

- Nem érdekel Ley. Holnap vagy hétkor becsöngetsz, hozzám vagy egyedül megyek el. Nekem ehhez sem kedvem, sem türelmem nincs. Én nem az anyád vagyok, sem a rajongód, hogy minden hülye stiklidre rácsodálkozzak és engedjek. Jó éjszakát! - búcsúzott el Apollónia és haza ment.

         Kissé lelkiismeret-furdalása volt. Sajnálta, hogy így legorombította Layt, de ideje neki is felnőnie. Mindig nyelte és tűrte a viselkedését és ebből most már kezdett egy kicsit elege lennie. Hanna szavain gondolkozott. Valahol mélyen igazat adott neki, nem illenek össze Layel. De ki a fene passzolna Layhez?! Ki az aki elviseli a nyűgölődéseit, azt, hogy annyira nem tud semmit sem kezdeni magával és akaratos kölyökként mindig mindent kihisztizett?!...

- A fenébe is... - morogta Apollónia és befeküdt az ágyba. De a gondolatok csak cikáztak jobbra, balra, szinte már az őrületbe kergették. S ott motoszkált az a gondolat is, hogy talán, fel kellene hívnia. Igen, mi lenne, ha felhívná és beszélgetnének!? Hogy micsoda!? Teljesen képtelenség! Laynek kell most lépnie. Ha reggel itt lesz hét órakor, akkor megbocsát neki, ha nem akkor majd mikor haza jön, mindent megbeszélnek.
Különben is, erre a hétvégére kikapcsolja a telefont, sebeit nyaldosva elvonul és kipiheni a Rácz ügyet. Igen, a Rácz ügy... elvesztette a pert és még Layel sem tudta ezt megbeszélni, hanem egyből veszekedésre került a sor. Nem ezt várta...

Másnap reggel gyűrötten kelt fel. Fél óra alatt összekészült, majd becsomagolt pár dolgot és leült reggelizni, miközben fél füllel hallgatta a rádiót, az órát nézte meredten. Hét óra... Negyed nyolc... fél nyolc... háromnegyed nyolc...nyolc óra... Indulni kell, már így is késésben van...
Alig három óra alatt ért le a kis faluba. Csak egyszer szakította meg az útját, hogy betérjen egy útszéli kis vendéglőbe egy kávéra és süteményre. A mobil kijelzőjét nézte akkor is. Lay nem kereste. Elgondolkozva, szinte már rutinszerűen lépet be a telefonkönyvbe és lassan keresni kezdte Lay számát...Már majdnem megnyomta a hívás indítását...mikor a kijelző villogni kezdett és egy ismeretlen szám jelent meg.
- Halló? - vette fel azonnal.

- Szia, Apollónia. Hanna vagyok. Remélem nem zavarlak.

- Szia, nem. Nem sokára megérkezek csak egy kis pihenőt tartok.

- Az szuper... Könnyen megtalálod majd a nyaralót, a katolikus templomnál kell balra fordulni, fel a hegyre.

- Meg lesz, szerintem egy bő egy óra és megérkezek. De mond csak, honnan van meg a számom?

- Lay adta meg.

- Értem. Hát sajnos, ő nem tudott velem jönni...

- Annyi baj legyen. Örülök neked is. Nem fogsz unatkozni, vannak mások is itt... Majd akkor kereslek még, szia! Vigyázz magadra az úton! Épségben érj ide!

- Igyekszek. - nyomta ki a hívást.

A telefonkönyv még ott terpeszkedett a kijelzőn, Lay apró képével és hosszú, ritmikus telefonszámával. Apollónia, nemes egyszerűséggel kikapcsolta a telefont.
Ha eddig nem hívta ezek után se zaklassa már.